A tétet hangsúlyozni felesleges volt, de emelni lehetett. A magyar női nemzeti együttes még soha, egyetlen vb-n sem rekedt a csoportkörben, és a „történelmi” jelzőre senki sem vágyott, ezúttal sem. Kim Rasmussen szövetségi kapitány számára különösen pikáns e párharc, ugyanis, mint utólag bevallotta, két esztendeje, a diadalmas lengyelek mestereként alig akarta elhinni, hogy az övéi legyőzhetik a mieinket. Nos, mostanra a mieink lettek az övéi, mégsem éreztük úgy, hogy az ellenfélen csak a csoda segíthet.
Pontosabban nehezen határoztuk meg a rivális szintjét; az előző két vb-n elért negyedik helyezése tiszteletet parancsolt, a vb-selejtező összesítésben 63-48-as elveszítése az oroszok ellen – csupán szabadjegy mentette meg a lengyeleket – azonban nem az erő jele.
Persze három meccs után a csere sem feltétlenül, és keretünkben Tóth Gabriella helyére Szucsánszki Zita érkezett. A vállsérüléséből még mindig lábadozó irányító remekül debütált, a szerdai edzésen az egymás közti fociban győztes gólt rúgott.
A sportolói lélektant és a kézilabdázók általános futballéhségét ismerve ez kétségtelenül komoly siker, de valamivel többet ért, amikor tegnap, az „igazi”, kézzel vívott mérkőzés 14. percében saját hatosáról Bódi tenyerébe ívelte a labdát, és az ebből értékesített ziccerrel vezettünk először, 7-6-ra.
Két középjátékosunk, Görbicz és Kovacsics vitte a prímet, ám előbbit egy rossz mozdulat és a térde átmenetileg leparancsolta a pályáról. A túloldalon a hazai csarnokban játszó, bietigheimi Kudlacz villogott, de szünetben, 13-11-nél úgy éreztük, egy „költöző” lengyel fecske nem viheti el a mi nyarunkat.
Nem is vitte. Bíró a fordulás utáni, döntő szakaszban hozta a bravúrjait – azaz ez nála már nem is bravúr, inkább a szokásos forma. Amikor kissé vabankra indított, mégis gól lett belőle, Rasmussen pedig mosolyogva a szívéhez kapott, 21-14-nél már mindenki tudta, egyesélyes a parti. Görbicz is visszatérhetett, Kudlaczot ellenben szédelegve támogatták le, mert Kisfaludy – nyilván nem szándékosan, hanem túl vehemensen védekezve – kiütötte szegényt.
Ennél fontosabb és szívderítőbb, hogy válogatottunk is 31-28-ra vetélytársát, ezzel a csehek elleni, holnapi összecsapástól függetlenül bejutott a nyolcaddöntőbe.
A kérdés az, hogy harmadikként vagy negyedikként, illetve még inkább az, kit kap ellenfélül, de egyáltalán nem biztos, hogy a harmadik jobban jár. Ettől persze még minden okból mindig sokkal üdvözítőbb nyerni, ezt tükrözték a tegnapi reakciók is.
A mérkőzés legjobbjának választott Kovacsics Anikó így fogalmazott: „Végre megérkeztünk, most olyan élesen játszottunk, ahogy kell, ahogy eddig is szerettünk volna. Előre felkészültünk rá, hol lesznek a rések a lengyel falban, hol kell betörnünk, ott is voltak, ott is mentünk be. Így kell folytatnunk, és akkor pénteken legyőzhetjük a cseheket is, hogy minél előrébb végezzünk.”
Kim Rasmussen nem jelentett be ellenvéleményt, „előéletére” is utalva mondta: „Egyrészt nagyon örülök, mert a lányok remekül harcoltak, de együttérzésem a lengyel csapaté. Támadásban és védekezésben is nagyon jók voltunk, csapatként különösen sokat jelenthet a tapasztalat, hogy világbajnokságon így tudunk nyerni, de ennél többet most nem is szeretnék mondani.”
Nem is kell, végre a tettek beszéltek. Jó hír, hogy csapatunk Kovacsics Anikó szavaival élve megérkezett, de ennél is jobb, hogy marad. Versenyben, életben, az elitben.
Csütörtöki eredmények:
Magyarország–Lengyelország 31-28, Svédország–Argentína 38-24
Pénteki program: Lengyelország–Argentína 14.00, Magyarország–Csehország 18.00, Norvégia–Svédország 20.30.