Ahogy közelednek a választások, a balliberális oldal politikusaiban felerősödik a zsigeri gyűlölet az egyházak iránt. Ebben végül is nincs semmi új, magukon kívül sem más gondolkodású embert, sem az Istent nem ismerik el.
A Demokratikus Koalíció most éppen azzal állt elő, hogy a kormány szavazatokat akar vásárolni azzal a 119 milliárd forintnyi támogatással, amelyet a múlt év végén ítéltek meg az egyházaknak. Niedermüller Péter arra sem volt rest, hogy számításokat végezzen és bejelentse: az ország minden polgára tizenkétezer forinttal kénytelen támogatni a kiváltságos egyházakat és felekezeteket.
Nem is vártunk tőlük mást, mert bár Gyurcsány Ferenc saját bevallása szerint többször bérmálkozott, megkockáztatom, hogy valójában ateista. Egyébként az ateisták is hívők, ők azt hiszik, hogy nincs Isten. De ha Gyurcsány mégsem lenne ateista, akkor az ő istene a hatalom. Annak megszerzése mozgatja, az babonázza meg. Láthattuk, milyen szépen áldozott annak oltárán, míg megadatott rá a lehetősége. A hatalomért való állhatatos buzgalma ellenzéki szerepében is nyilvánvaló.
Tehát mindenki hisz valamiben. Ismerünk olyan magyar politikust, aki például Allah és az iszlám mellett tett hitet, bár ezt most igyekszik megtagadni. Aztán ismerünk olyan milliárdos üzletembert is, aki isteni küldetéstől vezérelve próbálja megteremteni a nyitott társadalmak világát. Ha kell, ehhez megtagadja saját honfitársait, de attól sem riad vissza, hogy annak árán jusson pénzhez, hogy közben országokat tesz tönkre. Ebből pedig az is leszűrhető, hogy az ő istene a pénz. Ő annak áldozta fel magát, azaz a pénz rabja lett. Ezt bizony látszólagos karitatív tevékenységével sem tudja palástolni. Az álarca lehullott, világosan látszik, hogy kicsoda ő a valóságban.
Olyan világot élünk – és ez korábban sem volt máshogy –, amikor Isten igaz követőit próbálják falhoz állítani. A szó szoros és átvitt értelmében is. Gyakran kérdezik meg tőlük, ha van Isten, akkor miért engedi meg ezt a sok szenvedést, amely a világban tapasztalható, miért halnak meg ártatlan emberek és gyerekek. Ezzel kapcsolatban született egy találó interjú, amelyet megemlít Végh Tamás Ábrahámtól Jézusig című könyvében. Arra kérem a tisztelt olvasót, hogy ne rója fel nekem, ha hosszabban idézek belőle.
„Billy Graham (amerikai evangélista – a szerző) leányával készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben a riporternő megkérdezte őt az utóbbi évek borzalmas eseményeivel kapcsolatban: Hogyan engedte meg Isten, hogy ilyenek történjenek? Anne nagyon mély éleslátásra utaló választ adott: – Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik. Ám évek óta azt mondjuk neki: Menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, az életünkből. – És Ő csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket egyedül?
Valaki azt mondta: nem akar imádságot az iskoláinkban. És mi azt mondtuk, rendben. Majd azt mondta: Jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban. A Bibliát, amelyik azt mondja, ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben. Azután dr. Benjamin Spock azt mondta: ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket. És mi azt mondtuk: egy szakember biztosan tudja, miről beszél, s azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnökök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. S az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben. Aztán valaki azt mondta: hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. S azt mondtuk, rendben.
Aztán egy bölcs vezető azt mondta: mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. S azt mondtuk, rendben. Aztán valaki az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük azt mondtuk: nem számít, mit tesz valaki – beleértve az elnököt is – a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik. Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, s meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten.
S mi azt mondtuk, rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számunkra. És aztán a szórakoztatóipar azt mondta: csináljunk tévéműsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítettünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságokra, az öngyilkosságra, és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk: ez csak szórakozás, nincs rossz hatása. És különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd menjenek.
Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt aratja.”
Majd Végh Tamás idéz egy rövid levelet is: „Kedves Isten! Miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? Tisztelettel: egy érintett tanuló.” És a válasz: „Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten.”
A fentiek igazságát nehéz lenne kétségbe vonni, elég szétnézni a világban. Mindezek fényében tegyük fel a kérdést azoknak a politikusoknak és a kedves szabadelvű értelmiségi mindentudóknak: miért baj az, ha a kormány támogatja az egyházakat? Azokat az egyházakat, amelyek jóval többet tesznek a társadalomért, az oktatástól kezdve az egészségügyön át a rászorulók szociális megsegítéséért, mint egyes pártok, amelyek tevékenysége mögött szintén adófizetői pénzek állnak? És éppen ők tiltakoznak azért is, hogy az iskolákban vannak erkölcs- és hittanórák.
Ne mondjunk igent a genderőrületre, ne mondjunk igent arra, hogy 99-féle nem (itt lehet, hogy lemaradtam és már jóval többről beszélnek) létezik a társadalomban, és mindenkinek legyen külön bejáratú mosdója, és ne engedjük meg, hogy a gyerekeket átoperáltassák a szüleik csak azért, mert valamelyik őrült azt találta ki, hogy a fia legyen inkább lány. Nem kérünk nyitott társadalmat sem, amelyben a saját víziójától megrészegült spekuláns szabná meg, hogy milyen népekkel keveredjünk, és annak érdekében romboljuk le a kultúránkat és áldozzuk fel a hagyományainkat.
Ki kell mondani, hogy 2018-ban az egészséges magyar társadalom túléléséért küzdünk.