Bizonyára sokan emlékeznek még a szocializmus három T-jére: tiltott, tűrt, támogatott. Ez a hármas beosztás jut az eszembe a migránsügy kapcsán: ha ugyanis nem tiltom az illegális bevándorlást, akkor már a tűrt állapot is egyértelmű biztatást jelent a sokmilliós – még el nem indult, azaz várakozó, de indulásra készülő – sorstársnak. S hazánk miniszterelnökével egyet lehet érteni: európai léptékben végtelen az utánpótlása ennek a népvándorlásnak.
Liberális megközelítésből egy, maximum két szempont alapján gondolkodnak. Ezeket a szempontokat nem kihagyva vegyük sorra, hogy hányfajta megközelítésből kellene végiggondolnunk ennek az óriási jelentőségű és horderejű kérdésnek a rövid és hosszú távú szempontjait. Előtte azonban rögzítsük: az okok tekintetében legalább három fejleményt kell azonosítanunk.
Először – s talán leginkább – azt, hogy egyes nyugati államok felelőtlenül avatkoztak be észak-afrikai, közel-keleti és környékbeli térségek belpolitikájába. A demokrácia exportjának hangzatos jelszavával (amely mögött sokszor kőkemény gazdasági érdekek húzódtak, nem ritkán a nyersolaj forrásainak fokozott kontrollálásának szándéka is megfigyelhető) lényegében lerombolták azokat az államhatalmakat, amelyek addig sikeresen kezelték a meglévő konfliktusokat. Másodszor, fontos felismerni, hogy a faji, nemzetiségi (törzsi) és vallási konfliktusok nyilvánvalóan abból is táplálkoztak, hogy korábban mesterségesen – sokszor vonalzóval – húztak meg államhatárokat, amely térségek ily módon puskaporos hordóvá váltak. Harmadsorban nem szabad elfeledkezni arról a klímaváltozásról sem, amely a leglátványosabban Szíriában hatott, ahol is az állatállomány néhány év alatt lényegében kipusztult a vízhiány és a forróság miatt. (A népesség pedig eközben folyamatosan nőtt.)
Az első megközelítés lehet a humanitárius. Itt azonban először is őszintének kell lenni: a menekülők jelentős része (könnyen lehet, hogy a zöme) nem valódi menekült, akik szándékosan megsemmisítik személyi okmányaikat, s sok esetben elhazudják nemzetiségüket, lakhelyüket. Velük nyilván humanitárius szempontból is másként kellene bánni.
A másik szempont a nemzetbiztonsági. Nem tudom, hogy belegondoltak-e már liberális beállítottságú honfitársaink abba, hogy így jó eséllyel importáljuk azokat a kockázatokat, amelyek a Charlie Hebdo elleni merényletet eredményezték, amely mögött antiszemita vagy keresztényellenes érzelmek dúltak. Ezt akarjuk? Nem hiszem. Szerintem Magyarországnak, amelynek ráadásul nem is volt gyarmatosító vagy kizsákmányoló múltja, most sem avatkozik be erőszakkal, nem kellene magára húznia ezt a problémát.
A harmadik szempont (s próbáljunk a sorra vételnél egy pró, illetve egy kontra érvet említeni, s így haladni) a munkaerőpiaci. Azt tudjuk, hogy számos ország – különösen Németország – munkaerőhiánnyal küzd, illetve fog küzdeni. Árva Lászlónak ebben a rovatban írt cikkén kívül azonban több ellenérv is megfogalmazható. Tényleg ez a legcélszerűbb, legelőnyösebb, illetve kizárólagos megoldása ennek a problémának? Vagy pedig az Európán belüli munkaerő-áramlás, illetve a szülési kedv erősítése lenne inkább a kívánatosabb eszköz? Illetve, ha már Európán, illetve a keresztény civilizációs körön kívülről hívunk embereket dolgozni, akkor nem kellene ezt racionálisan és tervezetten végrehajtani? Kontrolláltan? A kvótarendszer – amit az európai vezetők emlegetnek – nem ebbe az irányba mutat, ugyanis az európai határok lezárása nélkül nem lehet a migránslétszámot korlátozni. Ezért minden kvótamennyiség légből kapott és végiggondolatlan, ezért napról napra korrigálandó.
