– Ön idén lett rendes tag, októberben pedig már elnök.
– Egy akadémikus társam szeretett volna elnöknek jelölni, és bár pár napig gondolkodtam, ilyen megtisztelő felkérés elől nem illik megfutamodni. Éreztem a tettvágyat is, hiszen sok érzelem fűz a magyar kulturális élethez, ezért segíteni szeretnék. Én karmester voltam, vagyok és leszek; attól, hogy az MMA elnökévé választottak, nem váltam politikussá, mert más alkat vagyok, elsősorban előadóművész, aki főleg a múlt és néha a jelen műveit mutatja meg a közönségnek.
– Két igen sikeres régizene-együttest alapított, vezényelt és menedzselt a kilencvenes évek elején. Ezt a tapasztalatát tudja majd elnökként is kamatoztatni?
– Feltétlenül. A Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral 26-27 éve dolgozom együtt, az utóbbi harminc év hazai és nemzetközi klasszikus zenei életében szerzett eredményeink mellett arra vagyok a legjobban büszke, hogy mindezt nagyon kevés közpénz felhasználásával értük el. Menedzseri tapasztalatnak is jó volt, és eltökéltebb lettem aziránt, hogy egyetlen forint közpénzt sem szabad elpazarolnunk, hanem a leghatékonyabban kell a különböző célokra fordítanunk. Szomorúnak tartom, ha tetemes közpénzt költenek el a kultúrára számottevő eredmény nélkül. A kultúra olykor mindenhol forráshiányos terület – a nyugati országokban is –, ezért elemi kötelességünk jól gazdálkodni.
– Tudom, hogy szereti a kevésbé ismert zeneszerzőket. Mit szeret vezényelni, játszani?
– Minden magas színvonalú zenét szeretek. Az elmúlt negyedszázadban a XVII–XVIII. századi zenetörténet legnagyobb műveit korabeli hangszereken, korabeli elvek alapján mutattuk meg a közönségnek és számtalan olyan művet, amelyeket két-háromszáz éve sehol sem játszottak, lemezre is vettünk. A XVII–XVIII. században a zeneszerzői szakmai tudás olyan magas szintű volt, hogy igazából semmi különbség nincs Monteverdi és a teljesen elfelejtett kortársai között. Engem a minőség és a művészi színvonal érdekel.
– Központosított pénzszórásnak, korszerűtlen modellnek nevezték az akadémiát. Erről mit gondol?
– Szerintem épeszű ember nem vitatja, hogy szükség van művészeti akadémiára, ahogy azt sem, hogy szükség van a tudományosra is. Csakhogy ott már közel kétszáz éve vitatták meg ezeket a dolgokat. Mi hat éve vagyunk köztestület, ezért nem sportszerű emiatt támadni minket; kérünk még egy kis időt. Az MMA jó irányba halad, hogy betöltse az alapküldetését: a magyar alkotóművészet múltjának, jelenének és jövőjének méltó, következetes képviseletét és támogatását. Programom jelszava az érték és minőség, ezért ez értékelvű és minőségpárti támogatás kell hogy legyen. De azzal az elvvel egyetértek, hogy a közpénzek elszórása elfogadhatatlan, és felelősek vagyunk azért, hogy a forrásokat a legeredményesebben költsük el. Átláthatóan és tisztán kell működnünk, aki ezt várja el, azzal teljesen egyetértek, magam is ezt teszem mindig.
– A művészeti minőség szubjektív dolognak tűnhet, hogyan lehet úgy támogatni, hogy a másik fél ne nevezze pazarlásnak?
– Szerintem a művészeti minőség nem szubjektív. De természetesen sokféle módon lehet valami jó minőségű. Nyilván az operát nem lehet egybevetni a szabadverssel, de arról meg vagyok győződve, hogy egy műfajon belül a minőség nem szubjektív. A szakmánk felelős azért, hogy ne növeljük a káoszt, hanem próbáljunk irányt szabni; de nem diktatórikus, ízlésterroros módon, hanem kizárólag szakmai alapon. Johannes Brahms – a német romantika egyik legnagyobb zeneszerzője – például nagyon szerette, ha műveit különféleképpen, más-más karmesterek közreműködésével adják elő jó minőségben, de lehetett kedvence is. Valahogy így értem a minőséget.
– Mégis konzervatív ízlésdiktatúrát emlegetnek az MMA-val kapcsolatban.
