Vannak döntési helyzetek, amelyeket nem szabad komolyan venni, különben lehetetlen kikászálódni belőlük. Ilyen az, amikor az ember betér az újságoshoz, hogy kedvére való irodalmi folyóiratot válasszon magának. Ha alapos akar lenni, könnyen azon kaphatja magát, hogy már húsz perce olvasgat, állva, szatyrokkal a zsibbadó bal kezében, és a pénztáros egyre barátságtalanabb pillantásokkal szurkál felé. Fontos szabály ilyen esetekben a bátor felületesség: borító és egy-két kiemelt írás alapján választani – már ha nincs állandó kedvenc vagy előre várt publikáció.
Így esett a tekintetem a Tiszatáj januári számára, amelynek a borítóján Nemes Nagy Ágnes gitározik fekete-fehérben. Komolyabban kutakodva az emlékeimben felötlik a szakkifejezés: objektív líra. Azt is olvastam valahol, hogy nem szerette, ha költőnőnek aposztrofálják. Eszembe jut még a sétája Szerb Antallal: „magas sarkú cipőben nem lehet irodalmi sétákat folytatni”. Egy-két kötetcím. Idén lenne 95 éves – ezt már a folyóiratból tudom, amelynek tartalomjegyzékét felütve és átfutva már indulok is a pénztárhoz.
A Tiszatáj januári lapszáma Nemes Nagy Ágnesre emlékezik a születésnap apropóján. Angyalosi Gergely Nemes Nagy verseszményéről ír, pontosabban arról, hogyan szabadult fel lírája a nyugatos hagyomány öröksége alól, hogyan dolgozta ki azt a megszólalásmódot, amelyet ma sajátosan Nemes Nagy Ágnes-i hangnak érzünk, mit jelentett a költő számára saját hasonlata, miszerint a vers „folyékony szobor vagy szilárd szökőkút”.
Báthori Csaba tanulmánya Nemes Nagy Rilke iránti rajongásáról ad számot, hangsúlyozva, hogy ő volt az első magyar költő, aki Rilkének központi fontosságot tulajdonított a költői gondolkodásában. Kritikusan, a tévedésekre és a hiányosságokra is rámutatva elemzi Rilke-szótárát, méltatja fordításait, hiszen, mint azt hangsúlyozza, Nemes Nagy Ágnes az első olyan Rilke-fordítónk, aki nemcsak egy-egy darab átültetésével kísérletezett, hanem „a rilkei tónus kikeverésével” is. Balla Zsófia nem is annyira tanulmányban, mint inkább személyes hangvételű esszében vall arról, mit tanult Nemes Nagy Ágnestől, milyen rokon vonások erősítették a hozzá való kötődését.
Szép vallomás ez az esszé arról, milyen „mély belülről-értés” élmény alakítja legfontosabb szerzőinkhez fűződő viszonyunkat, akikkel talán élőben sosem, csak szövegeiken keresztül találkozhatunk. A lapszám további két tanulmánya Gergely Ágnes életművével, illetve a nőirodalom kérdésével foglalkozik. Ez utóbbi – Radics Viktória Erőszak és feminitás című írása – üdítő éleslátásával és erősen kritikus megjegyzéseivel igazán emlékezetes olvasmány. Radics Viktória három tavaly nyáron megjelent, női szerzők által jegyzett könyv kapcsán fogalmaz meg megállapításokat arról, melyik szerzőnél mit jelent a nőiség. Öröm olyan józan gondolatot olvasni a nőirodalom kérdésében, mint amelyet a tanulmány utolsó mondata fogalmaz meg: „A magyar irodalomba késve érkezett el a feminista hullám, de az emancipatórikus felindulást félretéve az (ön)kritikára, önkorrekcióra való képességnek is ideje befutnia.”
Nem kevésbé izgalmas olvasmány a lapszám recenzió rovata sem. Mind közül kitűnik Pál József írása Nádasdy Ádám új Dante-fordításáról a fordítói attitűd összevetésével: Babits szerint Dante csak művelt közönségnek szóló olvasmány lehet, Nádasdy „demokratikusan” fordít. Izgalmas követni a fordítók küzdelmét a tartalom és a forma minél hívebb visszaadásában, amelyet a felkínált nyersfordítások még érzékletesebben kiemelnek.
A januári lapszám kötésből kiemelhető, füzetszerű diákmelléklete a friss Tiszatáj-díjas Háy János egyéni stílusú, élvezetes összefoglalóját tartalmazza Petőfi Sándor pályafutásáról. Érdemes lenne hosszabban idéznem a szórakoztató stílusú írásból, de a szépirodalom rovatról még nem is szóltam. Pedig az van a lapszám legelején. Erről most csak annyit: aki kíváncsi Patak Márta, Tóth Kinga, Rózsa Boglárka, Angyal Gyula, Z. Karvalics László és Vass Tibor friss verseire, járjon utána az újságárusoknál vagy a könyvtárban! Ha ezek után könyvesboltba vinné az útja, ott már nem fog tétovázni. Nálam legalábbis felkerült a listára jó néhány ebben a lapszámban emlegetett kötet.
(Tiszatáj, 2017. január)