Ki volt a jobb az anyagi haszonszerzésben? Ez most a kérdés, amelyet hetente megválaszolnak és egymás szemére hánynak a Jobbik mai és egykori vezetői, akik sajátos politikai valóságshow keretében szórakoztatják a nagyérdeműt és mutatják be saját szánalmas bizonyítványukat az őket parlamentbe szavazó állampolgároknak.
Minden hétre jut egy-egy újabb folytatás a kacskaringós Jobbik-sagában, amely egyre inkább azt vetíti előre, hogy 2022-ben már nehezen fogja elérni a parlamenti küszöböt az egykor nagy reményekkel indult nemzeti radikális mozgalom.
A kilépőkkel együtt ugyanis a hozzájuk kötődő szavazók tíz- és százezrei is elhagyhatják a belviszályoktól sújtott formációt, amelyben hamarosan már mutatóban sem találni a nemzeti radikalizmust és egyáltalán a Jobbik alapító eszméit őszintén felvállaló politikust.
Talán éppen a jövő évi európai parlamenti választás lehet a Jobbik számára az a vízválasztó, amely eldöntheti, van-e még élet számukra az öt százalék felett, és egyáltalán hány százalékra sikerült lerombolni önnön támogatottságukat.
A jelenlegi Jobbiknak azonban már nincs Morvai Krisztinája, sem egyetlen más karakteres politikusa, csak egy bukott pártelnöke, aki a mesebeli királylányt utánozva ki is vonult a politikából meg nem is.
Mindenesetre a felelősség súlyát már nem hordozza, helyette az otthoni kényelmes fotelből mondja meg a tutit. Miután politikai szűklátókörűséggel zátonyra kormányozta az általa vezetett formációt, most éppen vloggerként próbálja újra felépíteni magát vagy legalább életben tartani társadalmi beágyazottságát.
Az igazi tévút azonban mégiscsak az, hogy a Jobbik még így, Vona Gábor nélküli állapotában is nemet mond a megújulás lehetőségére, kitartóan megmaradva a Vona Gábor-i úton.
Sőt mostanra már szinte csak kizárólag a hozzá hű erők maradtak a formációban. Ezek után nem lehet csoda, hogy pillanatnyilag nincs olyan személy a pártban, aki nála nagyobb eséllyel pályázhatna a Jobbik részéről a brüsszeli képviselői helyre. Még ha ez nem más is, mint szegénységi bizonyítvány.
Más kérdés, hogy egy esetleges bukás vélhetően teljesen kiírná Vonát a magyar politikából. Mindenesetre nem lehet véletlen, hogy a bukott pártvezér felszabadult idejében közösségi oldalán most éppen az unió halálos betegségeire keresi a gyógyírt. Talán éppen programalkotási gyakorlatozásként.
Egyszóval Vona Gábor lemondása mögött legfeljebb a személyes felelősségvállalás sejlik fel, már ha egyáltalán ez volt a visszalépés valós indoka, ami legalábbis kétséges.
Ám mindezt elhomályosítja a tény, hogy a Jobbik még mindig az általa kijelölt úton halad, amelybe szabályosan belekövesedett, attól egyetlen centit sem térve el.
A bukott pártelnök személyes befolyása töretlen, árnyéka még mindig erőteljesen rávetül a formációra. Tulajdonképpen a párt folyamatos szétzilálódása, szalámizálódása mutatja a legvilágosabban, hogy „nincs itt semmi látnivaló”, nem történt a Jobbik háza táján semmilyen változás, csak előre lépett Vona második vonala.
Ők pedig képtelenek megújítani a pártot, vagy még inkább: nem is akarják. Minden úgy maradt, ahogy Vona hagyta, és ugyanaz fogadja majd, ha visszatér.
Igazából az sem látszik már, hogy a túlélésen kívül egyáltalán mit akar még lépni a Jobbik a mai magyar politikában. Egy arculatát, meghatározó személyiségeit és értékeit elvesztett, elszürkült formáció lett, amely irány és cél nélkül sodródik a balliberális ellenzéki kispártok farvizén. Időnként, miheztartás végett, amolyan megfelelési kényszerből még diktatúrázik egy kiadósat, mert a kotta jó ideje ugyanaz, de egyre inkább már a saját kisgazdásodása köti le az erejét.
Azt pedig talán már csak a legelvakultabb, a tényektől, eseményektől önmagukat cseppet sem zavartató Jobbik-hívők hiszik még el, hogy van jövő a Vona Gábor-i néppártiságot jelentő úton. De arra már ők sem tudják a választ, hogy hogyan és miként.
Amit a Jobbik-szappanopera soros részeiben látunk, az valójában nem más, mint a lassú, de annál hangosabb és dicstelen elmúlás.
A szerző újságíró, Nagyvárad