– Hatvan évvel ezelőtt kezdődött el a nagy kísérlet, az Európai Unió. Amikor beléptünk, talán nem arra számítottunk, hogy 2017-ben ide jutunk. Ön meg van lepődve?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy optimistábbak voltunk, mikor beléptünk. A 2004-es csatlakozásunkkor én hiányoltam azt, hogy valóban őszintén végigbeszéljük azt, hogy az Európai Unió mit is fog jelenteni. Mindenki számára valamiféle álmot jelentett, hiszen a kommunista rendszerben Nyugat-Európa volt a minta. Persze az akkori vitákban is felmerültek a kompetenciák, a jogkörök közötti különbségek az Európai Unióval, de akkor nem tűnt olyan nagy konfliktusforrásnak. Az elmúlt évek viszont azt mutatták meg, hogy az esetek egy jelentős részében érdekek ütköznek az EU-n belül, a csalódás pedig abból származott, hogy Brüsszel sokszor nem a mi érdekeinket képviselte, vagy fontos kérdésekben esetleg nem is születtek döntések. Mikor azt láttuk, hogy az EU, illetve a tagországok nem tudtak megbirkózni például a bevándorlás kérdésével, nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió sem mindenható, és nem képes képviselni mindenki véleményét.
– Igaz-e, hogy az EU valójában egy német kísérlet, amelyet ügyes retorikával elmagyaráz, végül pedig ő a fő haszonélvező
– Ha ezt ilyen egyszerűen le lehetne vezetni, és még így is volna, akkor nyilván nem lennének tagjai az Európai Uniónak. Mi sem csak azért vagyunk tagok, mert jobban szeretünk a közös asztalnál ülni, mint az étlapon szerepelni, hanem mert stratégiai érdekünk fűződik hozzá. Ha Magyarország azt szeretné, hogy az érdekei érvényesüljenek, akkor egy nagyobb egység együttműködő részének kell lennie. A kritikánk Brüsszel irányában mindig azon alapszik, hogyan tehetnék jobbá az EU-t. Persze az is igaz, hogy Németország hazánk legfontosabb bilaterális partnere is, és nem csak gazdasági szempontból. Rengeteg vita és félreértés volt ugyan az elmúlt időszakban, de ezek mindig kezelhetőek voltak. Az Európai Unió pedig egy variábilis közösség.
– Angela Merkel néhány napja a többsebességes EU-ról azt mondta, hogy bátraknak kell lennünk ehhez a lépéshez. Ez nem az a retorika, amely voltaképp a korábban hangoztatott föderális Európa kudarcának a beismerése?
– Nyilván Németországot és Európát is politikusok vezetik, azaz nem a rossz élményeik listáját fogják megosztani az emberekkel, és az se baj, ha előrefelé néznek. A szóban forgó elképzelésnek vannak jövőbe mutató részei, hogyan lépjünk tovább. Óriási a köd ebben a kérdésben. Jean-Claude Juncker is lefektetett pár napja öt jövőképet, egyik szerint elképzelhető, hogy egyesek előre mennek, a többiek pedig majd később csatlakoznak. Ne feledjük, sem a schengeni megállapodásnak, sem az euróövezetnek nem tagja minden tagállam. Ma is megvannak a jogi és gyakorlati lehetőségei annak, hogy ne mindenki vegyen részt minden uniós politikában. Vannak regionális csoportosulások. Ilyen például a ma a nyugatiak számára a legidegesítőbb, a visegrádi együttműködés. Nem tudjuk, hogyan lesz. Együtt eldöntjük, hogyan tovább, s azt követően egyesek elmennek, mások pedig majd csatlakoznak hozzájuk? Esetleg már a döntésben is csak azok vesznek részt, akik tovább is akarnak menni? Magyarország számára talán még vonzó is lehet, hogy nem kell mindenben olyanban részt venni, ami számunkra nem értelmes. Az viszont nem elfogadható, hogy akaratunk ellenére hagyjanak ki valamiből minket. A több sebesség elnevezést pedig egyenesen veszélyesnek tartom, mert aláássa az unió nehezen kivívott egységét.
– Visegrád az az együttműködés, amelynek sokáig nem volt semmi tartalma, csak kerete, ma pedig úgy tűnik, Magyarország állt az élére. Mitől függ ez?
