2017. április 24., hétfő, György napja
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/belfold/tobb-tizmilliardos-palyazatok-felsooktatas-fejlesztesere-1496314/

Több tízmilliárdos pályázatok a felsőoktatás fejlesztésére

MTI
A felsőoktatási hallgatók szakkollégiumi támogatását, tudományos műhelyeinek fejlesztését célozza az a közel 11 milliárd forintos pályázat, amelyet az oktatási államtitkár ismertetett sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. További közel 30 milliárd forintos keret segíti a felsőoktatási oktatási-kutatási infrastruktúra fejlesztését.

Palkovics László elmondta: az egyik pályázat keretében rendelkezésre álló közel 11 milliárdos keretből a tudományos diákköri tevékenységet erősítik, a szakkollégiumok munkáját támogatják. Azt szeretnék, ha már az elsőéves, tehetséges hallgatók olyan kutatási-képzési projektekben tudnának részt venni, amelyek későbbi kutatói tevékenységüket segítenék, illetve támogatják, hogy kutatóként tudjanak elhelyezkedni. Megjegyezte: az intézmények a források többszörösére pályáztak.

Az oktatási államtitkár hangsúlyozta: a felsőoktatási intézményeknek a kutatások, alapkutatások, illetve az alkalmazott kutatások területén is erősödniük kell.

A kormány már lehetővé tette, hogy a felsőoktatási intézmények együttműködése könnyebb legyen a vállalatokkal, a doktori képzés feltételei is jelentősen módosultak, a doktoranduszok ösztöndíja emelkedett, az egyetemi kutatói-oktatói bértábla is változott, a keresetek nőttek – emlékeztetett, hozzátéve: tavaly 15 százalékkal nőttek, idén és jövőre további 5-5 százalékkal emelkednek a bérek.

A kormány célja, hogy Magyarország ne csak gyártó, hanem innovációs központ is legyen Közép-Európában – mondta.

Egy másik pályázaton az egyetemek oktatási-kutatási infrastrukturális és eszközfejlesztésre lehet támogatást kérni – közölte az oktatási államtitkár.

Schanda Tamás, az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár hozzátette: olyan fejlesztéseket támogatnak, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmények megerősödjenek.

Sikeres felsőoktatáshoz jól felszerelt laborokra, az iparral közösen fejlesztett és használt tanműhelyekre, modern eszközökre van szükség – rögzítette, hozzátéve: Magyarország versenyképessége növelésének egyik kulcsa az innováció erősítése. Abban bíznak, hogy a fejlesztések hozzájárulnak a felsőoktatás eredményességének növeléséhez.

Kiemelte az orvosi- és egészségügyi képzés modernizálását a három orvosképzést nyújtó egyetemen, és célként jelölte meg, hogy bővüljön a nők részmunkaidős és távmunkában való foglalkoztatása. Kötelező gyermekbarát megoldásokat építeni a fejlesztésekbe, és a wifi-elérést kiépíteni.

A kormány pályázati keretként 29 milliárd forint fejlesztési forrást különített el, az elnyerhető összeg 50 milliótól 7,6 milliárdig terjed – ismertette. Vissza nem térítendő támogatásról van szó, önrész nem szükséges hozzá.

A végrehajtásra 36 hónap áll rendelkezésre. A kérelmeket április 6-ig lehet benyújtani – jelezte az államtitkár.

Kérdésre a kilencosztályos általános iskolákról megjelent hírekről az oktatási államtitkár azt mondta: nincs ellentmondás. A Nemzeti alaptanterv (Nat) és a kilencedik osztály kérdése nem függ össze, a Nat bevezetését 2019-re tervezik, és a tartalmi fejlesztés el is kezdődött. A kilencedik osztály ettől független, bevezethető ezzel együtt, de ettől függetlenül is – jelezte. Kitért arra is, hogy a kilencedik osztályról a kormány első olvasatban tárgyalt, de nem döntött, ez egy megfontolandó alternatíva – közölte.

Kiemelt

Egy ismeretlen portréja

A film úgy szól Antall Józsefről, hogy közben minket, nézőket sem felejt el: ugyanannyira szól róla, mint amennyire nekünk.

Poszt-trauma

Füttyös történész esete a sánta kutyával

Várjuk az RTL Klub és az Index tiltakozását.

Az Index nagy vágya

Reménykedni lehet.

Nagy Imre meggyalázóit védi az MSZP

Festékdobálók mellett.

Ismerős arc lépett ismét akcióba

Találós kérdés: ki ő?

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!