– Ön szerint mi lesz a június 23-i népszavazás végeredménye?
– Nehéz megmondani, nagyon szoros az állás. Az egyik héten a kilépést támogatók vannak többségben, a másikon a maradást pártolók. Nagyon sok múlik az aktuális európai eseményeken. Ha például egy újabb borzasztó terrortámadás történne, vagy nem várt fordulat következne be a menekültválságban, könnyen megváltozhat az emberek véleménye. A brit kormány és a multinacionális vállalatok közben sulykolni fogják azt az üzenetüket, hogy a brit kilépés esetén az emberek elveszítik állásukat és csökken a jövedelmük. A kilépést támogatók mindenesetre motiváltabbnak és lelkesebbnek tűnnek.
– Mitől ennyire lelkesek? Miért gondolják, hogy jobb lesz az EU-n kívüli élet?
– Egyrészt a bevándorlás problémája miatt, másrészt a Konzervatív Párton belül sokan azt akarják, hogy a britek újra a saját kezükbe vegyék sorsukat, csakis a brit parlament hozhasson Nagy-Britanniára vonatkozó törvényeket és csakis a brit bíróságok ítélete lehessen mérvadó.
– Erre sokan azt mondanák, hogy a többi európai uniós tagországhoz képest Nagy-Britanniának már most is rengeteg „opt-outja” van, vagyis bizonyos uniós törvények nem vonatkoznak rá. Az ország nem tagja például a schengeni övezetnek, az eurózónának, a közös uniós bel- és igazságügyi együttműködésnek. Ha pedig a népszavazás után tagja marad az EU-nak, jogot kap arra is, hogy korlátozza az uniós munkavállalóknak a brit szociális ellátórendszerhez való hozzáférését.
– Nem hinném, hogy az utóbbi megállapodás, amelyet David Cameron miniszterelnök harcolt ki Brüsszelben, életbe lép majd, hiszen ahhoz módosítani kellene az uniós szerződéseket, amire nem látok sok esélyt. Másrészt az Európai Bíróságnak is jóvá kellene hagynia ezeket a módosításokat, de a bíróság általában elutasít minden olyan kezdeményezést, amely a mélyebb európai integrációt akadályozza. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ugyanazok az erők sürgették annak idején az eurózónához való csatlakozásunkat, amelyek most az uniós kilépés veszélyeitől óvnak. Akkoriban is azzal riogattak, hogy összeomlik a londoni City és csökkennek a jövedelmek. Az euróövezetből szerencsére kimaradtunk, így az euróválság negatív következményei nem hatottak ránk nagymértékben. Az igazi probléma az, hogy az EU az egyre mélyebb integráció, a központosítás és a még több bürokrácia irányába indult el. Angela Merkel gyakorlatilag egy egységes gazdasági kormányzást akar létrehozni Európában.
– Mi váltotta ki a brit euroszkepticizmus újjáéledését?
– Mindig is volt egyfajta euroszkepticizmus Nagy-Britanniában, de Margaret Thatcher kormányzása óta a konzervatívok többsége erősen euroszkeptikus. Az eurózóna katasztrófája tovább mélyítette bennük ezt az érzést. Láttuk, hogy a görögök képtelenek kifizetni tartozásaikat, láttuk a Németország elleni tüntetéseket, és azt is láttuk, hogy senki sem hajlandó változtatni ezen az irányvonalon. A brit konzervatívoknak nem tetszik ez a fajta központosítás és az a fajta gondolkodás, hogy minden tagországra egységesen alkalmazható ugyanaz a politika. A németek diktálják, mit kell tenniük a görögöknek, az olaszoknak és a spanyoloknak.
– Ezek szerint túl nagy a német befolyás Európában?
– Igen. Ez egyrészt elkerülhetetlenül alakult így, hiszen Németország gazdaságilag a legerősebb. Ugyanakkor a politikai unióval éppen az lett volna a cél, hogy valamelyest csökkenjen a németek jelentette fenyegetés. Maga Helmut Kohl is törekedett arra, hogy megnyugvást biztosítson az európaiaknak Berlin békés szándékait illetően. A szoros uniós integrációnak azonban az lett a végeredménye, hogy a németek több hatalmat kaptak. Az euró bevezetése pedig lehetővé tette a német iparnak, hogy a márka leváltása után alacsonyabb áron exportálja termékeit, ezzel az európai piac nagyon nagy szeletét megszerezte magának.
– Európán belül régóta zajlik egy vita, hogy szorosabb integrációt kell-e megvalósítani, vagy szuverén államok együttműködéseként kell-e fenntartani az EU-t. Berlinnel szemben egyre nagyobb ellenállást mutat a brit mellett például a magyar és a lengyel kormány. Ki nyeri meg ezt a vitát?
– Minden a kelet-európai tagállamok hozzáállásán múlik. Ha sikerül összefogniuk, komoly változtatásokat erőltethetnek át az európai döntéshozatali folyamatban. Franciaország részéről nagyívű változásokra nem lehet számítani, hiszen sosem rendelkeztek olyan kevés hatalommal, mint most. S hiába ellenséges Európával szemben a francia közvélemény, politikusaik nem azok.