És a nyolcvanadik perc tájékán egyszer csak felcsendült a buzdítás: „Ria-ria-Hungária!” A zárt kapuk mögül, természetesen. S nem ám egy-egy megszokásból odatévedt, magányos, álmatlan kósza lélek, hanem elemi erővel, úgy száz fő torkából.
Ilyenek – is – a magyar ultrák. Akik nem rejtik véka alá a véleményüket, ha szerintük „k..va gyenge” a produkció, akik a bizalmat vesztett edző képébe üvöltik, hogy „Takarodj!”, akik a lélektelen játék után leparancsolják a mezt a kedvencekről, de akik elutaznak Tamperébe, a Feröer szigetekre, Andorrába, mindenhová a csapatért, s akik, ha a stadionból kirekesztve, a tévé előtt ülve azt látják, hogy verjük a görögöket, nem bírnak túlcsorduló érzelmeikkel, összeverődnek, s a falak mögül szurkolva igyekeznek erőt, támogatást adni a „fiúknak”.
Szebb, tanulságosabb mese ez mindennél – nem is az, maga a valóság. Ennyire akarjuk a sikert, a közös sikert, ilyen mély érzelmeket mozgat meg a futball, a magyar labdarúgó-válogatott. Ha ez nem ad erőt a küzdéshez, fáradozáshoz a szürke hétköznapokon – nemcsak a kiválasztott játékosoknak, hanem mindenkinek, aki a sportágban tevékenykedik, újabban bizony szépen kistafírozva –, akkor semmi.
Talán ez a váratlanul jött drukkolás is kellett ahhoz, hogy megtartsuk a 2-1-et, s legyőzzük a görögöket, hiszen ahogy Marco Rossi, úgy a játékosok is elmondták, észlelték a szurkolók jelenlétét. S a nagy pillanatok arra valók, hogy nagy szavak buggyanjanak elő belőlünk. Ahogy a szövetségi kapitányból is, aki nem parancsolt magára szenvtelen profizmust, készségesen beszélt erről a kényes témáról is a találkozó után.
– Tartom magam ahhoz, amit mondtam, szurkolók nélkül a foci halott. A mai meccsen mégis talán könnyebb volt így a fiúknak, mert hatalmas rajtuk a nyomás. A munkám megkezdése előtt nekem is voltak kételyeim, de a játékosok rögtön az első napon meggyőztek arról, mennyire fontos nekik a válogatott, hogy a nemzetüket képviselik. Ez hatalmas felelősség, amivel nem könnyű megbirkózni, de ez a feladatunk – mondta.
Nem akarok abba a hibába esni, hogy Marco Rossit két mérkőzés után máris hozsannázzam. Annyit azonban máris leszögezhetünk – amit persze eddig is tudtunk –: a keret összetétele nem határozza meg önmagában a teljesítményt, nem mindegy, ki a kapitány, aki tartalmat ad a formának, aki olyan összetevője a válogatottnak, mint kenyérnek a kovász. S Rossi a Leekens-éra vert seregéből ütőképes csapatot kovácsolt. Nem visszamenőleg szépítem a múltat, a vereség dacára Finnországban is volt tartása a csapatnak, hajtottak a játékosok becsülettel, csak éppen váratlanul korán kaptak gólt, aztán képtelenek voltak betalálni.
Talán egy ember nem hozta az elvárható minimumot Tamperében, ne szépítsük, Sallai Roland szinte észrevehetetlen volt a pályán. Ha tippelnem kellett volna, hogy ki lesz az előre bejelentett három kimaradó, akkor elsőként őt említettem volna. Kész szerencse, hogy Rossi a kapitány. Aki erre a kérdésre válaszolva humoránál volt:
– Magyarország tíz-, Olaszország pedig ötvenötmillió szövetségi kapitány országa, mindenki ért a futballhoz… Azt várják tőlem, joggal, hogy a jövő csapatát építsem fel. De az nem megy úgy, ha az egyik fiatal játékost rögtön az első meccse után kihagyom, mert akkor mentálisan padlóra kerül, ahonnan nagyon nehéz felállni. Sallai ma bizonyított. Idővel Sallói Dánielnek és Tamás Krisztiánnak is lehetőséget akarok adni, de oda kell figyelni arra, hogy megfelelő pillanatban kerüljenek pályára – válaszolta.
Megverjük a görögöket, jönnek a fiatalok, lám, mindjárt minden szép és jó. Tudjuk, persze, hogy ez nem így van. Mégis most, néhány napig minden okunk megvan arra, hogy élvezzük ennek a győzelemnek az ízét. A sors, a szerencse (amit Rossi sem hallgatott el) úgy akarta, hogy az újjáalakuló magyar válogatott kapja meg a kezdeti lökést, az esélyt a kibontakozásra, s ne a sötét verem mélyére taszítva folytassa a munkáját.
Ez csupán a kezdet A találkozó után a legtöbben természetesen a két gólszerzőt faggatták volna. Kleinheisler László véleményét nem ismerhettük meg, mert elviharzott, sietett a reptérre, indult a gépe. Sallai Roland így beszélt a góljáról, a mérkőzésről:
– Sokat gyakoroltuk a héten ezt a mozgást, hogy a csatár visszateszi a labdát, és én kapom a hosszún, és most be is jött. Eddigi pályafutásomban ez a gól mindenképpen valahová előre kerül, mert fontos találat volt az én saját szemszögemből nézve, de a csapatnak is a mérkőzésen. A végén a görögök ki akartak állíttatni, ám szerencsére sikerült okosan csinálnom a dolgokat, így ez nekik nem jött be.
Ha valakit nagyon ki akarunk emelni mellettük, akkor az Kovács István. – A finnországi mérkőzés után Marco Rossi leszidott, mondván, egyetlen játékos nem vállalhatja magára a felelősséget a vereségért, legfeljebb a szövetségi kapitány. Én azonban önkritikus ember vagyok, a bírálatot és a dicséretet is tudom helyén kezelni. S nemcsak önkritikus, hanem erős is. Nagyon mélyről jöttem vissza, ezért tudom helyén kezelni a sikert. Remélem, ez még csak a kezdet, lesz még benne részünk – összegzett az irányító.
Akinek az elmúlt néhány éve az egész magyar futball metaforája lehet. Többéves sérüléssorozat után tért vissza tavasszal – három percen belül kihagyott két büntetővel. De ez sem törte meg, s immár nemcsak a Vidi, hanem a válogatott húzóemberévé lépett elő.