– A közös érdekek hangsúlyosabbak lettek. Olyan érdekeket tudunk így képviselni, amelyeket külön-külön esélytelen lett volna. Ügyekhez kerestük a partnereket és meg is találtuk őket. Azt is megtanulta mindenki, hogy sok olyan téma van, ahol hasonlóképpen gondolkodunk, így az eddigi laza együttműködés helyett politikai értelemben egy szorosabb szövetség alakult ki. Ma a visegrádi miniszterelnökök a nagy európai „vacsora” előtt négyesben mindig leülnek egymással, egyeztetik az álláspontjaikat, olyan kérdésekben is, amelyekben korábban nem szokták. Az a tapasztalat, hogy ha együtt képviselnek egy álláspontot, arra jobban odafigyelnek a nyugatiak. Arról nem is beszélve, ha a visegrádiak álláspontja józanabb, kevésbé ideologikus mint a nyugatiaké, akkor egy idő után jobban odafigyelnek. Különösen, ha az élet igazolja is az általunk hangoztatott szempontokat. Nagyon örvendetes fejleménynek tartom a visegrádi együttműködés megerősödését, a mechanizmus azóta több kormányváltást túlélt, a V4-eket különböző pártcsaládokhoz tartozó kormányok vezetik, és ezek az országok figyelnek egymásra, és az is nagyon fontos, hogy például Magyarország stabil, amely következetesen képviseli az álláspontját. Emellett hozzá kell tenni, hogy ez a térség gazdaságilag is felemelkedőben van, az EU egyik legdinamikusabban fejlődő régiója.
– A mi régiónk lakosságának egy része viszont épp Nagy-Britanniában dolgozik, akik most nem tudják, mire számíthatnak. Mi mire készüljünk a Brexit kapcsán?
– Minden országnak, így Nagy-Britanniának is szüksége van a fiatal, tehetséges, dinamikus emberekre, ahogy nekünk is arra, hogy azok, akik nem tudnak vagy nem akarnak itthon munkát vállalni elmehessenek, kipróbálhassák és megtanulhassák, milyen dolgozni a világ más részein. Én jónak tartom a mozgást az Európai Unióban, Magyarország célja az, hogy ez a helyzet lényegesen ne változzon. Ha lesz megegyezés London és Brüsszel között, még nem tudjuk, hogy az a mi érdekeinket mennyiben veszi majd figyelembe. Persze mi is rá vagyunk szorulva a brit befektetőkre, szükségünk van rájuk, de nem ennyire egyoldalú ez a kérdés. A Brexit nagyon súlyos válság, katasztrófa az Európai Unió számára, de meg lehet találni a kulturált megoldásokat. Szerencsére Magyarország az ott dolgozók magyarok viszonylag alacsony száma miatt kevésbé érintett a többi országhoz képest, így rugalmasabban tudunk tárgyalni. Viszont mindent meg kell tennünk, hogy az ott dolgozó magyaroknak a legjobb feltételeket alkudjuk ki. Ha az unió vállalja a mi érdekeink képviseletét jobban járhatunk, mintha csak kétoldalúan próbálnánk kezelni a kérdést.
– Nagy-Britannia jól is kijöhet a Brexitből?
– Nem tudjuk előre. Most újra átélik a szabad döntések érzését, ezentúl nem háríthatják a felelősséget Brüsszelre. Nagy lehetőségeik vannak a korábbi gyarmatbirodalmukon keresztül, no meg a transzatlanti kapcsolatai is nagyon erősek. Azt mondják, mindenki Svájc akar lenni. Nagy-Britannia lehetne ugyan egyfajta Svájc, de egy ilyen nagy ország kevésbé engedheti meg magának a világ dolgaitól való elzárkózást, de nagy mozgásteret kaphat. Az EU számára viszont aggasztó lehet, ha a Brexit sikeres lesz, az ugyanis ronthatja az unió összetartását. Ma a legtöbbet hangoztatott induló tárgyalási elv Brüsszelben, hogy Nagy-Britannia nem járhat jobban azzal, hogy elmegy, mint azzal, járt volna ha marad. Vannak félelmek, és valóban nagyon súlyos hibákat követtek el az unió vezetői, hogy idáig jutott a helyzet. Hagyták, hogy a társadalmi támogatás kiolvadjon az unió mögül. Egy demokratikus