Az Élysée-palota meghódítása azonban csak részsiker Macron elképzeléseiben; szét akarja robbantani az egész francia politikai intézményrendszert. Az elnökválasztások második körét a két hagyományos nagy párt – amelyek az utóbbi választásokon vetélkedtek az elnöki posztért –, a Szocialista Párt (PS) és a jobboldali Köztársaságiak (LR) nélkül kellett megtartani. Önmagában már ez is sokkolta a francia választókat. A francia politikai életben új szelek fújnak. A közelmúltban a Szocialista Párt olyan csapásokat szenvedett el, hogy jelenleg padlón van.
Így maradt a Köztársaságiak mérsékelt jobboldali tömörülése, amelyet Macron szerint, hogy ne álljon az útjába, szét kell verni. Vagy személyek átcsalogatásával zavart kelteni a soraikban, elhinteni a bizalmatlanság, a gyanakvás spóráit a pártban, amely majd megindul az önfelszámolódás útján. Erre szolgált a francia kormány nyilvánosságra hozott összetétele is, amellyel csapdába akarja kergetni a jobboldalt. Macron kabinetje ugyanis két LR-ből jött minisztert tartalmaz, és a kormányfő, Édouard Philippe is soraikból került ki.
Látjátok, mi bárki arra érdemeset fogadunk, elfeledjük előéletüket, itt nem számít, hogy bal- vagy jobboldali voltál korábban, várunk benneteket is – ez az üzenete Macron szirénénekének. Ám a hátsó szándék szerint éket kell verni a nagy jobboldali tömörülésbe, elaprózódva pedig felmorzsolni őket. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy ez a próbálkozás eddig nem hozott részsikert. A három kormánytag mellett már számosan csatlakoztak a frissen alakult Lendületben a Köztársaság (REM) párthoz, és ismert vezetők közül mintegy tucatnyian belülről ostromolják a pártvezetést, hogy működjön együtt Macron tömörülésével.
Ha a Köztársaságiak erre az útra lépnek, akkor aláírják halálos ítéletüket, ugyanis a következő választásokon elveszítenék váltópárt jellegüket. Egyszerű koalíciós partner szintjére süllyednének le, a kormányzásban nekik is részük és felelősségük lenne. Eközben nyilván a Köztársaságiaknak kellene feladni vállalásaikat, mégpedig egy bizonytalan kormányzásért, amely törekvéseiben igencsak rímel az Hollande-elnökség elfuserált céljaira.
Bizonyos szempontból még a türelmetlen Köztársaságiakat is meg lehet érteni, hiszen az elnöki székért folytatott versenyben még fél éve is biztos befutónak látszott a jelöltjük. Most pedig azt kérik tőlük, hogy öt évet várjanak türelemmel, és senki sem ígéri biztosra a majdani sikert. Így hát elfogadják a hatalom csábítását, mint történt az Édouard Philippe, a 46 éves kormányfő esetében. Le Havre polgármestere fiatalkorában szinte ugyanazokat az egyetemi padokat koptatta, mint pár évvel utána Macron.
Ő is több diploma után végezte el az ENA-t, a francia elitképzőt. Mentorának a közelmúltban elhunyt Michel Rocard volt szocialista kormányfőt tartja. Így villámgyorsan kiderült róla is, hogy baloldali gyökerei vannak, bár Alain Juppé, a volt jobboldali miniszterelnök hívei között tűnt fel. A Lendületben párthoz átállt jobboldaliak közül talán túl sok a juppéista, de például azt, hogy Philippe kormányfőnek szegődjön Macron mellé, határozottan ellenezte a volt miniszterelnök.
A pártvezetés többsége felhívásban rögzítette, hogy „a szemünk előtt játszódó politikai átrendeződés miatt határozott válaszlépéseket követel”. Egyelőre azonban semmilyen pártszankció nem érte a dezertáltakat. Az 52 éves Francois Baroin, aki a Köztársaságiak kampányának vezető embere, nem támogatja a kizáratósdit, szerinte nem kell nagy hűhót csapni a távozottak körül, ugyanis azzal is csak növelnék jelentőségüket. Baroin bejelentette, hogy ha a júniusi törvényhozási választásokon hatalomra kerülnek, akkor tíz százalékkal csökkentik a szociális adót. Nem elégedett a tervezett biztonságot szolgáló intézkedésekkel sem.
Macron az európai integráció és a globalizáció szószólója. Miként képzeli el, hogy a franciák, akiknek csupán 25 százaléka rajong az Európai Unió továbbmélyítéséért, majd meghatározzák az eurózóna költségvetését? Az új elnök egy olyan Európa harcosa, amelynek semmi köze a valósághoz. Vajon a francia munka törvénykönyve tervbe vett további szigorításáért az eddigi enyhébb változatot is elutasító állampolgárok többsége majd most rajongani fog?
Macron a multikulturalizmus rejtett híve, amely korlátozná a nemzeti közösségek jogait a bevándorlók tömegei előtt. Hogy az illegális migránsok könnyebben bejussanak, lazítaná a határellenőrzést. Macron valószínűleg nem számol a franciák ellenállásával, ha olyan, rendeleti úton rájuk tukmált törvényekkel találkoznak, amelyekhez nem fűlik a foguk. A szélsőségek megerősödésére lehet számítani. „De hát én csak jót akartam!” – hányszor fogjuk ezt a liberális védekezést hallani?
Macron a júniusi nemzetgyűlési választások két fordulójának leküzdésével már csupán két lépésre van attól, hogy teljes felhatalmazást kapjon. A Lendületben a Köztársaság képviselőjelöltjeinek nagy többsége a helyi társadalmi szervezetekből érkezett szimpatizáns. Nem pártkatonák; többségükben nulla politikai tapasztalattal. Az új elnök ezzel a módszerrel személyükben is le akarja váltani a régi honatyákat, új képviselőkkel kívánja teletömni a nemzetgyűlést.
A Lendületben az 577 képviselői helyre vagy ötven fővel kevesebbet jelölt. Ez jelentős előny a Köztársaságiaknak, amelyek minden választókerületben állítottak jelöltet. A Nemzeti Front meg továbbra is érzi az ellene kitalált kétfordulós, többségi elvű választási rendszer hátrányát, azért az eddigi két képviselőnél többet tudnak a nemzetgyűlésbe küldeni.
A Köztársaságiaknak felül kell kerekedniük a dezertálások keltette zűrzavaron. A céljuk az, hogy abszolút többséget érjenek el a júniusi törvényhozási választásokon, ezzel kikényszerítve a politikai társbérletet. Így az államfő az ő soraikból lesz kénytelen megnevezni miniszterelnökét. Ekkor Franciaország következő kormánya a jobbközép soraiból fog kikerülni, amivel kordában tudják tartani Macron elszabadult liberalizmusát, de ő is okozhat a kabinetnek kellemetlen pillanatokat.