Egy kollégámnak a The Rocky Horror Picture Show című filmet juttatta eszébe a választásokra készülő ellenzéki pártok serege, illetve azok jelöltjei. Ezért már megkapta a magáét a függetlenül liberális sajtótól, de én nem szeretném, ha emiatt elkeseredne. Sőt, most megerősítem, nekem is ez jut eszembe. A hetvenes években készült amerikai–brit alkotásról a Wikipédián egy kritikából kivett idézetet is olvashatunk. Ezt most itt is felvillantom: „A Rocky Horror Picture Show maga a celluloidra vitt őrület, amelyet normális író soha nem írt volna meg, normális rendező soha nem forgatott volna le, normális színészek soha nem játszották volna el, normális nézők pedig soha nem ültek volna be rá.”
Most képzeljük el, hogy a jelenlegi ellenzéki erők nyernek áprilisban!
Gondoljunk az Allahot dicsérő, később szakáll mögé bújó Vona Gáborra, a bíróságokat fenyegető Gyurcsány Ferencre, a politikai pártok kaméleonjára, Karácsony Gergelyre vagy éppen az élettársával dulakodó Juhász Péterre és az ő elmaradhatatlan fütyülőjére. És akkor még nem említettem a XXI. század nagy momentumaira áhítozó fiatal géniuszokat, akik időnként a szerkesztőségekben is felkeresik a róluk cikkező újságírókat. A sort lehetne hosszan folytatni, mert sokan állnak a rajthoz a választások előtt ebben az őrületes nagy diktatúrában, amelyben élünk.
Szóval: ha ez a csapat elnyerné a szavazatok többségét a választáson, hogyan kormányozna? Akkor nem az lenne az az őrület, amelyet ha kicsit józanul gondolkozunk, soha nem szeretnénk elképzelni sem? Akik most egymásra kacsintanak, azok abban a szent pillanatban elkezdenék marni egymást, majd mint az elefántok a porcelánboltban, olyan pusztítást végeznének a talpra állított országban, hogy kő kövön nem maradna. Ezt azért merem állítani, mert láttuk őket hatalmon, akármilyen színt is öltenek most magukra.
Látjuk őket ellenzékben és a függetlennek hazudott szakértők maszkja mögött is. Látjuk őket itthon és Brüsszelben is.
Az elmúlt években Magyarország – kevés kivétellel – a nyugalom és a béke szigete lett Európában. Budapest is nagyváros, de itt nem kell még véletlenül sem azt mondania a főpolgármesternek, hogy hozzá kell szokni a terrortámadásokhoz. Nem vált élhetetlenné az ország, hanem éppen ellenkezőleg. Ebben nyolc év kemény munkája van a kormánynak és az embereknek. Ezt nem adták ingyen.
Munkaalapú társadalom megteremtését tűzte zászlajára a Fidesz–KDNP-szövetség 2010-ben, és mára majdhogynem elértük a teljes foglalkoztatottság szintjét. Tegnap az is kiderült, hogy gazdaságunk növekedése az uniós élmezőnyben van. Ez alapozta meg azt is, hogy a nyugdíjasok prémiumban részesülhettek. A bruttó hazai termék alakulása kapcsán lehet mutogatni Romániára, de ott a pénzügyi elemzők szerint nem tartható fent a növekedés jelenlegi mértéke, ott a gazdaság túlfűtöttségét jelzi a megugró infláció és a kétszeresére emelkedő folyó fizetési mérleg hiánya. Ez utóbbiakról szó sincs Magyarországon. A teljesítmény mögött nem áll sem kiárusítás, sem eladósítás.
Hazánkban ma még azzal is el lehet dicsekedni, hogy működik a politikai stabilitás. Nem buknak meg havonta a miniszterelnökök, nincsenek hónapokig húzódó koalíciós tárgyalások vagy előrehozott választások. Ez most így van. Ha a jelenleg kormányon lévők kapnak újra felhatalmazást a szavazóktól, akkor nem repednek meg az eresztékek, tovább lehet erősödni. Ha nyerne az ellenzék, akkor könnyen jöhet az a forgatókönyv, amelyet normális író soha nem írna meg.
Sok adok-kapok lesz még a kampányban, amely egyre inkább megtölti a politikai mezőt. A tét nagy, mert igen sok lett a vesztenivaló.
Ne hagyjuk!