– A közelgő polgárháború című, 2016-ban kiadott könyvével arra kívánta figyelmeztetni „a némiképp kába közvéleményt, hogy olyasféle multikulturalizmust szenvedünk el, amiből akár egy polgárháború is kicsírázhat”. A polgárháborúnak ez az előérzete erősebbé vált a könyv publikálása óta?
–Sajnos azóta több merénylet is tanúskodott a Franciaországot átszelő identitárius törésvonalról. Két civilizáció feszül egymásnak: az európai és a muszlim.
A veszély abban áll, hogy az utóbbi kihasználhatja az előbbi bódultságát. Én a részemről elkerülhetetlennek gondolom az erőpróbát. Azt kívánom ugyanakkor, hogy ez az erőpróba törvényes, verbális, erkölcsi jellegű legyen. Úgy vélem, még van időnk arra, hogy megtörjük ez a totalitárius, szexista és antiszemita ideológiát, a politikai iszlámot, amely a sariát és annak tilalmait szeretné bevezetni Európában.
–„Vége az unió prédikálásának a békés együttélésről, a diszkrimináció elleni harcról, a migránsok befogadásáról. Vége a globalisták átkainak a rasszisták, a xenofóbok, a szélsőségesek ellen. (…) A határok eltörlésének gondolatán felépült unió pere megkezdődött” – írta az olasz választások után. Milyen módon kellene megreformálni az európai együttműködést, és mi lehet a kelet-európai országok szerepe ebben a folyamatban?
–A történelem szele a kelet-közép-európai országok felől fúj. Az ott élők tudják, mit jelent a totalitárius elnyomás, és a többségük elszenvedte az oszmán imperializmust. Nagy-nagy érdeklődéssel és csodálattal követem az európai identitásválságot megérteni képtelen unióval szemben kialakult ellenállási mozgalmakat. Orbán Viktor, akit megerősített az országgyűlési választásokon aratott győzelme, úton van afelé, hogy megtestesítse ezt a „konzervatív forradalmat”, amely végigsöpör a kontinensen. A francia jobboldal jól tenné, ha közeledne hozzá. Ami az uniót illeti, a népek védelmének, és nem a határok elutasításának távlatát szem előtt tartva kell újjáépíteni.
–Éric Zemmour a nagy bomlasztás kezdeteként tekint 1968-ra. Ön hogyan emlékszik ’68 májusának eseményeire, miképpen értékeli a hatvannyolcasok örökségét?
–Hatvannyolcban 15 éves voltam, és úgy éltem meg ezeket a heteket, mint az elkényeztetett gyerekek komédiázását – hiszen azok is voltunk. Sokan ugyanakkor hamar komolyan kezdték venni magukat. Ösztönösen menekültem ettől a dogmatizmustól és az indoktrinációtól. Érdekes, hogy a korszak vezéralakjait, Daniel Cohn-Benditet és Romain Goupilt ma Emmanuel Macron nekihevült támogatói között találjuk. Úgy hiszem, Macronnal a relativizmusra és a jó érzésekre alapozott világ végét éljük, amely csak rettenetes dolgokat eredményezett.
A teljes interjút a Mandineren olvashatják!