A tizedik születésnapját öt napon belül betöltő Barry – aki amúgy utálja a nevét – szülei iránt érzett, engesztelhetetlen dühében ír egy listát, hogy milyen problémái vannak velük: unalmasak, állandóan fáradtak, nem hagyják, hogy videojátékozzon, nem vesznek neki videojátékot, nagyon szigorúak, mindig kedvesebbek a testvéreivel, mint vele, nem híresek, szegények és soha nem tartanak neki igazán klassz születésnapi bulit. (Apja raktáros az IKEA-ban, anyja pedagógusasszisztens.) Egy esti összeszólalkozást követően Barry a szobájába megy, dühösen lefekszik: és egyszer csak megszólal a James Bond- meg a Lionel Messi-posztere, majd egy olyan világba kerül, ahol a gyerekek választhatják meg a szüleiket, és a potenciális szülőjelöltek versengenek a gyerekek kegyeiért. Elsőre tehát minden kitűnőnek ígérkezik, de aztán elkezdődik a különböző szülők kipróbálása, és az eredmény…
David Baddiel elgondolkodtató és vicces könyvet írt, olyat, amit szülők és kiskamaszok egyaránt elolvashatnak, mert sok mindent megtudhatnak belőle. A mi derék Barrynk ugyanis szinte eksztatikus örömmel kezdi el kipróbálni a különböző, a listáján szereplő kifogások ellentétét képviselő szülőket, a születésnapjáig hátralévő öt napban öt különböző párt.
Elsőként egy igen gazdag, arisztokrata párhoz kerül, majd egy nagyon-nagyon híres családhoz, aztán egy olyan közösségbe, ahol a szülők soha nem fáradtak, sőt kifejezetten és túlságosan is sportosak, innen egy hippikommuna-szerűségben éldegélő, ámde legalább fölötte engedékeny párhoz, és végül olyan szülőkhöz, akik csak őt szeretik a testvérei közül. Sajnos azonban mindegyik helyszínen arról, ami az elején pompásnak látszik, kiderül, hogy valójában nem is csillog olyan szépen, és hogy ugyanannyi gond van itt is, ott is, mint odahaza – sőt még több.
Közben vészesen közeleg a születésnap, és ha Barry nem tud választani (márpedig nemigen tud), fennáll a veszélye annak, hogy kénytelen lesz a saját, eredeti szüleivel maradni. A csattanót nem lövöm le, de elárulom, hogy David Baddiel igen elegánsan (bár nem feltétlenül újszerűen) oldja meg a problémát, minden jóra fordul, és Barry sokat tanul arról, hogy mi a szeretet.
Ami a könyvet a néha túlságosan nyilvánvaló életigazságokon túl igen szórakoztatóvá teszi, az a szerzői – és bizony a fordítói – nyelvi lelemények tömkelege. A gyerekek után áhítozó szülők világa ugyanis London városának kifordított mása, de annyira, hogy a brit főváros szinte minden ikonikus helyszíne megjelenik benne. A kötet végén külön magyarázatot is talál az olvasó, úgyhogy még a műveltsége is szélesedhet, ha esetleg a könyv olvasása során nem jött rá, mi micsoda.
A fordítás/magyarítás munkája is kitűnő. Chovanecz-Molnár Éva könnyedén, minden erőlködés nélkül ültet magyarba neveket, márkaneveket (MeMeMeTube, Egyesült Kissrácság, aKommunikátor, illetve Lionel Messi gyerekmegfelelője: Lá-jön-el Közeli – ez már-már Karinthy híres menyétjét juttatja eszünkbe a Micimackóból, aki elhozza a menyét is), de mindenki, aki fordított, tudja, mekkora munka és főleg ötletelés szükséges ehhez. A fordító a kötet végén – némileg rendhagyó módon – meg is köszöni gyermekeinek a munkát: „A fordító köszönetet mond gyermekeinek – Tominak, Csonginak és Lolának – a kiapadhatatlan mennyiségű inspirációért és segítségért, Nélkületek oly lapos volna ez a fordítás, mint Messi a poszteren.”
Érdemes tehát minden, a szüleivel hétköznapi csatácskákat folytató kiskamasznak kezébe adni a könyvet, de a szülők is megláthatják benne önmaguk karikatúráját, úgyhogy a kötet „generációkon átívelő” hasznosságához nem férhet kétség.
David Baddiel: Tökéletes szülő kerestetik. Manó Könyvek, Budapest, 2017