– Én semmilyen fajta művészeti diktatúrát nem helyeslek. A XVIII. századot kutató zenészként tudom, hogy a jó ízlés („le bon goût”) a század egyik leggyakrabban használt kifejezése volt. Amikor Joseph Haydn az 1770-es években írt egy levelet Leopold Mozartnak (Wolfgang Amadeus Mozart édesapjának), s ebben megmagyarázta, miért tartja a fiát a legnagyobb élő zeneszerzőnek, így fogalmazott: „Ízlése van és mély szakmai tudása.” Fontos, hogy az ízlést említi első helyen! Emellett az ízlést folyamatosan fejlesztenünk is kell. A művészeti minőség szerintem objektív dolog, szakértelem kell hozzá, és a közönséget a szakértőnek kell vezetnie. De sokszor úgy érzem, hogy a közönség nem kap elegendő információt a művészetről vagy a művészekről. Az akadémiának az is fontos feladata, hogy ezt megadjuk a publikumnak.
– Programbeszédében említette, hogy erősíteni kell a művészeti nevelést a közoktatásban.
– A nemzet számára az a kívánatos, hogy a művészeti értékek nagyobb szerepet játsszanak minden magyar életében. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az MMA magához kívánja vonni a közoktatást, hanem azt, hogy a közoktatás, a művészeti nevelés, a támogatási ösztöndíjrendszer, a kulturális örökség területén, feladataiban meg kell néznünk, hogy az akadémia hogyan tud a leghasznosabban tanácsot adni és segíteni.
– Ma már a digitalizálás is kulcskérdés. Ami nincs fenn a világhálón, az szinte nem is létezik
– Szeretném, ha tíz-húsz éven belül olyan nagy kulturális-digitális archívumunk jönne létre, mint a francia Gallica vagy az olasz Internet-culturale – már csak ezzel rengeteget tennénk a magyar kultúráért. Az akadémikusok életművével pedig azért kell foglalkoznunk, mert a magyar kulturális élet fontos részei; sok kiváló művész még nincs velünk, de reméljük, hogy majd itt lesznek.
– Vannak, akik nagyon eltökélten bojkottálják az akadémiát.
– Leszögezem, hogy itt a napi pártpolitikának nincs helye. Nem ítélem el azokat a művészeket, akik politikai manifesztációt csinálnak a művészetükből, de nem értek velük egyet. Ez mindenkinek a szíve joga, és önálló művészként tiszteletben tartom a döntésüket – mert ez nem feltétlenül von le a művészeti értékükből, bár megjegyzem: néha nem is ad hozzá semmit. Nekünk az is feladatunk, hogy aktív tanácsadói testületként szorosan együttműködjünk a mindenkori kormányzattal, mert egy igen komoly szellemi műhely vagyunk, az akadémikusok szellemi tőkéje felbecsülhetetlen. Abban teljesen biztos vagyok, hogy a mai magyar művészetnek és kultúrának nincsen az MMA-nál erősebb szellemi műhelye. Ezt nem azért mondom, mert bármilyen más akadémia, szervezet vagy csoport ne lehetne kiváló a maga nemében, de a mi köztestületünk nagyon sok művészeti ágat fog össze, ezért másoknál többre látunk rá. Megvan a „súlyunk” ahhoz, hogy erős szellemi hátországként működjünk a nemzet és a mindenkori kormányzat számára.
– Az akadémia külföldi kapcsolatait törekszenek erősíteni? Terveznek közös projekteket?
– Sok ötletem és tervem van, hiszek a nemzetközi együttműködésben, mert akkor tudunk igazán hasznosan sáfárkodni a kultúránkkal és művészetünkkel, ha az egész világ számára hozzáférhetővé tesszük. A külföldi magyar kulturális intézeteknek is segíteni tudnánk, például úgy, hogy tartalmat szolgáltatunk nekik. Legnagyobb szakmai sikereimet együttműködésekben értem el: ilyen a Versailles-i Barokk Központ példája, akik relatíve szerény költségvetésből nagyon eredményesen működnek és kifejezetten büszkék a magyar–francia együttműködésre.
– Makovecz Imre szellemi örökségét is idézte a beszédében.
– A magyar kultúra határon túli vonatkozásában idéztem őt, mert a magyar művészeti és kulturális élet határon túlnyúló egységét erősíteni kell. Ezért kezdeményeztem és bonyolítottam le idén a Határon Túli Magyar Zenészek Zenekarának előadásait is, a Kodály-emlékév támogatásának köszönhetően.
– A tanácsadást úgy képzeli el, mint ahogyan a Nemzeti Kulturális Alap munkájában részt vesznek?
– A zenei kollégium tagja vagyok jómagam is, de a ciklus közepén lemondok tisztségemről, hiszen a Művészeti Akadémia elnökeként összeférhetetlen lennék. Véleményem szerint általános alapelvek vannak, viszont általános szabályok nincsenek, minden területet magában kell megnéznünk és felmérnünk. Mivel bízunk abban, hogy a mindenkori kormányzat lehetőséget ad számunkra, hogy segítsünk, ezért erkölcsi kötelességünk ezt a legjobban megtenni.