Sátoraljaújhely Tokaj-Hegyalja szélén, közvetlenül a szlovák határnál fekszik. A várost teljes egészében átszeli a 37-es főút. Míg tíz évvel ezelőtt az autók és teherautók a történelmi főutcán pöfékeltek, mára szembetűnő a változás: a kamionok 2008-tól egy tehermentesítő szakaszon kerülik el a belvárost, a városközpont utcái pedig díszburkolatot kaptak. Ottjártunkkor épp a szokatlanul hideg tél miatti tartós fagytól sérült, törött köveket cserélték a munkások.
A városka patinás múltját sejteti az egyik épület falán a tábla. Miután a XVIII. század közepén Sátoraljaújhely Zemplén vármegye székhelye lett, a barokk megyeháza építését Salvator Aprilis olasz építész tervei szerint 1768-ban fejezték be. Az épületben a vármegye hivatalai kaptak helyet. Ma az önkormányzat működik itt. A rendszerváltást követő évtizedekről Szamosvölgyi Péter (Fidesz–KDNP) polgármester számol be.
– Trianon óta a határ és a környező hegyek közé van beszorítva a település, ez korlátozza az ipar fejlesztését. A rendszerváltás, az uniós csatlakozás és a schengeni határok bevezetését követően a kreatív, ambícióval teli fiatalok az ország más részein vagy külföldön kerestek megélhetést. Azok a fiatalok, akik főiskolára, egyetemre jártak valahová, diplomával a kezükben már nem jöttek vissza Sátoraljaújhelyre, Tokaj-Hegyaljára. A város lélekszáma húszezerről tizenhatezer alá csökkent – ez kétségtelenül nagyarányú lemorzsolódás.
Ma már nemhogy munkanélküliség nincs a városban, hanem bizonyos területeken munkaerőhiány tapasztalható. Autóalkatrész-gyártó területen, vasipari szakmákban, de gépészmérnökökre is nagy a kereslet. Úgy tűnik, a mérnökhiány enyhülni fog, hiszen idén ősztől a Miskolci Egyetem Sátoraljaújhelyen nappali szakot indít. Évtizedek óta „gyúrtak arra” a városvezetők, hogy legyen felsőoktatási képzés a városban. Tíz ipari céggel állapodtak meg a mérnökképzés gyakorlatáról, és a megvalósításban az egyetem és a minisztérium is partner volt.
A polgármester elmondásából kitűnik, hogy a rendszerváltásig a turizmus nem volt jellemző a környéken, egy levéltáruk, egy várostörténeti múzeumuk és egy régi piarista templomuk volt. A Tokaj-Hegyaljára érkező turisták gyakorlatilag nem számoltak a várossal, amikor a programjukat megtervezték. Mára nagyot fordult a világ, a turizmus komoly ágazattá vált. Létrehoztak egy börtöntörténeti múzeumot, és a város melletti területen műjégcsarnok, sípályák, bobpálya és mászófalközpont épült.
– A város fölött található a Sátoros-hegyek kúpláncolata. Az említett beruházásokon túl osztrák mintára az egyik hegyen egy átcsúszópályát építettünk, ahol egy kilométer hosszan 514 méter magasról 300 méterre csúszhat le egy másik hegyre hevederekkel drótkötélhez rögzítve az arra vállalkozó. Azok számára, akik nem szeretnék ennyire megnövelni az adrenalinszintjüket, kabinos lifteket és libegőt építettünk. Viszont akkora volt az érdeklődés a programok iránt, hogy építettünk még egy átcsúszót, így óránként 48 ember tudja a drótkötélpályát használni.
– Hogyan lett mindebből üveghidas elképzelés?
