A fekete férfiak a Pozzallo szélén fekvő hotspotra tartanak, ahol a Földközi-tengeren keresztül érkező menekülteket szállásolják el. A központ felé sétálva szinte egész Afrikával találkozni. – Algériából jöttem – mondja egy fiú. „Nigéria”, „Ghána”, Elefántcsontpart”, hangzanak sorban a válaszok. Fekete bőrű lányok nevetgélve, hancúrozva közelednek a táborhoz. – Nincs véletlenül egy cigarettájuk? – kérdezi a magyar újságírókat egyikük. Tizenhat évesek, többségük a családjával együtt érkezett, mert Eritreában nem tudtak megélni: most dolgozni szeretnének Olaszországban. A menekültek szabadon sétálhatnak a városban, ám a tábort komoly rendőri és katonai erők őrzik.
– A helyzet súlyosságára való tekintettel az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a hotspotokra most nem mehet be a sajtó – mondta lapunknak Ragusa tartomány önkormányzatának egyik munkatársa. Akik partot értek, azok szerencsésnek számítanak: naponta százak kelnek útra Líbiából és Egyiptomból egyszerű gumicsónakokban, és csak idén már több ezren fulladtak a tengerbe. A központban regisztrálják a vízből kimentett embereket, ujjlenyomatot vesznek tőlük, majd viszik tovább őket Észak-Olaszország felé, különböző menekülttáborokba.
Az embercsempészek a hadihajókra számítanak
Catania kikötőjében két hatalmas hadihajó áll, fedélzetén egyenruhás katonákkal: az egyiken holland, a másikon spanyol zászló lobog. Épp rakományt vesznek fel. – Csak élelmet, italt pakolnak fel, a katonáknak is enniük kell valamit – meséli nevetve a kikötő egyik logisztikai munkatársa. Hamar kiderül: a hajómonstrumok is összefüggnek a menekültválsággal. A fedélzeten ácsorgó katonák halásszák ki a vízből a bajba jutott csónakok utasait, és hozzák ide, az olasz partokra. – Nem tudjuk, mikor érkeznek meg a hajók a menekültekkel, teljesen változó. De a lakosság nem sokat érzékel belőle: a kikötőből erős rendőri kísérettel a vonatállomásra viszik őket, vasúton pedig tovább északra, a táborokba – magyarázza az olasz férfi. Egy úr a kikötő kávézójában arról számol be, hogy az embercsempészek számítanak a nagyobb mentőhajókra. – Három-négyszáz eurót is elkérnek az útért, aztán amint eltávolodtak Líbiától vagy Egyiptomból, belelökik az embereket a tengerbe, és mennek vissza az újakért. Azt mondják, úgyis kimentik őket. Nem tudom, mi az igazság, de ilyeneket hallunk itt – vonja meg a vállát szabadkozva.
Olaszországban egyébként nem újdonság a bevándorlás, az utóbbi 10-15 évben folyamatosan érkeztek afrikaiak a tengeren keresztül. Idén azonban megváltozott ennek mértéke: az év első három hónapjában 90 százalékkal megnőtt a bevándorlók száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Júniusig közel 50 ezer ember érkezett az olasz partokra a Földközi-tengeren keresztül, és még 800 ezren várakoznak Líbia partjain az indulásra.
Feszültségeket szül a mineói tábor
Sokáig Európa legnagyobb menekülttáborának számított a Szicília középső részén fekvő Mineo közelében található tábor. A dombtetőre épült gyönyörű kis város főterén vasárnap délben összegyűlnek a lakosok, ünnepség készülődik, a fúvószenekar játszani kezd. A városban semmi nem árulkodik arról, hogy egy négyezer fős menekülttábor van a közelben, de a helyiek sokat tudnak mesélni róla. Egyesek örülnek az afrikaiak jelenlétének, mert sokat vásárolnak Mineóban, de vannak más vélemények is. – Mivel sokféle afrikai náció van jelen, gyakoriak a táborban az erőszakos összecsapások – meséli egy helyi úr, Mauricio. – Sajnos néha a táboron kívül is. Tavaly egy közeli településen betörtek egy idős pár házába. A férjet kalapáccsal megölték, a 72 éves nőt pedig megerőszakolták, majd kidobták az ablakon.
Bőséges ellátásban részesülnek
A menekülttáborok esetében megszokott sátortábor látványa helyett egy kertvárosi lakónegyedre emlékeztető település bukkan fel tíz percre Mineótól a narancsfák között. Kiderül: az új építésű házakban korábban a Szicílián állomásozó amerikai katonák és családjaik laktak, négy éve kezdték beköltöztetni a menekülteket. A menekültstátusra váró afrikaiaknak nincs rossz dolguk. Kapnak ételt, italt, napi 2,5 euró költőpénzt és telefonkártyát is. A gyerekek iskolába járhatnak, ruhákat adományokból szereznek, és ha ki akarnak menni a táborból, ingyen buszjárat szállítja őket a közeli nagyvárosokba és vissza. – Ők ingyen utaznak, mi nem – mondja Mauricio, aki hozzáteszi: egy menekült fenntartása összesen napi 35 euróba kerül az EU-nak és az olasz kormánynak. Az idilltől csak az távolít el, hogy a tábort drótkerítés veszi körül, az olasz rendőrség és katonaság felügyeli: de nem a kijárást, hanem a bejárást akadályozzák és ellenőrzik.
