Szerintem jelenleg Európa iszlám meghódításának harmadik kísérlete folyik. Ennek a hódításnak nemcsak Európa, hanem a migrációba kényszerítettek hatalmas tömegei is áldozatai. A folyamathoz természetszerűleg csapódnak hozzá gazdasági és egyéb okokból menekülők is, s nem csupán a háborúk sújtotta országokból. Egyre több jelenség mutat arra, hogy szervezett akcióról van szó. A kezdettől fogva következetes politikát folytató Magyarország politikusain kívül már más európai vezetők is felismerik a tényleges mozgatórugókat.
Ám miközben Európa a látványos iszlám rohamra s ennek kísérőjelenségére, a terrorveszélyre koncentrál, nem vesz észre egy másik, alattomosan, csendben beszivárgó tömeget. Több nyugat-európai országban a második legnagyobb bevándorlócsoportot már az oroszok alkotják. Amiért erre a folyamatra is oda kell figyelni, annak oka az, hogy az iszlám és a szláv ortodoxia jellemző vonásai nagymértékben egybeesnek.
Az egyik ilyen a tolerancia hiánya, a kizárólagosság (szemben a Nyugat szintézisalkotó felfogásával), a különböző ideológiák békés egymás mellett élésének tagadása, a másképp gondolkodók, például más vallásúak üldözése s akár fizikai megsemmisítése is. Ez egyszersmind az integráció lehetetlenségét is jelenti, amiben pedig a Nyugat több politikai vezetője is reménykedik.
Pedig elegendő volna szem előtt tartania a jelenlegi török elnök, Recep Tayyip Erdogan néhány évvel ezelőtti megnyilvánulásait. Még miniszterelnökként 1997-ben, Németországban török bevándorlók előtt jelentette ki: „A minaretek és a mecsetek a mi bajonettjeink, kerek kupolák a mi sisakjaink, a mecsetek a mi laktanyáink és a hívők a mi katonáink.”
Árulkodó részlet 2008-ban, Kölnben húszezer török bevándorló előtt tartott beszédéből: „Eddig már 47 éve járultatok munkátokkal hozzá ahhoz, hogy Németország fejlődjön, hogy Németország Európában és a világban erős állammá váljon. […] Szemeteket és fületeket azonban mindig Törökország felé fordítottátok. Nagyon is jól értem érzékeny viszonyotokat az asszimilációhoz. Senki nem várhatja el tőletek, hogy eltűrjétek az asszimilációt. Senki nem várhatja el tőletek, hogy alávessétek magatokat az asszimilációnak. Mert az asszimiláció emberiségellenes bűntett.”
Asszimilációról beszél ugyan, de a párhuzamos társadalmak megléte alapján mondhatjuk, hogy integrációról sem lehet szó. Ezzel a Törökországgal EU-tagságról tárgyalni öngyilkosság. Thilo Sarrazin német politikus véleménye szerint Erdogan Törökországa kulturálisan nem illik Európába, és az az állam, amelyik megdicséri a migránsokat azért, hogy ők a lakóhelyük szerinti államban nem asszimilálódtak, zavarja a békés egymás mellett élést.
Oroszországban Putyin alatt szisztematikusan és céltudatosan felmelegítették a hidegháborús gondolatot: a Nyugat és Oroszország békés egymás mellett élése lehetetlen. Az államok közötti szerződéseket taktikai megfontolásból kötötték, és addig voltak érvényben, amíg betartásuk előnyös volt a bolsevikoknak. A szerződés ugyanis az ortodoxia szerint immanensen bűnös dolog.
Másik közös jellemző az állam és az egyház összefonódása. Orosz részről az a törekvés, hogy a világ ortodox hívőit egyházilag a moszkvai patriarchátus alatt egyesítsék, s ez megteremti teológiai alapját egy sajátos birodalom helyreállításának. (A 14. században megtörtént Oroszország egyházi egyesítése, még mielőtt Moszkóvia politikailag egyesült volna.)
Mindkét rendszer tagadja a nemzetállamot és a területiséget. Az iszlám világ átalakítását nemzetállamokká az iszlám körzetekben a muszlimok elleni összeesküvésnek tartják. Oroszország célja az ortodox hívők egyesítésével, hogy megteremtse a Nyugat alternatíváját jelentő hiperreális világot, amely kezdetben csak az orosz politikai térben valósulna meg, majd elterjesztik saját törvényeiket a nyugati világban is.
A 2008-ban az orosz dumában elfogadott külpolitikai koncepció a külpolitika egyik prioritásaként definiálta a külföldön élő oroszok és honfitársak jogainak védelmét, szükség esetén fegyveres erő használatával. Az ideológiai mozgatórugó a messianizmus, az egységes világ megteremtése, mert csak az általuk vezetett világban valósítható meg a világbéke. „Vannak értékek, amelyek fontossága nem kisebb, mint az emberi jogoké. Ezek a hit, az erkölcs, a szentség, a haza” – mondja az ENSZ Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának ellensúlyozására 2006-ban összeállított Az ortodox emberi méltóság és jogok nyilatkozata.