– Tudtuk, hogy a Várhegyen a központi épületegyüttes egy részét és számtalan gótikus és reneszánsz kőfaragványt már feltártak, így az előbb-utóbb turisztikai látványossággá válik. Látogatóközpontot szeretnénk oda építeni, és további terveken is gondolkodtunk. Valamilyen módon össze kell kötnünk a két, illetve három hegyet. Még egy átcsúszót már nem tudunk építeni, mert a két hegy magassága szinte megegyezik. Felmerült tehát a híd lehetősége mint turistacsalogató megoldás. Az az egyedisége, hogy nincs alatta pillér, és lenne olyan része is, ahol 360 fokban átlátható, törhetetlen üveg, plexi vagy rácslap lesz beépítve. Ezt a híd közepére tervezzük, ahol egy 25 emeletes ház elférne alatta, azaz 90 méteres a mélység – ismerteti a merész elképzelést a polgármester.
Szamosvölgyi Péter még annyit hozzátesz mindehhez: tavaly a Zemplén Kalandparkban 230 ezer vendégük volt, a Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalmon 40 ezren jártak. Magyarországnak és Tokaj-Hegyaljának sokat jelent ez a tervezett beruházás. Évente legalább további félmillió látogatóra számítanak a híd megépítését követően.
Az önkormányzatnál Tamáskó Szilárdot bízták meg a függőhidas, „üveghidas” elképzelés menedzselésével. Miután egy hídépítéssel foglalkozó tervezőiroda által készített tanulmánytervvel sikeresen pályáztak, már tény, hogy a híd 2018 nyarára megépül.
A kormányhatározat szerint kétmilliárdot fordítanak a hídra és a hozzá tartozó infrastruktúrára, utak, épületek építésére, további ötszázmilliót pedig a vár attraktív felújítására.
A műszaki megoldások terén sok speciális kérdést vizsgálnak: a híd dinamikai viselkedését, a szélterhelés és jegesedés hatását, a kábelek véghorgonyzását. Szakértőik a turistaforgalomra tervezett függőhidakból húszat is elemeztek. Olaszországban, Ausztriában, Svájcban rövidebb hidak találhatók, míg Magyarországon a mátraháza–sástói 183 méter hosszú. Japánban 250, 300, 390 méteres hidak találhatók, Ausztriában 406, Malajziában 428, Oroszországban 440, Kínában, a Sárga-folyó felett pedig egy 467 méter hosszú híd ível át.
A napokban a magyar parlamentben Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől többek között azt kérdezte, hogy mi indokolja a sátoraljaújhelyi üveghíd felépítését. Minderre Fónagy János parlamenti államtitkár azt válaszolta: a fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy növeljék az érintett térségek turisztikai vonzerejét. A látogatók számának emelkedése hozzájárul a helyi gazdaság fejlődéséhez, növeli a vendéglátóegységek látogatottságát, a szálláshelyek kihasználtságát, és pozitív hatással van a munkahelyteremtésre is.
Szamosvölgyi Péter megnyugtatónak tartja, hogy a kétségtelenül formabontó üveghidas elképzelés kapcsán a turisztikai szakma nem fanyalgott. Tíz borospincét és 22 műemlék prést is lehetett volna fejleszteni, de azon a kategórián túl kell lépni. Ha idehoznak még félmillió embert, fejlődésnek indulhat a város. Mindenki átgondolhatja a jövőjét is. Főtt kukoricát árulni nem igényel nagy befektetést, a tájjellegű disznóöléseken is elkél a segítő kéz.
Így húsz év múlva nem tizenhatezer, hanem újra húszezer lakosú lehet a város. Erre egyébként példa Nagy Dezső élettörténete, akivel a kabinos felvonó gépállomásán beszélgettem. Mezőgazdasági technikusként, Sátoraljaújhelyről elköltözve, Biatorbágyon, egy sportruházati boltban dolgozott tíz évig eladóként.
A kalandparki beruházás indításakor jelentkezett állásra, amit két és fél évvel ezelőtt elfogadtak. A munkalehetőség miatt visszaköltözött a szülővárosába, és egy fejlődő kisvárosban találta magát.
Ha a hegyen a szélzsák szétreped, azt is ő cseréli ki.