Mostani kirobbanó formáját elnézve nem hinnénk, hogy az élet nem volt mindig csupa móka és kacagás „Kokónak” attól kezdve, hogy 2012 februárjában – a hírek szerint akkor hazai rekordnak számító félmillió euróért – megvette a Haladástól a Videoton.
„Paulo Sousától, a Vidi akkori edzőjétől sok lehetőséget kaptam, én voltam a rotációban az első csere, és az is rengeteget számított, hogy bejutottunk a csoportkörbe az Európa-ligában – idézte fel a játékos a hat évvel ezelőtti időket.
– Ugyanakkor sokkhatás is ért: Szombathelyen öntelt módon azt hittem, hogy tudok futballozni, csakhogy Fehérváron a Sousa-iskolában rájöttem, itt egészen más sportágat művelnek. Olyan apróságokat tett a helyére az én játékomban, amelyekkel korábban nem szembesültem. És az is sokat jelentett, hogy akkor már ott volt másodedzőként Joan Carrillo is, aki alatt később az első fénykoromat éltem.”
Csak mire ez az első fénykor eljött, Kokó már túl volt egy kulcscsonttörésen, amit 2013 őszén az utánpótlás-válogatott egyik mérkőzésén szedett össze. Előtte azonban 2013. március 22-én Románia ellen a Puskás Ferenc Stadionban bemutatkozott a felnőttválogatottban.
„Remélem, nem azt akarja mondani, hogy az én eladott labdámból egyenlítettek ki a románok 2-2-re az utolsó percben! Ahhoz a gólhoz ugyanis közöm sem volt, Király Gabi kirúgta a labdát, visszafejelték, jött a tizenegyes, ennyi. Azért szívesen elbeszélgetnék azzal az újságíróval, aki először leírta, hogy az az én gólom volt” – Kovács még ennyi év múltán is „felhúzta” magát a történteken.
Az irányító középpályásnak nem volt szerencséje a sérülésekkel, 2017. április 12-én a Gyirmót elleni bajnokin kettős alkarcsonttörést szenvedett.
„Ezzel az volt a gond, hogy miután megműtöttek a győri kórházban, és magamhoz tértem, nem tudtam mozgatni a bal karomat. Elszakadt egy ideg, újból fel kellett tárni a sebet és össze kellett varrni az ideget. Most már körülbelül kilencvenkilenc százalékos a kezem, csak pici nyomát érzem a sérülésnek, de az egész tavasz és 2017 ősze ráment. Viszont a téli alapozást tisztességesen végigcsináltam Marko Nikolicsnál, az utolsó három tavaszi fordulóban már játszottam, nem is rosszul. Most nyáron és ősszel pedig tényleg jól megy a játék.” Ennek két oka van: az edzői bizalom és a megszerzett kondíció.
„Apró termetű, vékony csontú játékos vagyok, labdát ütközéssel nem nagyon tudok szerezni, csak akkor, ha rengeteget futok. Simon Attila, a Simon ikrek, András és Ádám édesapja mondta nekem még Szombathelyen, hogy engem le kell edzeni, akkor tudok jól futballozni. Szóval most megvan az erőnlétem, s Nikolics mester feltétel nélkül bízik bennem. S az edzői bizalom – amit nemcsak Nikolicstól, hanem a válogatottban Marco Rossitól is megkapok – és a jó erőnlét az oka annak, hogy meg merek csinálni olyan trükköket, mint a görögöknek lőtt második gólunk előtt.”
Amikor felvetem neki, hogy az a pörgő-forgó csel olyan volt, amilyet a kétezres évek elején Zidane-tól láttunk, akkor rábólint.
„Igen, pont ma említette valaki. Apropó, Rossi! Tavaly május 27-én a kéztörésem miatt a nézőtérről láthattam csak a Honvéd elleni bajnoki döntőnket, és meggyőződésem, hogy Rossi miatt lett bajnok a Honvéd, mert nekünk egyénileg jobb játékosaink voltak. S most, az együtt töltött tíz nap alatt megértettem a titkát. Nemcsak jó edző, hanem remek ember is. És a kettő együtt olyan kombináció, amivel csodákat lehet művelni. Mi is erre készülünk a válogatottal!”