rendszerben, ahol minden tagország demokrácia, a népakarattal szemben nem lehet politizálni. Ha azt akarjuk, hogy az EU fennmaradjon, újra kell építeni a mögötte levő társadalmi támogatást. Új megegyezésre van szükség az uniós vezetés és a nemzeti vezetések között, az nem működik, hogy a problémamegoldás helyett mindenki folyton tehetetlenül a másikra mutogat. Ha azt akarjuk, hogy hatékonyabb legyen a közösség, mint a tagok külön-külön, akkor mindkét félnek engedni kell, de sajnos ezt a szándékot egyik oldalon se látom. Harci nyilatkozatokat hallunk akár Brüsszelben, akár a nemzeti fővárosokban figyeljük a politikát. De nem a farok csóválja a kutyát. Az uniót a tagországok hozták létre, az ő dolguk annak újbóli működőképessé tétele is, és nem az unió dolga a nemzetállamok átalakítása. Magyarországon magas az EU támogatottsága, de máshol súlyos gondok vannak. Ha nem tudjuk visszaszerezni az emberek bizalmát, akkor vége lesz az Európai Uniónak. Mi látjuk a bevándorlási válság kapcsán, hogy az Brüsszel gyakran empátiahiányos, az emberek véleményét figyelmen kívül hagyó, bürokrata attitűdje mennyire el tudja rontani a helyzetet. Mi más megoldásokat ajánljuk Európának. A változtatás bátorságát, és egyenességét. Ha valami nem működik, azt meg kell javítani és nem meg háromszor újra próbálni a régen csődöt mondott recepteket. Sikereket értünk el a határvédelemben. Nagyon keményen küzdünk, az elosztási kvóta elleni küzdelemben mégsem tudtunk még nagyon előrelépni. Azt szeretnénk, ha az EU ott lenne erős, ahol szükséges az együttműködés, ilyen például a védelempolitika, s ott hagyná a tagokra a döntéseket, ahol nincs értelme beleszólni az ügyekbe, például az éttermi higiéniai szabályrendszert inkább az önkormányzatok kezeljék, helyi sajátos viszonyaiknak megfelelően, ne Brüsszel.
– Tavaly szeptemberben Orbán Viktor azt javasolta, hogy Líbiában építsenek várost a migránsok számára, ezt a tervet mára gyakorlatilag mindenki helyesli. Ugyanígy a kerítés is egykor milyen ellenkezésbe ütközött, ma pedig hatékony védőeszköznek tartják. Mit mutat ez?
– Mind Magyarországnak, mind a miniszterelnöknek jelentősen megnövekedett a tekintélye az elmúlt időszakban. A felvetéseinket zsigeri elutasítással fogadták, majd mikor az élet minket igazolt, a késedelmeskedő európai vezetés pedig egyik válságból a másikba jutott, lassan, és halkan elfogadták. Persze mindig lesznek Nyugat-Európában olyanok, akik soha nem fogják elismerni, hogy nekünk lett volna igazunk, soha nem bocsátják meg a viselkedésünket, de az óriási eredmény, hogy amikor Orbán Viktor mond valamit, arra európai szinten odafigyelnek. Ez azt mutatja, hogy az ország érdekérvényesítő képessége megnőtt. Ide kapcsolódik a visegrádi téma, az, hogy az álláspontunkhoz szövetségeseket kell mindig találni. Messze vagyunk még a líbiai migránstáboroktól, de nekünk, magyaroknak öröm, hogy a mi józan álláspontunk egyre jobban tud érvényesülni. Ez az uniónak is jó. Az elvünk, miszerint azelőtt határozzuk meg, ki a gazdasági bevándorló és ki a ténylegesen rászoruló menekült, mielőtt bárkit is beengedünk a határon, szintén székes körben elfogadott elv lesz nemsokára Európában. Még lesz néhány hónap kiabálás, nem kormányzati szervezetek, álcivilek, militáns, az emberektől elszakadt politikusok fogják kórusban továbbra is követelni az ezzel kapcsolatos, most elfogadott jogszabályaink eltörlését. Még talán sikereket is el fognak érni, de a végén mégis sokan el fogják ismerni, hogy ez volt a helyes megoldás.
– Ez politikai eredetű nézetkülönbség? Ha mi látjuk, ők miért nem?
