Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából országszerte és határon túl is számtalan programmal tisztelegnek a költőóriás előtt; az emlékezést és a költészetéről való gondolkodást az Erkel Színház műsorában A walesi bárdok köré építette fel. Már-már maratoninak is nevezhetnénk azt az előadásfolyamot, amely a ballada egymás után való sokszori elhangzása által teremtette meg a szinte hipnotikussá váló, egyre szélesebbre húzódó szövegteret. Az emlékest a szövegi monotonitás mantraszerű körkörösségét a műfaji sokszínűség üdeségével ellensúlyozta, számos megzenésített dalt hallhattunk például a Kaláka együttes vagy Ódor Botond tolmácsolásában, de a táncjátékot, kórusművet, általános iskolások szavalójátékát is szemlélhettük.
„Csengő basszus hangja van, megtanulja a kottaírás mesterségét, gitározni is megtanul, és több saját dalt is ír, amelyeket csak halála után enged nyilvánosságra hozni” – mutatta be Arany János kevésbé ismert arcát Ókovács Szilveszter megnyitóbeszédében. A zene és a zeneiség tehát sokkal inkább része az Arany-életműnek (és nem csak a megzenésítések, feldolgozások okán), mint gondolnánk.
A legkülönlegesebb balladaparafrázis M. Kecskés András táncjátéka volt, amelyben a zsarnok fogalma (részben a hátteret adó videoinstalláció képsorainak köszönhetően) a ’48-as szabadságharc, az ’56-os forradalom és a második világháború értelmezési keretéig bővült. M. Kecskés András bohóc-zsarnoka egy esszenciális karaktert formált: hatalmaskodó és gyermekded, önhitt és mégis mások rajongására szoruló őrült, akiben a néző megláthatja a mindenkori elnyomás tragikus és mégis nevetséges metafora-perszónáit. A testi szenzibilitás poétikáját is láthatóvá tevő táncjáték a kortárs balett (Bajári Levente, Apáti Bence és Bakó Máté közreműködésével) és a klasszikus pantomim elemeinek ötvözetéből alkotta meg saját mozdulatnyelvét. A színpadi cselekvés allegóriái, hasonlatai, túlzásai egy vizuális költészeti alkotást teremtettek meg, a szöveggel párhuzamosan futó második olvashatóságot, amely hatványra emelte az eredeti mű olvasatainak számát.
Ujhelyi Kinga előadása a képzett hang diadala volt. Bár játékterének nagy amplitúdója kétségtelen, mégis úgy éreztük, ha csupán egyetlen mód és pillanat létezik arra, amikor a szavak és hangsúlyok még épp a tökéletesség birodalmában tudnak elhangzani, akkor épp ez az a pillanat és mód, mikor a tökély ritka együttállása megvalósult. A walesi bárdok folyamban a poézis áradását Sinkovits Imre versmondásáról készült archív felvétel indította el, természetesen magas hőfokon, ezt a poétikai hőt kellett volna tartania az utána színpadra lépőknek. A varázslat hőfokára Ujhelyi Kinga forrósította vissza a költészet hevületét.
Az est második felében a walesi születésű Sir Karl Jenkins kórusműve emelte a balladát oratóriumi magaslatokig. A debreceni Kodály Kórus, a Nyíregyházi Cantemus Kórus és a MÁV Szimfonikus Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével mutatta meg Arany többszólamú poézisének zenei manifesztációit.