A negyedik kitétel a népjóléti. Vajon kiszámolta-e már valaki, hogy a beáramló milliók miatt mennyi munkanélküli, oktatási, gyermeknevelési támogatást kell majd folyósítani a jövevényeknek? S vajon nem veri-e ez teljesen szét a már egyébként is gyengülő, válságban lévő jóléti intézményrendszert? A válaszokat minél hamarabb és minél alaposabban meg kellene fogalmazni!
Az ötödik szempont a demográfiai. Kicsi a gyerekszám, ezért ha belülről, az unión belül nem megy, akkor ily módon kell helyrebillenteni a megváltozott, aránytalanná vált korfákat. Ez a probléma kétségtelenül létező, s jelentősen harmonizál, illetve átfedésben van a munkaerőpiacival. Nemrég készítettek azonban Nagy-Britanniában egy felmérést: a robotizáció miatt a következő húsz évben a jelenlegi munkahelyek 35 százaléka fog megszűnni. Ebből pedig jelentős rész az éppen most beáramló kétkezi munkás munkahelye lesz.
A hatodik kitétel talán a legütősebb ellenérv: a társadalmi béke kérdése. Vajon hogyan leszünk képesek sikeresen és gyorsan integrálni sokmilliós, teljesen más kultúrájú és vallású tömeget? Hiszen – s erre több megnyilatkozásában hoz számos példát Nógrádi professzor – az elmúlt évtizedek Európán kívüli bevándorlását vizsgálva, amikor is nem hirtelen ekkora tömegben, hanem sokkal inkább elszórtan, illetve kontrolláltan került sor, az eredmény nagyon lesújtó, mondhatni kudarc kudarc hátán…
Európa és Schengen jövője: ez a hetedik kérdés, amelyre a migránsügy rányomja a bélyegét. Már ennyi idő alatt is világossá vált, hogy Schengen szabad munkaerő-áramlása az új helyzetben nem tartható fenn. Hiszen amikor tömegesen és illegálisan lépnek be emberek az EU területére, akkor az egyes országoknak újra ki kell építeni a határvédelmét, megpróbálni a regisztrációt, az illegális határátlépők menekültstátusának elbírálását. S az elmúlt hetek azt bizonyítják, hogy ez nem nagyon megy.
A nyolcadik, a gazdaság növekedése és az egyébként is drámaian eladósodott nyugati országok államháztartásának egyensúlya. Lehet, hogy idővel letörik a migránsok a béreket, s ezáltal Európa versenyképesebb lesz. Ennek azonban komoly következménye lesz a jelenleg foglalkoztatottak munkahelyére és béreire nézve. Illetve míg a képzési-beilleszkedési költségek azonnal jelentkeznek, ám a remélt, gazdaságot serkentő hatások viszont sokkal később. Ezért átfogó elemzésre, modellezésre lenne szükség. Nem hiába tartja a szólás: kétszer mérj, míg egyszer vágj! Európa jövőjét pedig nem lenne szabad felelőtlenül kockáztatni, s hagyni az eseményeket kizárólagosan egy rosszul értelmezett humanitárius megközelítésben kontrollálatlanul hagyni. Miután a napokban megváltozott a német hozzáállás, s a tél közeledte miatt is vélhetően csökken a migránstömeg, így át lehet gondolni a kérdéseket, s le lehet vonni a tanulságokat.
Kutatóintézet, őszinte párbeszéd és nagy-nagy óvatosság: szerintem ezek a szempontok kell hogy vezéreljék a migránsválság Európáját. S a felelős gondolkodás.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár