Orbán Viktort választották Az év emberévé a lengyelországi krynicai Gazdasági Fórumon. Nem tudom, mit jelent ez a kitüntetés a magyar miniszterelnöknek, de gyanítom, rosszul azért nem eshet neki. Alig múlik el ugyanis nap, hogy valamelyik sajtóorgánum, különösen Nyugat-Európából, de gyakran az Egyesült Államokból is, ne gyalázná őt ezerféle módon. Cohn-Benditektől a hazai bolgárgyörgyökig sokan érzik úgy, csak akkor teljes az életük minden napja, ha belerúgnak egyet a magyar kormányfőbe.
Mert ezek többnyire már nem kritikák, okos elemzések, csupán öncélú és sokszor buta vádaskodások, a tehetetlenségből fakadó harag szidalmai. Varázsigeként mormolják Orbán Viktor nevét, ha eleget mondják, hátha zöld leveli békává változik, vagy legalább egy Bokros Lajosba oltott Gyurcsány Ferenccé.
S bár a miniszterelnöknek szerencsére esze ágában sincs megváltozni, azért mégis némi elégtételt adhat neki ez a lengyelországi díj. Különösen, hogy azt a V4-es országok vezetőinek elismerő jelenlétében kapta meg. Talán nem szoktuk eléggé hangsúlyozni, de az elmúlt negyedszázad egyik legfontosabb fejleménye a visegrádi országok mostani erős, baráti szövetsége.
Olyan együttműködés ez, amely néhány évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt. A szocialista Fico tapsolja a jobboldali Orbán Viktort, a lengyelek a magyar példából merítenek ihletet és erőt, a sokszor főhercegien különálló Csehország pedig teljes egyetértésben menetel együtt a másik hárommal, akár az Európai Bizottság ellen is.
Persze, közösek az érdekeink, így könnyű egyetérteni, de oly sokszor voltak már korábban is közös érdekeink, aztán nemhogy megegyezni, de sokszor beszélni sem voltunk hajlandóak egymással. Ennek a különleges szövetségnek az egyik motorja kétségtelenül Orbán Viktor, így ezt a kitüntetést éppen ezen a fórumon nem érdemtelenül kapta.
Ha itthon kapná, persze nem nagy respektje lenne egy ilyen díjnak. Ha szétnézünk a politikusi palettán, valójában nincs verseny. S nem azért, mert a kormány ellehetetleníti, megfojtja, agyonnyomja az ellenzéki pártokat s azok vezetőit, hanem azért, mert egyszerűen elnyomni sem lenne kit, kiket. Az MSZP-ben rendre a szürkeségi verseny első helyezettje nyeri az elnöki posztot, hogy aztán valami törött tükör előtt állva keresse önmagát. A Jobbik egy másik tükörbe néz, de csak valami szétfolyó, formálatlan pacát lát, Vona Gábor bánatában piros rúzzsal kicsi szívecskéket rajzol a párás üvegre, s a gárdistamellény oroszlánját felfejtve cuki cicusokat hímez.
Gyurcsányék épp most jelentették be, hogy tönkretette őket Kerék-Bárczy Szabolcs, nem mintha bárki komolyan gondolná, hogy ebben az országban Gyurcsány Ferenc még egyszer miniszterelnök lehetne. Az LMP jelmondata mostanában pedig a Lehet más a politikából az lett, hogy Lehet nincs is politika. A PM (vagy már csak P?) karácsonyi szabadságát tölti évek óta, az Együttet fikázni is fölösleges, Szigetvári Viktor annyira alkalmas politikusnak, mint én úszómesternek. Elméletben nagyon tudok úszni, csak még vízben nem próbáltam.
Szóval a jelenlegi felhozatal mellett igazából nincs is nehéz dolga Orbán Viktornak itthon. Kormánypártiként persze nem dőlünk ettől a kardunkba, de hosszú távon minden bizonnyal jót tenne az országnak s neki is, ha méltó ellenfele támadna. Egy tehetséges focicsapat ereje, tudása is jobban megmutatkozik egy erős ellenféllel vívott meccsen. Szívesen tapsolnánk az ilyenek ellen rúgott góloknak is.