A múlt hónap közepén a venezuelai hatóságok leszámoltak az „első számú terroristával”, Oscar Pérezzel, aki a rendőrök rajtaütésekor kialakult tűzharcban vesztette életét. A lázadócsapatból, amely a főváros, Caracas melletti búvóhelyen rejtőzködött, a kommandósok hetet megöltek és hatot élve elfogtak – jelentette be diadalittasan az ország belügyminisztere. A 36 éves Pérez is kollégája volt, egykoron a bűnügyi rendőrség nyomozójaként dolgozott. Tavaly május 27-én az ellenzéki tüntetések alatt ellopott egy helikoptert, majd a legfelsőbb bíróság székhelye felett kézigránátokat dobott a jelképes épületre, aztán géppuskatüzet nyitott a belügyminisztériumra.
Az akcióban senki sem sebesült meg, de ez nem is kellett ahhoz, hogy napjában ezer rendőr foglalkozzon a legveszélyesebb terrorista becserkészésével. Nyolc hónapig tartott, hogy horogra akadjon. Oscar Pérez utolsó internetes üzenetében, amely az ostrom alatt született, vérző fejjel arról számolt be, hogy hiába ajánlották fel a kommandósoknak a megadásukat, tovább lőnek rájuk, még gránátvető lövedéket is bevetnek, a jelek szerint kiadták nekik a parancsot: csak halottakat akarnak látni.
Nicolás Maduro államfőnek az utóbbi időben minden bejön. Persze, a legfontosabban, a gazdaság talpra állításában nem sok eredményt tud felmutatni. De jó úton halad afelé, hogy megerősítse politikai hatalmát. Az utóbbi két választás, a regionális és önkormányzati megméretés előtt az ellenzék darabokra hullott, így a hatalom jelöltjei, a venezuelai szocialista párt, a PSUV képviselői arattak sikert. A Demokratikus Egység Kerekasztala néven futó ellenzéki tömörülés, a MUD a regionális választáson, amelyet októberben tartottak, a 23 kormányzói helyből csak ötöt szerzett meg.
Hiába tárgyal a MUD a kormánnyal Santo Domingóban, a Dominikai Köztársaság fővárosában a „demokratikus átmenetről”, Maduro a saját kezébe vette a döntést: alkalmasabb pillanat nem adódik arra, hogy megőrizze hatalmát. A most 55 éves Maduro, aki Hugo Chávez volt elnök első számú fegyverhordozója volt, és aki buszsofőrként kezdte pályafutását, korántsem rendelkezik akkora népszerűséggel, mint elődje, nincs olyan karizmája, nincs meggyőző ereje. Ám az eddigi jó választási eredmények és az ellenzék széthullása arra ösztönözte, hogy az eredetileg az év vége előtt megtartandó elnökválasztást nyolc hónappal előre hozza.
Pedig ha egy ország a gazdasági összeomlás szélén tántorog, az Venezuela. Ám a jelek szerint a nép körében még mindig olyan erős a chávezista nosztalgia, hogy a halovány utódja az elnökválasztáson ezt kamatoztatni tudja. A dél-amerikai ország rendelkezik a világ legnagyobb olajtartalékaival. Ám a 2000-től az olajtermelésből eredő hatalmas bevételek a chávezi időszakban szociális és „internacionalista” célra elszivárogtak. A mester 2013-ban bekövetkezett halála után Maduro került hatalomra, ő pedig tétlenül nézte végig az olajár zuhanását a világpiacon.
Az ország bevételeinek 96 százaléka a kőolajkivitelből ered. 2015-ben az ország kőolaj-kitermelése még napi 2,6 millió hordó volt. Ez a szám mára elérte a harminc év óta legalacsonyabb szintet, napi 1,9 millió hordóra esett vissza. Az olajmezők kitermelőeszközeire is ráférne a technológiai felújítás, de hát nincs miből, a kassza üres. Venezuela adóssága jelenleg 150 milliárd dollár, tartalékai alig tízmilliárd dollárt tesznek ki. A dél-amerikai állam a világpiacon már évek óta nem kap újabb hitelt, ha Kína és Oroszország beszüntetné a támogatását, már másnap csődöt jelenthetne.
