A magyar labdarúgó-válogatott először az 1970-es vb-re selejtezve bukta el a kvalifikációt, 1969. december 3-án, Marseille-ben, a Stade Vélodrome stadionban. A csehszlovákoktól elszenvedett 4-1-es vereség manapság már elképzelhetetlen mértékű és mélységű keserűséget keltett országszerte – illetve az osztrákok feletti, keddi 2-0-s diadalt követő majdnem össznemzeti örömmámor után talán mégis elképzelhető, micsoda érzéseket és tömegeket mozgósíthat a labdarúgás, pozitív és negatív előjellel egyaránt.
Csapatunk egészen máig egyszer sem tért vissza e rossz emlékű stadionba – még tegnap sem, mert a Vélodrome-nak olyan pocsék a gyepszőnyege, hogy a szokásokkal ellentétben a mérkőzés előtti napon sem edzhettek rajta a csapatok. E döntést talán csak azért nem fogadta általános felzúdulás, mert nyitómeccsén mindkét gárda olyan röppályára állította magát, hogy onnan nem egyszerű visszatérni földközelbe. A mieink a jóval esélyesebbnek hitt osztrákokat verték 2-0-ra Bordeaux-ban, az izlandiak a portugáloktól csentek pontot 1-1-gyel St. Étienne-ben, úgyhogy most, az egymás elleni összecsapáson nem a kiesés elöli menekülés, hanem a továbbjutás kivívása a tét.
Fiaink, ha győznek, garantáltan nyolcaddöntősök, de döntetlen esetén is szinte csak matematikai valószínűsége marad a búcsúnak. Mert amikor hasonló rendszerben bonyolítottak le 24 csapatos futballtornát – az 1986 és 1994 közötti három vb-t –, a négypontos harmadikok mindig továbbléptek; egyszer, 1994-ben estek ki a norvégok, de ők is negyedikként, mert a kvartett mind a négy tagja négy ponttal zárt. Mindez remekül, bizsergetően hangzik, a gond csak az, hogy Izlandtól bizony ki lehet kapni. Még csak iszonyatos visszaesés, égszakadás-földindulás sem kellene hozzá, hisz például a szigetlakók a selejtezők során oda-vissza elkalapálták a hollandokat. Igaz, a magyarok az eddigi tíz találkozásból hétszer legyőzték őket, legutóbb, 2011 augusztusában a Puskás-stadionban ráadásul 4-0-ra, három vereségünket pedig még 1992 és 1995 nyara között szenvedtük el.
Azaz a pontokon még egyszer sem osztoztak, és Bernd Storck a tegnapi sajtótájékoztatón is kijelentette: „Nem az én stílusom döntetlenre játszani.” A szövetségi kapitány elárulta, hogy Fiola Attila sérülése miatt a jobbhátvéd poszton mindenképpen változtatnia kell, majd azzal folytatta: „Nagyok az elvárások a győzelem után, most mindenki azt hiheti, hogy minden így fog folytatódni, de ez nem így van. Semmi sem változott a győzelemtől, el kell felejteni, le kell szállni a földre, mert most másik meccs következik.”
Az osztrákok ellen emberemlékezet óta először, de a legjobbkor gólt szerző Szalai Ádám ezúttal végre a mi szívünkből is beszélt: „A legszebb az, hogy az otthonról kapott videókból és fényképekről jól látszik: végre a futball, és nem más sportág miatt ünnepeltek a magyarok. Hatalmas erőt adtak nekünk az otthoni és a helyszínen szurkoló drukkerek is. Öröm volt látni, hogy végre magyar mezben ültek a kivetítők előtt, és nem valamelyik külföldi csapat szerelésében. Számunkra ez a legnagyobb siker.”
Ez ma is garantált lesz – jó lenne hozzátenni még legalább egy pontot. Csoportunk másik találkozóján Ausztria az életéért – és az életével – játszik Portugália ellen.
Mai műsor. F csoport: Magyarország–Izland, Marseille, 18.00, Portugália–Ausztria, Párizs, 21.00.
Állás: 1. Magyarország 3 pont, 2. Portugália és Izland 1-1 (1-1), 4. Ausztria 0.