Nagy örömmel vettem részt a napokban Tatán a Hungarikumszövetség konferenciáján, amely a tehetséges fiatalokról szólt. Bemutatkozott nyolc kiemelkedő eredményt elért gyermek, s beszélgetni lehetett a szüleikkel, tanáraikkal is. Adomány a talentum, de kell hozzá jó család és jó szülő, valamint figyelmes tanár is, aki a tehetség csíráját észreveszi, nevelgeti. A konferencián a jelenlegi demográfiai tendenciák kihívásairól kellett beszélnem. A kis kiválóságok még sokára lesznek választópolgárok. De nyugdíjaskorúak bizonyára lesznek egyszer. Mi vár rájuk 40-50 év múltán?
A demográfia kemény dolog. Ha a jelenlegi gyermekvállalási arányok maradnak, az ország lakossága 2030 után katasztrofálisan lecsökken. A kormányzat, nagyon helyesen, nem a bevándorlással, hanem a magyar családok támogatásával szeretné megoldani a népesedési kérdést. Ez hosszú távú feladat. A népességcsökkenés nemcsak nemzetfogyást jelent, de piacszűkülést is, aminek beláthatatlanok a következményei. Ha kisebb a lakosság száma, kisebb a belső fogyasztás, nincs kinek termelni, nem bővül, sőt csökkenhet a foglalkoztatás.
Mit mutatnak a számok? Azt, hogy 35-40 év múlva a magyar lakosság 7,6-8 milliós lélekszámú lesz. A gyermekkorúak száma 2056-ban 2016-hoz viszonyítva 1,3 millióról 0,8 millióra csökken, a munkaképes korúaké pedig 6,6 millióról 4,3 millióra. Az időskorúak aránya viszont tetemesen megnő: 1,8-ról 2,5 millióra. Egy idős ember eltartásának feladata tehát kevesebb munkaképes korú között oszlik majd meg, hiszen csak a 2016-os létszám 66 százalékát érik el majd az akkori foglalkoztatottak akkor, ha nem sikerül arányukat az adott korosztályon belül növelni. De még ha sikerül is a foglalkoztatottak jelenlegi 67 százalékos arányát 75-re növelni, akkor is csak a mai munkaképes létszám 73 százaléka lesz a munkaerőpiacon.
Nagyobb terhet jelentenek tehát majd az idősek az akkori aktív korosztálynak. Mivel a jelenlegi „helyettesítési ráta” 70 százalék fölött van – vagyis bérük ilyen arányát kapják meg átlagosan a nyugdíjba vonulók járadékként –, ahhoz, hogy ez ne változzék, vagy a költségvetésnek kell kiegészítenie a nyugdíjkasszát, vagy csak annyit kaphatnak meg átlagosan a majdani nyugdíjasok, amennyit az aktívak befizetnek. Ez akár 50 százalék alá is leviheti a helyettesítési rátát. Az átlagbérekre gondolva ez az összeg aligha teszi lehetővé a megélhetést, különösen egy egyedülálló időskorúnak.
Volna persze olyan lehetőség, hogy a bérarányos járulékot megnövelje törvény, de hiszen – egészen napjainkig – ennek magas voltát kárhoztatták a vállalkozók. Ezért csökkentette a százalékos terhet a jelen kormányzat nagyon komoly mértékben nekik. Csak abban reménykedhetünk, hogy a termelékenység emelkedése a profitokat és béreket, így az azokból eredő adóbevételeket is jelentősen emeli. Ez esetben a költségvetésnek nem lesz gond a kiegészítés. A termelékenység emelése tőkeigényes: nem szabad elriasztani a befektetőket. De a legfontosabb a megfelelő humán tőke rendelkezésre állása, és ez a mi feladatunk, a mindenkori kormányzaté.
A társadalomnak mindenképpen problémát jelent a munkaképes korúak létszámcsökkenése, hiszen a szolgáltatások iránt megnövekvő kereslet embert kíván a gátra. Egyre több segítőszemélyzetre lesz szükség az idősebb korosztály ellátására, és számos munkahelyen már most is hiány van szakképzett emberekben. Az sem lehet, hogy az egészségügyi és szociális szolgáltatások bérei a legutolsók legyenek valamennyi ágazat adatai közül. Ha a bérkülönbségek nem csökkennek érdemben az unió keleti és nyugati része között, az elszívóhatás az összes területen továbbra is erős lesz.
Természetesen a technikai haladás trendjei nehezen becsülhetők előre, az sem, hogy mennyi és milyen munkaerőre lesz szükség. De általában, mint utaltunk rá, a létszámcsökkenés egy országban mindenképpen kedvezőtlen hír a tőke számára. Tehát nemcsak a társadalomnak, hanem a piacnak is fontos, hogy mielőbb érdemi változás következzék be a demográfiai trendekben. Mivel ezek a trendek nagyon lassan változnak, fontos, hogy a családtámogatási rendszer folyamatossága ne sérüljön, sőt ha lehet, tovább fejlődjék.
És hallatlanul fontos, hogy a gyermeknevelés ráfordításait a nyugdíjakban is elismerjék. Minden módon érdekeltté kell tenni a társadalmat abban, hogy vállaljon gyermekeket, és felnevelje őket képzett egyénekké. A változás így is nagyon lassú lesz, erre készülni kell. De nem cselekedni hatalmas bűn lenne a jövő generációk ellen.
A szerző közgazdász, professor emerita