Állandósult az élelmiszer- és gyógyszerhiány. Caracasban reggel öt és kilenc óra között van vízszolgáltatás, napközben az áramellátást is többször megszakítják. A fekete arany hazájában még az is előfordult, hogy üzemanyagból is hiány lépett fel. Minden olajcseppre szükség van az exporthoz, hogy valami bevételhez jusson az állam. Tizenöt euró a minimálbér, az emberek tömegeinek nincs munkája, ugyanis az üzemek még ha akarnának sem tudnak ilyen körülmények közt dolgozni.
Az idénre várható infláció több lesz, mint 2350 százalék! Tavaly 26 616 gyilkosság történt a 32 milliós országban, amely közelíti az Egyesült Államok számadatait, igaz, az tízszer nagyobb állam. Egyvalamiből nincs hiány, kokainból. Venezuela a dél-amerikai kábítószer-kereskedelem egyik fő elosztóhelyévé vált. Caracas a Föld legveszélyesebb fővárosa. A kormány pedig azt állítja, hogy ez az amerikaiak gazdasági aknamunkájának következménye. Az biztos, hogy az Egyesült Államok nem rokonszenvezik túlságosan a chávezista rendszerrel. Ám az emberek többsége elhiszi, hogy a jelenlegi helyzet a gaz imperialisták ármánykodásának műve, és tömegével kitartanak a szocialista párt mellett.
Milyen az a politikai rendszer, amelyet Maduro ilyen hevesen véd? Az elsődleges az életösztön. Valószínű, ha a szocialista párt megbukna, akkor előbb-utóbb elkezdődne az elszámoltatás, hogy mire ment el az olajbevételből származó sok-sok milliárd dollár. Ez nyilván nem állna meg Maduro körénél, elérné a hadsereg vezetését is, amely bőven kivette ebből a részét.
A fegyveres erők ezért áll ma is kitartóan a venezuelai vezető pártján, csakúgy mint a rendfenntartók, akik letörték a tavaly tavaszi tüntetéshullámot, amelynek 130 halálos áldozata volt. Ők jól felfogott érdekük által vezérelve kitartanak a rendszer mellett. Hajdanán Hugo Chávez kommunisztikus megoldásokat javasolt a társadalom gondjaira, a marxista–leninista tanokat propagálta. Aztán jött az ötlet, hogy ezeket nem lehet teljes egészében alkalmazni dél-amerikai környezetben, ezért megszületett a „bolívári forradalom” eszméje, amely már inkább a szocialista berendezkedés mellett tette le a voksát.
Valóban a sajátos venezuelai rendszer tömegeket emelt ki a nyomorból, amikor volt miből adni. Ennek finanszírozására, mintha az olajdolláreső sohasem szűnne meg, ment el az összeg jelentős része. Meg a korrupt, hozzá nem értő, tehetségtelen vezető rétegek meggazdagodására. Az áruhiány most viszont pont a legszegényebbeket sújtja – a chávezizmus legfőbb támogató erejét –, szinte mindent elképesztő áron a feketepiacról kell beszerezniük. Vagy egész nap a boltok előtt állnak sorban, itt jegyre kaphatnak alapvető élelmiszert, feltéve, ha aznap érkezik valami áru.
Az államfő minden „demokratikus megoldást” kitalál, csak hogy mentse a bőrét. Tavaly az alkotmányozó nemzetgyűlést azért hozta létre, hogy a parlamentet, ahol az ellenzék van többségben, teljesen kiiktassa a politikából. Az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat az ellenzék bojkottálta, így nem kerülhetett be egyetlen képviselőjük sem. Ez az új szervezet gyakorlatilag minden hatalommal rendelkezik, az idén nyárra kell letennie az asztalra az ország új alkotmányát. Most előállt Nicolás Maduro, hogy előtte még új államfőt válasszanak.
Az ellenzék nemcsak időzavarban van azzal, hogy egyetlen jelöltben megállapodjon, hanem közülük sokan börtönben vannak, vagy eltiltották őket a közhatalmi funkcióktól. A közvélemény-kutatások szerint a legesélyesebb Maduro-kihívó sem éri el a tízszázalékos népszerűséget. Így marad a jelenlegi elnök és egy szája íze szerint készülő új alkotmány. Egyszer meg kell buknia a venezuelai rendszernek, de hogy nem holnap lesz, az biztos.