Megható pillanatoknak sem volt híján a telt ház előtt rendezett Európa-bajnoki felkészülési találkozó. Még el se kellett kezdődnie a meccsnek, hogy megilletődjünk: ahogy együtt utaztunk az 1-es villamoson a sok jó arcú, vidám, bizakodó, piros-fehér-zöld melegítőkbe, zászlókba burkolózó tinédzserrel, sőt, még negyvenes, ötvenes családapákkal is, akik csemetéiket terelgették az Üllői út felé; óhatatlanul a nyolcvanas évek dicsőséges időszaka – a magyar–hollandra vagy a magyar–brazilra igyekvő tömeg –, soha vissza nem térőnek gondolt fiatalságunk kora idéződött fel lelki szemeink előtt.
Szerencsére ismét komoly nemzetközi tornára készülünk – pedig sokáig azt hittük, a nekünk rendelt kis időben erre már hiába várunk –, s ez az örvendetes fejlemény felélesztette tetszhalott állapotából a kiveszettnek hitt „állatfajt”, a magyar futballszurkolót. (Még ha csak a válogatott meccsek idejére is.) Az MLSZ jó marketingérzékkel „rácsavarodott” a sanyarú évtizedek után újra optimista hangulatra, s a kezdő sípszó előtt a csapattal körbehordoztatott egy molinót, amellyel megköszönte az Eb-kvalifikációhoz nélkülözhetetlen nézőtéri támogatást. Fülsiketítő üdvrivalgás volt a 19 ezer hazai rajongó reakciója – a maradék ezer a Groupama Aréna északnyugati ficakjában piros-fehér sakktáblamezbe öltözve a vendégeket éltette.
A mérkőzést a szünet mellett a dramaturgia is két részre osztotta: 45 percen át a zseniális Luka Modric dirigálta horvátok uralták a játékot, és a szemfüles – nem éppen rokonszenves habitusú – Mario Mandzukic góljával megérdemelten szereztek vezetést. A második félidő viszont a miénk volt, és a minden pontrúgást magának kisajátító Dzsudzsák Balázs 24 méteres szabadrúgásgóljával megérdemelten egyenlítettünk ki. Úgy is fogalmazhatnánk: játszhat bárhogyan a ballábas szélső, érdemes végig a pályán tartani, mert bármikor elsülhet a legendás végtag. Az eredményt történelmi távlatba elhelyezve különösen értékes az 1-1: amióta Ante Cacic tavaly ősszel átvette a horvát válogatottat, négy győzelem (Bulgária 3-0, Málta 1-0, Oroszország 3-1, Izrael 2-0) mellett ez az első döntetlenje.
A vegyes zónában a hasznosan és jól futballozó Gera Zoltán és a szokás szerint egy félidőt kapó Nikolics Nemanja is azt hangsúlyozta, ilyen erős válogatottal, mint a horvát, a franciaországi csoportmérkőzéseken aligha találkozunk. A Legia Warszawa lengyel gólkirályjelöltje arról is beszélt, hogy Storck biztosította a csatárt, meg fogja találni a helyét; ez egyelőre nem sikerült. A jelek szerint megoldhatatlan feladat a játéktudása alapján a csapatban helyet követelő klassziscenterek, Priskin Tamás, Németh Krisztián, Nikolics és Böde Dániel egyidejű szerepeltetése, pedig például a Ferencváros fanyűvőjére szükség lenne, és nem csak tíz perc erejéig. Jelzésértékű, hogy a „madocsai Messi” mosolyogva ugyan, de végigfutott a vegyes zónán, elkerülve a beszélgetés lehetőségét az újságírókkal. Borítékolható, nem volt elégedett a neki ezúttal engedélyezett röpke játéklehetőséggel.
Persze Storck akkora bizalmi tőkét halmozott fel az elmúlt nyolc hónapban, hogy tőle most bármit elfogadunk. Még Böde mellőzését és az ezúttal is kiábrándító Szalai Ádám 45 perces szerepeltetését is. Két felkészülési meccs még hátravan: a május 20-i ellenfelet nem ismerjük, a Nemzeti Sport értesülései szerint azonban Elefántcsontpartot fogadjuk, míg június 4-én Németországgal játszik a válogatott Gelsenkirchenben, ezeken a meccseken bárki megmutathatja, mire képes.
Aztán már csak tíz nap lesz hátra az Ausztria elleni, bordeaux-i Eb-nyitányig.
Magyarország–Horvátország 1-1 (0-1). Groupama Aréna, 20 300 néző, v.: Prihoda (cseh). G.: Dzsudzsák (79.), ill. Mandzukics (29.).