Sokaknak jutott eszébe egy La Fontaine-mese Christine Lagarde peréről, amelyben egy évekkel ezelőtti, még miniszterként elkövetett tettéért „hanyagság miatt” december közepén bűnösnek mondták ki az IMF vezérigazgatóját, ám a bíróság semmilyen büntetésben nem részesítette. Adtam is neki valamit, meg nem is – ez a Köztársasági Igazságügyi Bíróság (CJR) olyannyira várt ítélete. A nagy fabulaíró, La Fontaine még 1678-ban vetette papírra történetét, és a jelek szerint azóta sem változott sokat a világ. Az állatmese tanulsága: a bíróság ítélete aszerint alakul, hogy hatalmasként, vagyonban dúskálva élsz, vagy nyomorgó koldusként tengődsz: vagy felmentenek, vagy sötétzárkába vágnak.
Az interneten megtalálható petíció a következő hír ismertetésével indul. Tavaly nyáron egy hajléktalan fiút, aki – mint ahogy a bíróság is kimondta – „szükségből”, éhsége csillapítására egy kis rizst és pástétomot lopott, két hónapos börtönnel sújtottak, amelyet jelenleg tölt. Ugyanakkor Lagarde asszony, akit „hanyagságban” találtak bűnösnek, 403 millió euró (barátok közt is 125 milliárd forint) elsinkófálásában volt részes, semmilyen büntetést nem kap, sőt még erkölcsi bizonyítványában sem szerepelhet az ítélet. „Ez a demokrácia szégyene – írta felháborodásában a tanár, aki útjára bocsátotta a petíciót.
– Nem kérek halálbüntetést Christine Lagarde-ra, de azt elvárom, hogy rendes bíróság előtt feleljen tetteiért. (…) Elítélem azt a rendszert, amelyben a lakosság 99 százalékára másfajta szabályok vonatkoznak, mint a felettük álló egy százalékra. Miért mentesül ez a csekély kisebbség bármiféle felelősségre vonás alól?” – áll a szövegben, amelyet alig egy hét alatt százezrek írtak alá helyeslésük jeléül. Ez az elit jogos bírálata, amely Franciaországban is egyre jobban terjed.
De miről szólt a Lagarde-ügy? 2008-ban már 15 éve zajlott Bernard Tapie üzletember pere, amelynek lényege az volt, hogy milyen összegű kártérítést fizessen a marseille-i self-made-mannek a Crédit Lyonnais – korábban állami tulajdonú – bank az Adidas eladása miatt. A bank csúnyán megvezette az egykori, minden hájjal megkent milliárdost: vagyonkezelőként előbb saját magának nyomott áron eladta, majd duplájáért értékesítette a sportszergyártó vállalatot. Az üzletember az árkülönbözetért és az elmaradt haszonért perelt.
A most 74 éves Tapie elpusztíthatatlan: a semmiből jőve volt dúsgazdag vállalkozó, baloldali miniszter, BEK-győztes futballcsapat tulajdonosa, de túlélte azt is, hogy elkobozták minden vagyonát, és bundázásért börtönviselt lett. Innen is van kiút: színészkarrierbe kezdett, mégpedig nem is utolsó volt a sorban. És várta, hogy egyszer majd meghozza a bíróság az ítéletét a kártérítési perben.
Ám türelme valószínűleg véges volt: látva a francia igazságszolgáltatás borzasztó lassúságát minden követ megmozgatott a per lezárása és a tetemes summa bezsebelése érdekében. A baloldali radikális hírében álló Tapie – könyörtelen szókimondásáért választotta a 90-es évek elején Francois Mitterrand elnök miniszterévé – a 2007-es elnökválasztás előtt egyre többet mozgott jobboldali körökben.
Végül találkozott az Élysée-t megpályázó Nicolas Sarkozyvel is, és ez után Tapie sűrűn tett Sarkozyt támogató nyilatkozatokat. A marseille-i vállalkozó vitathatatlan jelenség a francia közéletben, voltak és jelenleg is vannak feltétlen hívei. Talán őket ajánlotta fel a jobboldali jelölt támogatásáért, a pálfordulása egyértelmű, de ezt mindegyik érintett fél tagadja. Az viszont biztos, hogy azon a májusi napon, amikor Sarkozy elnök lett, Bernard Tapie – tanúk jelenlétében – égbe emelte pezsgőspoharát és azt kiáltotta: „Némi apró áll a házhoz!”
