Valószínűleg alaposan meg is lepődtek az SPD vezetésében a nagy téli szárnyaláson: a realitás mégiscsak a párt megerősödése, nem pedig a Merkel fölött aratott győzelem. Hiszen nincs Merkel-váltó hangulat az országban – a menekültválság alatti elégedetlenség már a múlté, az arra rárepülő AfD pedig belső harcoknak köszönhetően messze került a 10 százaléktól. Változás tehát nem 2017-ben, hanem legkorábban 2021-ben lesz, a német sajtó ennek megfelelően már el is kezdte pedzegetni, kit akarnak a szocdemek Merkel tényleges utódjaként felépíteni.
Vagyis ki lesz az, aki az ősszel megalakuló, vélhetően utolsó Merkel-kormányt követő, soft baloldaliságra vágyó választói igényt kielégíti 2021-ben. A Frankfurter Allgemeine Zeitung már tudni véli a nevet: Scholz. Nem elírás. Hamburg főpolgármesterét hívják így, a szociáldemokraták adu ászát, a már évek óta tudatosan a Merkel utáni időkre készülő Olaf Scholzot. A politikus neve bár jó ideje közszájon forog SPD-s kancellárjelöltként, ő bölcsen kivárta az idejét. Pontosan tudta, hogy csak akkor lesz esélye, ha Merkel már nem indul. Ő az, aki a szocdemek meglepő észak-rajna–vesztfáliai tavaszi veresége óta összefogja a párt tartományi miniszterelnökeit, és akit pragmatikus, önbizalomtól duzzadó, nagy stratégaként említ a lap. Azt mondják, informálisan már most ő az SPD fő vezetője, mivel Schulz brüsszeli múltja miatt nem igazán van tisztában a német belpolitikával. A pártbéli viszályokkal, konfliktusokkal, helyezkedésekkel, titkos koalíciókkal pedig végképp nem.
De minek köszönhető, hogy Scholz idáig jutott? 2003 novemberében még úgy tűnt, hogy Gerhard Schröderével együtt Olaf Scholz karrierjének is lőttek. A most 59 éves, kopaszodó politikus akkor az SPD főtitkáraként nagy lendülettel védte a főnöke 2005-ös bukását hozó, a szociális államot leépítő reformprogramját. Arról a kifejezetten népszerűtlen – a német gazdaságot nem mellesleg hosszú távú növekedési pályára állító –Agenda 2010-ről van szó, amelyet Merkel kancellárként később nem győzött dicsérni, Martin Schulz pedig a pártja baloldali gyökerekhez való visszatalálása jegyében az idei kampányban először gyakorlatilag megtagadott, jelezve, hogy az SPD túllépett blairista-schröderista múltján. Pár hónapra rá aztán nagy meglepetésre a színpadra hívta Schrödert a részben Olaf Scholz által kidolgozott választási program bemutatásakor, a volt kancellárral demonstrálva, hogy voltak idők, amikor a kereszténydemokraták nélkül is voltak olyan erősek, hogy kormányozni tudjanak. Nehéz kiigazodni rajtuk, nem?
Az 1958-ban született Scholz 1975-ben gimnazistaként került kapcsolatba a szocdemekkel. 24 évesen a kapitalizmus elszánt kritikusaként a nyugatnémet ifjúszocik országos elnökhelyettese lett. 1982-t írtunk akkor, hősünk nyolc éven át viselte ezt a tisztséget, majd úgy döntött, inkább elmegy pénzt keresni, és ügyvédnek állt. A politika persze visszavonzotta: 1994-ben a hamburg-altonai helyi SPD-szervezet élére került, 2000-ben már a komplett hamburgi tartományi pártszervezetért felelt, 2001-ben pedig bekerült az országos elnökségbe is, ahol aztán 2002-ben főtitkárnak választották. Scholz akkoriban gépies stílusa, unalmas beszédei és a technokrata-schröderista politika méltatása miatt méltán érdemelte ki a Scholzomat becenevet a sajtótól. Nem csoda, hogy 2009-ben, a szintén nagykoalíciós Merkel-kormányban eltöltött kétéves munkaügyi és szociális miniszterségét követően úgy döntött, hogy parlamenti képviselősége – a Hamburg-Altona körzetben szerzett egyéni mandátuma – mellett jobban elmélyed a helyi politizálásban. Nem visszavonulás, inkább felkészülés volt ez: Scholz 2009-ben ismét a hamburgi SPD vezetője lett, hogy aztán 2011-ben Hamburg főpolgármesterének válasszák. 2015-ben újrázott, és időközben kommunikációs bajnokká érett.
Scholz egy hamburgi lap jellemzése szerint egyszerre jeleníti meg Angela Merkel pragmatizmusát és Gerhard Schröder lendületét. Hamburgban a keményen dolgozó kisemberekre helyezi a hangsúlyt, vagy ahogyan ő fogalmazta meg sem a bal-, sem a jobboldalra nem besorolható politikáját: aki erőfeszítést tesz azért, hogy előbbre jusson, annak előbbre is kell jutnia. Az északi nagyvárosban éppen ezért évenként tízezer lakás építését tűzte ki célul, többségében olyanokat, amelyek a kisebb pénztárcájúak számára is hozzáférhetők. Ne csak jól keresők lakhassanak Hamburgban, szól az üzenete baloldalra, majd jobbra is: ha ugyanis nincs lakóhely a vidékről a jobb munkalehetőségek miatt ideköltözni vágyók számára, potenciális gazdasági növekedéstől esik el a város.