– Történelmi okai vannak, valamint sajnos vannak politikusok, akik nem látnak az orruknál tovább. A tévéhíradóban lehet villogni azzal, hogy valaki megsimogatja egy etióp kislány buksiját, és azt mutatja, hogy ő milyen együttérző. De ha abba gondolunk bele, hogy az Európai Unión belül is él 500 millió ember, akiknek a mindennapi megélhetéséről kell gondoskodnia egyre nehezebb körülmények között. A világban hétmilliárd ember él, túlnyomó többségük alacsonyabb életszínvonalon, mint mi. Végig kell gondolnunk, mennyit bírunk el, az egész világ baját biztosan nem. A mi felelősségünk ráadásul kisebb mint az egykor gyarmataik kihasználásával komoly gazdasági előnyre szert tett sok nyugati nagy- vagy középhatalomé. Akik ma komolyan fontolgatják az Európába költözést, azok is vannak már vagy százmillióan. Azt is meg kell állapítani, kik menekülnek életük mentésére, és kik azok, akik csak számításból, vagy egyenesen ellenséges szándékokkal érkeznek ide. Amíg ezt nem választjuk szét, ráadásul azelőtt, hogy ők belépnének az unió területére, addig nem lehet megoldani a helyzetet. Akkor pedig elveszhet mindaz, amit elértünk, az anyagi biztonság, a vallási béke, a nők és férfiak közötti európai egyenlő viszonyrendszer, mindaz, amiért annyit küzdöttünk évszázadokon át. Ezt nekünk meg kell védenünk. Választott politikusok vagyunk, a magyarok választottak meg minket, a magyarok érdekeit kell néznünk. A nyugatiak más érdekek mentén gondolkodnak, más a viszonyuk például az iszlámhoz. Mi Magyarországot meg akarjuk őrizni. Egy nyugat-európai multikulturális modellel szemben mi nem szeretnénk, hogy a bevándorlókkal együtt a kezelhetetlen problémák is bejöjjenek. Mi közünk nekünk a szunniták és a síiták közti konfliktusokhoz, amely ma már sok nyugati nagyváros békéjét zavarja meg? Mi magyarok azokat a munkákat is elvégezzük, amelyeket Franciaországban vagy Nagy-Britanniában már csak a bevándorlók hajlandóak. Vállaljuk azt is, hogy a családok támogatásával akarjuk a népszaporulatot fenntartani, nem a bevándorlással.
– Meg lehet fordítani ezt a nyugat trendet? Ott van például Hollandia, politikailag liberális, miközben a társadalom rendkívül konzervatív.
– A következő választáson pedig vélhetően egy radikális jobboldali párt fog sajnos nyerni, vagy legalábbis komolyan előretörni.
– Ez tünet?
-Itt a válasz arra a kérdésre, hogy miért nem látja valaki, amit mi igen. Amikor a választókkal szembenéz valaki, nem lehet csak az elit véleményére hagyatkozni. Mikor az embereket arra kéri valaki, hogy menjenek el szavazni, és válasszák őt, akkor nem képviselhet olyan álláspontot, amely ellentétes a őt választók véleményével. A változás Nyugat-Európában a demokráciával együtt jön, a mi térségünkben a politikusok korábban felismerték, mit akarnak az emberek a bevándorlás kapcsán, mint nyugatabbra. Hollandiában talán tíz évig eltart, Németországban mondjuk öt évig, nem tudjuk. Az emberek sehol nem akarják feladni addigi életmódjukat. Hozzá kell tenni, hogy azok a mozgalmak, amelyek ráülnek ezekre a problémákra, gyakran teljesen komolytalan, egytémájú, a problémákat ugyan felvető, de megoldani nem képes alakulatok. A még vezető centrumpártok, ha fenn akarnak maradni nem zárhatnak ki a társadalom számára rendkívül fontos témákat a politikai vitákból. Nyugat-Európa annak a levét issza most, hogy ezt a témát akkor, amikor a bevándorlás elkezdődött, nem vitatták meg, nem döntéseket hoztak, hanem sodródtak.
– Lesznek ennek személyi következményei? A prosperáló Németországot hallatlan ügyességgel irányító Angela Merkel belebukhat ebbe?
-Nem szeretnék politikai barátainknak semmi rosszat jósolni, a demokratikus politikai mechanizmus hallatlan önkorrekciókra teszi képessé a politikusait. Egy véleményt meg is lehet változtatni, ha kiderül, hogy az hibás. Nyugaton nehezebben mozdulnak, azt gondolják, hogy a jelenlegi rendszer kisebb reformjaival meg lehet oldani a problémákat. Mi innen, Közép-Kelet-Európából úgy látjuk, hogy nekik is sokat változniuk kell, hogy rendbe lehessen hozni a dolgokat. Nálunk munkaalapú társadalom van, segély adás helyett azokat támogatjuk, aki maguk is hajlandók hozzájárulni munkával a közöshöz. Ők még gazdagok, még nagyon sok bevándorlót fel tudnak szívni, el tudnak tartani, igaz még így is szeretnék leosztani őket nekünk. Egy ponton viszont a valóság – a nép szavazatai formájában – közbe fog szólni.