A Nigéria déli részéről származó Viktor éppen most ér vissza a táborba, ahol két hónapja tartózkodik. – Megnéztem Catania városát, mert nagyon élvezem, hogy Olaszországban szabadon lehet sétálni. Ez nekem új – mondja, visszaemlékezve afrikai életére. A 22 éves férfi 16 évesen hagyta el otthonát: a faluban vallási ünnepséget tartottak, és az ő családja nem akart a másik vallás isteneinek áldozni. Mindenkit lemészároltak, egyedül ő menekült el. Egy barátjával együtt sikerült eljutnia Líbiába, ahol munkát is talált. „Vízvezeték-szerelő vagyok, ez a szakmám. Ott egy arab férfinak dolgoztam, aki szállást is adott. Bár kaptam fizetést, nem tudtam elkölteni, mert Líbia nekünk, feketéknek nem biztonságos. Ha egyedül kimész az utcára, bármikor lelőhetnek.” Amikor a barátját megölték, munkaadója azt tanácsolta neki, hogy hagyja el Líbiát.
– Segített eljutni a tengerpartra, és kifizette az embercsempészeket. Ezt én egyedül nem tehettem volna meg – mondta. – Azt hittem, rendes hajóval utazunk, de egy olyan fogadott, amelyik inkább emlékeztetett lufira, mint hajóra. Viktort az olasz haditengerészet mentette ki. – Rengetegen fulladtak meg. Rengetegen! – emlékezett vissza. Most ő is arra vár, amire sok százan, hogy megkapja az engedélyt a maradásra. – Szeretnék Olaszországban dolgozni, ez egy biztonságos ország. Muszáj dolgoznom, muszáj elfoglalnom magam valamivel – mondja. Ha megkapja a menekültstátust, akkor szabad, oda megy az unióban, ahová akar. A legtöbb táborlakó úgy nyilatkozott: szeretne Olaszországban maradni és dolgozni. A helyiek azonban kételkednek: – Te dolgoznál, ha egyébként mindent megkapsz? – kérdezi egy férfi.
A feketéké a feketepiac
Az afrikai bevándorlók évtizedek óta jelen vannak Szicília szigetén, főként a nagyvárosokban telepedtek le. Catania belvárosában, a bájos kis Vincenzo Bellini téren a történelmi épületek lépcsőin több fekete fiatal ücsörög, mint fehér. A turisták a látványosságokat fényképezgetik, miközben a tér minden oldaláról rendőrök és katonák felügyelik a békét. Este előbukkannak a bevándorló árusok, és megpróbálják műanyag áruikat eladni a turistáknak.
– Bangladesből jöttem hét hónappal ezelőtt, hogy Európában találjak munkát – mondja egyikük. – Északra, Németországba akartam menni dolgozni, a vendéglátásba, de papírok nélkül ez lehetetlen. Így maradtam itt, maradt ez – mutat rá árujára. Egy fekete férfi azonban nem csak turistáknak szóló cikkeket árul. – Ha bármire szükségük van, akkor szóljanak, minden van nálam – mutat egy félreeső utca felé a kábítószerárus. A drogcsempészet mellett más illegális tevékenységet is folytatnak. A tér mögötti negyedben már csak feketéket látni, az ajtók előtt fekete nők és transzvesztiták várják a kuncsaftokat.
Mit szólnak mindehhez a helyiek?
– Szicília a történelme során rengeteg néppel találkozott, itt mindig befogadták a különböző nemzeteket. Mi nyitottak vagyunk, ez a vérünkben van! – mondja a ragusai turisztikai iroda munkatársa, aki saját bevallása szerint próbál nekik segíteni. – Mi mediterrán emberek vagyunk, nyíltak. Nem olyanok, mint az északiak – mondja egy cataniai úr is, aki vendéglátással, túravezetéssel foglalkozik. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy ők nap mint nap nem szembesülnek a problémával. A szicíliaiakat láthatóan nem érinti meg különösebben az sem, hogy a szélsőjobboldali Északi Liga vezetője, Matteo Salvini már „etnikai cseréről” beszél Olaszországban a menekültválság kapcsán.
Bár a városokban egyre több a fekete, akiknek a bandáival már a meggyengült maffia sem tud mit kezdeni, a délolaszok jókedvét nem szegi a lassú átalakulás. Miközben a szigeten újabb regisztrációs központok nyílnak, az északolasz tartományok bejelentették: nem hajlandók több menekültet befogadni, kapacitásuk végéhez értek. Kérdés, meddig tudja eltartani Szicília a szigeten rekedő afrikaiakat. – Tudunk a problémájukról, hiszen Párizsban is ugyanez a helyzet – mondja egy francia nő Siracuza tengerpartján. – Be kellene illeszkedniük, de ahhoz először az oktatásukat, képzésüket kellene megoldani, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. És az EU nem segít. Amikor a bankokat kellett kimenteni a gazdasági világválság idején, akkor mindenki tudott fizetni. Most, amikor emberéletekről van szó, miért nem működik a rendszer?