Ti dolgoztok. Ők lopnak – indította a személyes névmásokra alapozva politikai ellenlábasának áprilisi lejárató óriásplakát-kampányát a Jobbik. A Jobbik politikai ellenlábasai manapság – az idők hihetetlen változásával – a kormánypártok, barátai pedig az ellenzék padsoraiban lelhetők fel. Akik Vona Gáborékat nemrég még politikai karanténba akarták zárni, felújítva a végtelenül hazug „demokratikus ellenzék” önelnevezést (s hangsúlyozva, hogy a Jobbik viszont az antidemokratikus ellenzék), mostanra helyet csináltak nekik is egy sokkal tágabb, lakályosabb karanténban.
Persze tudjuk, a közszereplőknek többet kell tűrniük – kérdés, van-e határ: ha legközelebb azt süti ki a bakonyi agytröszt, hogy „ti leányokat neveltek, ők megrontják őket”, az is a legitim politikai nyelvezet része-e? Mindenesetre így is sajátos érzés lehet, amikor a letolvajozott férfiak gyermekei járják az országot és szembesülnek e műalkotásokkal – de hát az állítólagos korrupcióellenes harc érdeke mindent felülír.
Merthogy minden idők egyik legsötétebb negatív kampánya csupán az első etap volt – hamarosan jött a „pozitívnak” szánt következő üzenet: „Veletek leváltjuk őket!” Szépen be lett úsztatva egy virtuális abszolút többség (a „dolgozóké”), valamint a megmentő „mi” (ezúttal egy nagyra növesztett „én”-nel, a pártelnökkel személyesítve meg). Mindahányan áttörnek egy papírplakátot, amely jelenettől bármelyik freudista kéjesen felsikkantana. Tartottam tőle, hogy a plakátkirály és a cuki párt frigye egy óvatlan plakátolás alkalmával félre fog siklani, de hogy már a startvonalban elbotoljanak, azt azért nem feltételeztem.
Ez a mindennemű korrupciótól mentes, tiszta és romlatlan erő (eltekintve persze sokat szenvedett szülővárosomtól, Ózdtól), amely az önképe szerint nem lop és nem hazudik, röpke két és fél hónap alatt annyi eltérő adatot közölt a plakátok számáról és áráról, hogy egy politikaviselt választópolgár is erősen belepirul. Először volt az, hogy a kampányt banktól igényelt, százötvenmilliós folyószámlahitelből finanszírozzák. Aztán jött a számháború: 2000, 2500, 2000, 2400, 2340, 2468, 2767, 2322, 2224, 2468+312+292+303, 2470+300+304+257, 2498+296+306+283. (A kisebb számok kisebb felületek.) Már e bizonytalan matematika is érthetően felkeltené az adóhivatal érdeklődését, pláne ha – az egyéb célokra is fordított – összeget elosztja a plakátszámokkal, s azt az eredményt kapja, hogy a makulátlan Jobbik úgy tizedáron jutott hozzá e felületekhez.
Mindezeknek megvan a jogi zsargonja (költségvetési csalás, tiltott pártfinanszírozás), de a nép nyelvén leegyszerűsíthetnénk úgy is: ezek itt arcátlanul meglopnak bennünket.
Pedig olyan szép mondatok olvashatók a párt honlapján a Miért szavazok a Jobbikra? rovatban! „Az összes párt közül csak egy olyan van, amely tagjainak el tudom hinni, amit mondanak, ígérnek. Ez pedig a Jobbik.” (Tibor 19). „Mert már nincs hova hátrálni, s a Jobbik szilárdan áll azon a talpalatnyi földön, ami még maradt nekünk.” (Ferenc 55). „Mert csak ők mernek a gátlástalan globalista törekvések ellen föllépni.” (László 63) „Mert megszüntetnék a cigánybűnözést és a magyarellenességet.” (Csaba 38).
Tibor (19) – ha létezik – ekkora szavahihetőségtől elbizonytalanodik szilárd pártválasztásában. Ferenc (55) rádöbben: ama talpalatnyi föld bizony már csak pár plakátfelület. László (63) változatlanul hiszi, hogy a globalizmus ellen nem a kerítés mellett szavazva lehet leghatékonyabban fellépni. Csaba (38) pedig nem tart lépést a cuki fordulattal. (Vagy a honlapszerkesztő fog rövid úton repülni.) Ha ezt Gyurcsány Ferenc kiszúrja, dehogy vonszolja be magát legközelebb a Parlamentbe gombot nyomni kétoldali tüdőgyulladással – a Jobbik meg fizetheti a plakátjaiért a piaci árat. Ám az adót mindenképpen.