Innentől felgyorsult a Tapie–Crédit Lyonnais-per, azaz nem is ez a per, mert a hatalom nyomására áthelyezték választott, egyeztető bíróságra. Ebben a döntésben játszott szerepet gazdasági és pénzügyminiszterként Lagarde asszony, de különösen kabinetfőnöke, Stéphane Richard, aki azóta már az Orange nevű mobiltelefoncég első embere. Az addig a becsületesség mintaképének tartott Lagarde állítólag napokig tanulmányozta az aktákat, miután ő is rábólintott arra, hogy választott bíróságon folytassák az egyeztetést.
Ez már önmagában törvénysértés, egyértelmű beavatkozás a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás elkülönülésébe. Ezért kellett bíróság elé állnia Lagarde-nak. A miniszternő nemcsak gazdasági kérdésekben számított komoly tekintélynek, hanem jogi témákban is, ugyanis évtizedekkel ezelőtt ő volt a Baker and McKenzie ügyvédi iroda washingtoni részlegének első női vezetője.
2008-ban Tapie megkaparinthatta a káprázatos kárpótlást, újra gazdag ember lett. De most már ügyesebben járt el, mint korábban, számos nemzetközi cégre íratta a vagyont, amelynek természetesen maga is tulajdonosa volt, a villákat, a jachtot, a magánrepülőgépet és számtalan üzleti vállalkozást, így akadályozva meg az elkobzásukat. A francia állam csak rendkívül bonyolult eljárás után juthat a pénzéhez.
Tapie-nak jó volt a sejtése: 2015-ben megsemmisítették a választott bíróság döntését, ugyanis bizonyítékokat találtak arra, hogy Tapie manipulálta a döntést. Rajta kívül még öten ülnek a vádlottak padján, csalásért és közvagyon eltulajdonításáért kell felelnie többek közt az egyik választott bírónak, az akkori gazdasági miniszter és az Élysée-palota kabinetfőnökének.
A 61 esztendős, mindig diszkrét eleganciával öltöző, egyébként nagy Chanel-rajongó bankvezérnő meg sem várta a december közepi ítéletet, visszarepült Washingtonba, az IMF székhelyére. Itt az igazgatótanács töretlen támogatásáról biztosította a valutaalap vezetőjét, tehát minden úgy megy tovább, mintha mi sem történt volna.
Ha tényleges szabadságvesztésre ítélték volna, akkor sem tehettek volna semmit a delegáltak, ugyanis az alapszabály nem tudja kezelni az ilyen ügyeket, nincs előírás rájuk. Pedig nem az első eset, hogy a vezérigazgató büntetőügyekbe keveredett: gondoljunk csak az ugyancsak francia Dominique Strauss-Kahn 2011-es szexbotrányára, ő a bebörtönzése után kevéssel maga mondott le megbízatásáról. De a spanyol Rodrigo Rato is távozni kényszerült az IMF vezérigazgatói székéből még otthoni pénzügyi manipulációi miatt.
Most viszont a párizsi kormány váltig kitartott Lagarde mellett, még egyszer nem engedheti meg, hogy pártfogoltja idő előtt lemondjon ilyen nagy nemzetközi szervezet vezetéséről. Ez az, amit az ítélet bírálói is felvetnek. A CJR csak a miniszterek hivatali idejére vonatkozó vádakban hoz ítéletet, ezért rendkívül ritkán bíráskodik. Tagjai három bíró, hat parlamenti képviselő és hat szenátor.
Finoman szólva ők olyan ítéletet hoznak, amelyet elvárnak tőlük. Francois Hollande szocialista elnök 2012-es kampányában bőszen hirdette: ha hatalomra kerül, ő megszünteti ezt a jogi intézményt.
Azóta öt év telt el, ez is egy a sok megvalósítatlan ígérete közül.