– Az elődei e székben jobbára művészek, alkotó emberek voltak…
– Híres elődeimmel szemben engem inkább egy főtitkári feladatkört betöltő alelnöknek kért fel a miniszter úr, ezért mondtam igent megtisztelő felkérésére. Alapvető feladatom nem az, hogy kultúrpolitikai irányokat dolgozzak ki, hanem hogy a kollégiumok és a bizottság munkáját segítsem. Új helyzet, hogy született egy kormányzati döntés, amely januártól összevonta a háttérintézményeket. Sokan azt gondolják, ez egy NKA elleni lépés volt, de nincs igazuk: ez egy tágabb kormányzati reform, amelybe az Emmi pályázatkezelő intézményei is beleestek – így az NKA is beolvadt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőbe, az Emetbe.
Ez komoly szervezési munkát igényelt. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján úgy vélem, van mit racionalizálni azon, hogy például az ötöslottó- és az Artisjus-bevételek beérkezésével összehangoljuk a pályáztatások menetét, vagy logikusabbá és ezáltal gyorsabbá tegyük a kiírástól a kifizetésekig tartó utat. De a pályázati fegyelem terén is van mit tenni. Jómagam hosszú ideig voltam pályázó, aztán bent ültem a színházi kollégiumban, tehát több oldalról rálátok ezekre a folyamatokra.
– Hasznosíthatók-e az intézményvezetői tapasztalatai?
– Inkább a vezetői rutin. Abban hiszek, hogy nem a feladatokhoz kell megfelelő embert találni, inkább az emberekre kell szabni a feladatokat. Ez persze egy állami hivatalban nehezebben megvalósítható. Meg kell ismerni mind a szervezetet, mind a munkatársakat, hogy tudja az ember, egy adott probléma megoldásához kiket kell egy asztalhoz ültetni, és a kidolgozását kire kell bízni. Megtisztelő, de egyben meglepő is volt a felkérés, új kihívás nekem, hogy egy működő rendszert kellett átvenni, nem egy teljesen újat felépíteni, mint ahogy az korábbi praxisomban többször előfordult.
Az általam vállalt mediátori szerepkörben az is benne van, hogy az összes neves elődömmel és az NKA működésében érintett számos szakmai szervezettel megpróbálok a közeljövőben eszmét cserélni. Talán az egyik legizgalmasabb szakmai kérdés az állandó és az ideiglenes kollégiumok viszonya. Utóbbiak közül a leglátványosabb a Cseh Tamás Program a könnyűzene támogatására, de megemlítendő a közelmúltban indult Halmos Béla Program a népzenei, illetve a hamarosan rajtoló Imre Zoltán Program a tánc területén. Ezek alapvetően fiatal művészek pályára állását segítik, de felmerülhet az a koncepcio-nális kérdés, hogy e programok vajon elvonják-e a forrást és a figyelmet az állandó kollégiumok tevékenységéről, illetve hogy miként alakul ezek aránya. Erről beszélgetni kell.
De ilyen kérdés a határterületeké is, például az összművészeti folyóiratok, a képzőművészeti albumok vagy az egy tematikájú fesztiválok finanszírozása. Ezek több kollégiumhoz is tartozhatnának, de épp ezért könnyen ki is hullhatnak a rostán. Megoldás lehetne, ha több kollégium közösen írna ki pályázatokat.
– Az alelnöknek ebben van mozgástere?
– Kezdeményezhet, és rajta keresztül juthatnak el mások javaslatai is az elnökhöz. De fontos, hogy pénzek fölött nem diszponál, és a kollégiumi döntésekbe sem szólhat bele, ugyanakkor visszaküldheti azokat a kollégiumnak újragondolásra; illetve az elnöknek, aki maga a miniszter, vétóra javasolhatja.
– S arra van hatása az alelnöknek, hogy újraosszák a forrásokat?
– Minden oldal meghallgatása után tehet erre javaslatot, alapvetően a szerencsejáték-bevételek esetében. Az Artisjus-bevételek nagy többségében azonban az ott ülő illetékeseket is meg kell győznie. Ezeknek a bevételeknek egy jelentős része eleve címkézve érkezik az NKA-ba, ezt különböző szabályzatok és számítások határozzák meg.
– Hírlik, hogy az átszervezés óta sokan elvándoroltak az NKA-apparátusból.
– Az összeolvadásnak volt olyan adminisztratív következménye is, hogy egyes munkatársak más besorolásba kerültek a köztisztviselői bértábla miatt, és ez bérfeszültséget okozott. Most úgy érezzük, az eltávozottak helyére sikerült megtalálni az új embereket, bár ez lassítja a munkafolyamatot, hiszen egyrészt az Emetnek meg kellett tanulnia az NKA működését, másrészt a frissen érkezetteknek is bele kell tanulniuk a folyamatba. Az Emetnek is új igazgatója lett Mészáros Karina személyében. Amikor a miniszter úr közösen bemutatott bennünket az állománynak, úgy fogalmazott: az NKA az Emmi pályázatkezelő zászlóshajója, és mindent el kell követni a zökkenőmentes átállásért.
– Az operettszínház főigazgatói széke az új megbízástól függetlenül megmarad?
– A felkérés eleve így szólt. Nem is hagynám cserben a számomra nagyon kedves intézményt ciklus közben.
– Mit gondol, miért épp önre esett a választás?
– Az elmúlt időszakban színházi terülten több fontos feladatra is delegált a miniszter úr, s talán úgy látta, minden szereplővel szót értek, és tudok olyan konkrét javaslatokat tenni, amelyek élvezik a szakma támogatását, s a terület politikus vezetőinek elképzeléseivel is összeegyeztethetők. Ott persze könnyebb dolgom volt, mert mind a szektort, mind a szereplőket jól ismerem – igaz ez az előadó-művészet egyéb ágai-ra, a fesztiválszervezés és a közművelődés különböző szegmenseire is –, de például a film, az örökségvédelem és az irodalom területén biztosan szükségem lesz segítségre és jó tanácsokra. Több korábbi interjúmban mondtam, hogy kompromisszumgyártó kisiparosnak tartom magam. Az NKA alelnökeként, azt hiszem, ezt a címet nagyvállalkozóra kell cserélnem.