A jelenlegi Oroszország államiságának alapeszméje nyíltan vallásos, hátat fordítva a szekuláris államnak. A lakosság ortodox vallásossága kevesebb mint egy nemzedék alatt (1991–2008) 31 százalékról 72 százalékra nőtt. Figyelemre méltó az egybeesés a 19. századi pánszláv szerző, Nyikolaj Danyilevszkij és Kirill 21. századi ortodox metropolita szövegeiből fakadó messianisztikus üzeneteiben. Danyilevszkij az oroszok küldetéséről és az egész világ ortodox hívőivel szembeni kötelezettségéről beszél; a metropolita pedig arról, hogy az ortodox hívők nem hallgathatnak, ha idegen normákat akarnak rájuk kényszeríteni, amelyek ellentétben állnak az ortodox hit alapjaival.
Mindkét rendszerre jellemző a pacifista koncepció hiánya, a kötelező ellenségkeresés. Mind az iszlámnak, mind a szláv ortodoxiának célja a gyűlölt-irigyelt Nyugat megsemmisítése. Ehhez különböző utak vezetnek: erőszak, területfoglalás – lásd a jóslatokat arról, mikorra válik Európa iszlámmá (a legerélyesebb iszlamisták szerint a 21. században megvalósul a globális iszlám kalifátus); időlegesen sikeres gazdasági-politikai próbálkozások előbb a Szovjetunió, majd most Oroszország részéről.
Ilyen most a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő Eurázsiai Unió gondolata, a European Union helyett az orosz vezetésű Union of Europe. 1999 augusztusában, Putyin miniszterelnökké válásakor a későbbi miniszterelnök-helyettes, Igor Szecsin híressé vált tósztjában ezt mondta: „Éljen az 1913-as határok közötti Oroszország!” (az akkori Oroszországhoz tartozott a Baltikum, Lengyelország egy része és Finnország). Az orosz külpolitika alapelve: minden, amit a magunkénak tartunk, a miénk – ezt Putyin mondta tósztjában Jevgenyij Primakov 2009-es jubileuma alkalmából.
Az iszlám és a szláv ortodoxia viszonyát az együttműködés és a konkurenciaharc kettőssége jellemzi. Az orosz–iszlám stratégiai paktumot orosz részről az mozgatja, hogy Oroszország harca a hatalomért a világban még távolról sem fejeződött be, és ebben a harcban szükségük van az iszlamizmus szövetségére. Az 1999-ben Szentpéterváron rendezett ortodox–iszlám konferencia erősítette az ortodox és iszlám antiimperialista szövetség létrehozásának eszméjét. 2003-ban Putyin Kuala Lumpurban, az Iszlám Konferencia Szervezetének csúcstalálkozóján arról beszélt, hogy Oroszország az iszlám történelmi védelmezője. Oroszország 2005-ben megfigyelőként csatlakozott is a szervezethez.
A Szovjetunió és a jelenlegi Oroszország titkosszolgálatai közreműködnek az iszlám világ nyugatellenes aktivizálásában. A két rendszer konkurenciája magyarázza az orosz–török háborúk hagyományát. Látszólag ebbe a sorba tartozik Oroszország fellépése az Iszlám Állam ellen is. Meglátásom szerint Oroszország ezzel azt akarja mutatni, hogy mennyire „európai”, ugyanakkor bombázásaik révén elősegítik a migrációt (ami egyébként az Iszlám Államnak is célja), s ezzel gyengítik Európát.
Európa tehát kettős veszélynek van kitéve, egyfelől a nyugati világ és Oroszország között kialakuló és mélyülő új hidegháborúnak, másfelől az iszlamisták szent háborújának, a dzsihádnak. Ha megvalósul az ortodox és az iszlám civilizáció egyesülése a nyugati kereszténységgel szemben, egy globális szembenállás a két táborban több mint másfél milliárd embert egyesít, aminek következményei a világbékére nézve beláthatatlanok.
A folyamat megállításához először is vállalni kell, hogy az európai identitás a keresztény hiten alapul. A Nyugat az értékek csapdájába esett, a toleranciát tartva az egyik alapértéknek. Ennek következménye a multikulturalizmus, amelynek hirdetői abból a tévhitből indulnak ki, hogy minden vallás ugyanazokat az alapértékeket osztja, és hogy a különböző működési módokat egyformán meg kell engedni.
Jövőképül a nemzetek Európája és a nemzeti hatáskörök kiszélesítését tudom elképzelni, amíg nincs ésszerű, közös értékeken nyugvó európai politika. Mert az iszlám és az ortodoxia közötti verseny egyre inkább Európában fog zajlani. A világnézetek, vallások, politikai rendszerek szembeállításával nem mondom, melyik a jó, melyik a rossz. Csupán annyit, hogy vannak kibékíthetetlen ellentétek, amelyek nem teszik lehetővé a békés egymás mellett élést, az integrációt, és ezt tudomásul kellene venni.
A szerző egyetemi tanár