A Grand Chess Tour sorozat harmadik és negyedik állomása összefonódott. Az egyaránt tíz-tíz résztvevős, klasszikus időbeosztású, valamint rapid és villámtornát is Saint Louisban rendezték. A résztvevők zöme is ugyanaz. Ám a világbajnok norvég Magnus Carlsen és a fő versenyen első francia Maxime Vachier-Lagrave a második felvonáson nem indult. Előbbi valószínűleg éppen azért, hogy nagy elődjével, egykori mentorával, az itt visszatérő Garri Kaszparovval ne kelljen megmérkőznie.
Carlsen távollétében számítani lehetett arra, hogy az 54 éves orosz nagymester kerül az érdeklődés középpontjába, ám a korábban mindig roppant magabiztos Kaszparovot – Lékó Péter mesélte, hogy két évtizede már a meccs előtti „misztikus” kézfogást is nehéz volt túlélni vele szemben – mintha bénította volna az elvárás.
Nem tudjuk, hogy mennyit készült a tornára, csupán leporolta-e korábbi repertoárját, vagy új változatokat is kidolgozott, mindenesetre a rapid partikban a megnyitásban többnyire túljátszotta az ellenfeleit. Ám a középjátékban már nem volt olyan éles, mint pályája zenitjén, ráadásul lassan játszott, szinte mindig időzavarba került, s sokszor hibázott. A kilenc játszmából hármat is elvesztett, a cseh David Navara ellenit olyan állásból, amire azt szokták mondani, ez már csak kézügyesség dolga.
Attól a vereségtől meg is tört, feldúltan kiviharzott a teremből. Egyetlen győzelmét a nyolcadik körben aratta, de talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy a vietnami Le Quang Liem nekiajándékozta a teljes pontot. Teljesen egyenlő végjátékban ütésbe rakta a bástyáját, és a gesztusa mintha arról árulkodott volna: szándékosan cselekedett így, hogy megmentse a még nagyobb szégyentől a sokak által minden idők legjobbjának tartott orosz klasszist.
A rapidot oda-vissza vágó rendszerű villámtorna követte. Ennek csak az első köréről számolhatunk be. Kaszparov legalább a lélekjelenlétét visszanyerte, a szintén gyengélkedő Anandra is gondolva e szavakkal vetette bele magát a küzdelembe: „Meg kell mutatnunk, hogy a villám az öregfiúk terepe.” Nem sikerült. A nagy Garri ott folytatta, ahol abbahagyta: jó megnyitáskezelés, lassú játék, bántó hibák, elnézések. Az első körben ugyanúgy háromszor kapott ki és csak egyszer nyert. Az éjszakai folytatásban javíthatott valamelyest, de annyira aligha, hogy visszatérését fáklyásmenetként jellemezhetnénk.
Tizenkét év nagy idő. Kaszparov természetesen nem felejtett el sakkozni, ám a meccshiánnyal nem bírt megbirkózni. Az igazán nagy kérdés persze az, egyszeri kaland volt-e tőle a Saint Louis-i, vagy csak prológ, és visszatér a sakkozás vérkeringésébe. Nem is vitás, hogy színesebb lenne vele a királyi játék.