Többek között azért, mert pár hete egyes sajtóorgánumok készpénznek vették azt az egyébként a valóságtól annyira nem is távol álló viccet, amely szerint az ELTE-n induló társadalmi nemek szakon lesznek olyan előadások, mint például A konditermek mint a patriarchális elnyomás szimbólumai vagy Kovácsné Szabados Gyula előadásában a Nemváltás házilag című kurzus.
Szóval a korábbi, tévesnek bizonyult infók miatt azt gondoltam, csak valami álhír lehet az, hogy a CEU a Családok Budapesti Világtalálkozójára ráépülve – tudják, ez volt az a múlt heti „elmaradott”, „ókonzervatív” rendezvény, amely az ellenzék szerint bizonyította a kormány „szűkítő és kirekesztő” családfelfogását – Making Families Great Again? – Intersectional Perspectives on the Global Right’s Gendered Politics címmel konferenciát szervez.
Gondoltam arra is, hogy ez valami paródia, kikarikírozandó, hogy haha, akár még az is elképzelhető lenne, ha Sorosék különböző perspektívából közelítenék meg a genderalapú emberi jogokat, vizsgálnák a genderellenes mozgalmak és jobboldali populista politika veszélyes összefonódását. Hogy hehe, mennyire mókás lenne, ha azt mondanák: a társadalmi nemekre vonatkozó, illetve a heteronormatív alapú megközelítések mélyreható tudományos kutatást és multidiszciplináris vitát indokolnak. Kitekintéssel persze az LMBTQ-jogokra, a sajátos családi formációkra és nyilván az abortuszhoz való jogra is, amelyet a parodizálás ékesítése végett a „reproductive justice” kifejezéssel illetnek.
Mondom magamban, ezek engem nem vernek át, nem dőlök be ilyen kamuságnak, nem csalják lépre a bunkó konzervatívját. Hát nem is sikerült. Merthogy ez a dolog komoly: a Közép-európai Egyetem Department of Gender Studies részlege (magyar nyelvű honlap nincs) valóban ilyen konferenciát szervez ma.
Persze nem most jön rá az ember, hogy ilyesmiket csinálnak dzsenderkorrekték, volt már a CEU-n olyan, a nemi egyenlőségről szóló kiállítás, amely arra ösztökélt, hogy a semlegesség jegyében a nőket „menstruátornak” kellene hívni. De egy, ezen „tudományágban” nem elmélyedt kívülállóra azért mindez bizonyos értelemben mégis delejes hatással bír. Megragadja a az ember fantáziáját, hogy ilyen tényleg létezik.
Hogy a valóságnak álcázott kényszerképzetekre, rétegjogvédelemre milyen leleményesen alakítják ki újra és újra madárnyelvüket („heteronormatív” szempontok, „reprodukciós igazságosság” stb.). Hogy vitának, párbeszédnek palástolják azt, ami valójában dogmatikus sulykolás. Ahogy a genderügyi tanszék szándéknyilatkozata is vallja: a társadalmi nemekkel történő foglalatoskodás azt a célt szolgálja, hogy végre meghaladjuk az univerzálisnak és objektívnak tűnő férfi-női dichotómiát.
És a vélemények ütköztetése várhatóan tényleg parádés lesz: a panelbeszélgetésen részt vesz majd többek között a német szocdemek pártalapítványa Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című projektjének vezetője; az „összehasonlító gendertanulmányok” doktora; a Budapest Pride szóvivője; valamint az iskolákban „melegség és megismerés” címmel érzékenyítő kurzusokat tartó Labrisz Leszbikus Egyesület „civil aktivistája”.
Szóval ahogy Lukács György mondta: nincs ártatlan világnézet. A genderekről történő párbeszéd valójában báránybőrbe bújtatott farkas. Azt mondják, ó, hát nem kell ezt elfogadni, nem baj, ha nem értesz vele egyet, de legalább beszélgessünk róla, abból mi baj lehet? Aztán a következő lépcsőfoknál, amikor szakpolitikai szinten merül fel a téma, akkor már felhozzák, hogy miért ne lehetne erről hivatalos keretek között eszmét cserélni, hiszen a téma már régóta a „tudományos diskurzus” része, hiszen volt róla már csomó konferencia, kerekasztal-beszélgetés, és szakfolyóiratokban is publikáltak erről.
Végső lépcsőként pedig jön a jogalkotás vagy bírói jogalkalmazás: ott indoklásképp pedig már az szerepel hivatkozásként, hogy hát nemcsak hogy tudományos igényességű munkák állnak rendelkezésre a társadalmi nemek ideológiájának progresszív jellegéről, de alsóbb szintű szakpolitikai vitákban is legitim szempontként merült fel a „gender”. Aktuális példának ott van az isztambuli genderegyezmény.
Olyan ez az egész genderkonferencia kicsiben, mint eggyel nagyobb kiszerelésben a CEU-vita, még eggyel nagyobban pedig a Soros-ügy. A CEU nem kiemelkedő tudományos központ, Soros György nem mellékállású emberbarát. A CEU-nak saját bevallása szerint is küldetése a nyílt társadalom. Soros György azért állt a „genderhaladást” propagáló egyetem alapításának élére, mert „úgy vélte, hogy a nyílt társadalmak csak akkor virágozhatnak, ha olyanok töltenek be felelős pozíciót, akik képesek méltóan képviselni és népszerűsíteni az ilyen társadalmak alapvető értékrendjét.
Az volt az elképzelése, hogy – a világ minden tájáról toborozva oktatókat és hallgatókat – egy olyan egyedülálló intézményt hív életre, ahol olyan diákokat képeznek, akik a jövőben tudósként, szakemberként, politikusként vagy a civil társadalom vezetőiként hozzájárulhatnak a […] nyílt társadalmak létrejöttéhez.”
A nyílt társadalom viszont valójában nem nyitott sem a vitára, sem a vele ellentétes, hagyományos társadalmi struktúrákat védelmező álláspontokra, hiszen éppen ezeket akarják meghaladni. Türelmetlenek, hogy embertársaik sorsát jobbá tegyék, akkor is, ha az emberek nem akarják. Le kell bontani a teremtetett világot, dekonstruálni kell a valóságot. Mert ahogy azt Bayer Zsolt is plasztikusan fogalmazta meg nemrégiben éppen e hasábokon, mindig „keresni kell valami új lebontanivalót, hiszen ha nincs több függés, akkor eltűnik a szabadság abszolútumának dogmája”.
Hiába a teremtett világ igazsága, hiába férfi és nő bibliai egymásrautaltsága, az aszexuális transzfluidok és günoszexuálisok genderforradalmát véghez kell vinni. Mert az igazság időnként nem elég jó – nekik. És igen, az ELTE társadalmi nemek mesterképzését pedig egy csuklómozdulatot igénylő kormányrendelet-módosítással meg lehetne és kellene szüntetni.
A szerző igazgató, Alapjogokért Központ