Az MSZP törvényjavaslatot terjeszt elő arról, hogy a választások előtt a legesélyesebb két miniszterelnök-jelölt között legyen nyilvános tévévita. Mindenki tudja, hogy ilyen törvény nem lesz, mert egy kis párt csak konszenzust keresve kaphat többséget. Ennek a javaslatnak viszont már a beharangozása is durva támadás volt, egyetértésre való törekvésnek se híre, se hamva. Az elképzelés tehát csak törvényjavaslatnak álcázott kampány.
Az elgondolás amúgy kivitelezhetetlen. A legesélyesebb két jelölt vitázzon, és Karácsony Gergely kijelentette, hogy „minden mérés szerint” csak ő jöhet számításba. Esélyes jelöltnek szerintem az számít, aki
a. bejut a parlamentbe, b. esélye lesz kormányzóképes többséget állítani maga mögé.
Az első pontot Karácsony Gergely az MSZP révén biztosan teljesítette volna, ha az MSZP listáján indul. De az MSZP–PM a Fidesz–KDNP példáját követi, azaz a tízszázalékos küszöb lesz érvényes rájuk is. A ZRI-Závecz mérése szerint az MSZP 13 százalékra számíthat, amihez még hozzá kell adni a PM 0 százalékát. Számtanpéldában igaz volna, hogy e két szám összege nagyobb, mint tíz.
Arra azonban nem érdemes nagy tételben fogadni, hogy a PM beemelése növeli-e az MSZP-re szavazó tábort. Az is lehet, hogy csökkenti. A biztos befutó helyek átadása nem lelkesíti az emiatt hátrább szorult szocialistákat, és ez bizony akár csökkentheti is a szavazási hajlandóságot.
Karácsony vitaszereplését azonban nemcsak ez veszélyezteti. A ZRI-Závecz mérése is azt mutatja, hogy az MSZP 13 százalékával szemben a Jobbik 16-ra számíthat, azaz a januári mérések alapján nem Karácsony, hanem Vona a vitapartner. Arról nem is beszélve, hogy van olyan felmérés is, amely szerint az MSZP–PM együtt nem éri el a tíz százalékot. A trónkövetelők egymással folytatott csatája nevetségessé teszi az egész folyamatot.
Mindemellett mélyebb okai vannak annak, hogy a nyilvános vita szükségtelen. Ezt ugyanis, sőt magát a kampányt is, az MSZP már régen értelmetlenné tette.
1993-ban Horn Gyula egész oldalas Népszabadság-hirdetésben ismertette választási programjuk lényegét. Világosan fogalmazott, közérthető, rövid tételek sorakoztak. Korabeli pletykák szerint valamelyik gazdasági szakember megvalósíthatatlannak minősítette ugyan az ígéreteket, de Horn leintette: előbb meg kell nyerni a választásokat, azután majd jöhetsz a közgazdasági szempontjaiddal.
Az viszont már nem pletyka, hogy a Horn-ciklus közepén, élve az írásbeli kérdés feltevésére vonatkozó jogommal, a hirdetés valamennyi pontjára rákérdeztem. A kérdések sorozatának sémája ez volt: Igaz-e, hogy ezt meg ezt ígérték? Hol tart most a megvalósítás, és mi várható még?
Ezekre a kérdésekre egy hónapon belül illik válaszolni. Hónap múlt hónap után, de válasz nem jött. Az történt, hogy a kérdéseket kiadták az alkotmányügyi bizottságnak, állapítsa meg, hogy házszabályszerűek-e. A szocialista–liberális kétharmad szerint egy kormányon még akkor sem kérhető számon valamely párt választási ígérete, ha a párt kormányra került.
Volt egy másik érvük is: a kormányon az kérhető számon, ami a miniszterek feladatközébe tartozik. Hogy valami odatartozik-e, azt a miniszter joga eldönteni. Lefordítom magyarra: a kampány alatti kijelentések semmit nem számítanak, egyébként meg a miniszter arra felel, amire akar.
Költői a kérdés, hogy ezek után mi értelme van odafigyelni a kampányra. De Gyurcsány Ferencnek még ezen is sikerült túltennie. Két dolgot tett, ami miatt végképp nincs értelme semmiféle vitának. Az egyik: a választások előtt törvénybe iktatott egy jelentős adócsökkentést, ezt fel is használta az Orbán–Gyurcsány-vitában, bizonyítandó, hogy míg Orbán 1998–2002 között csak tervezte az adócsökkentést, ő meg is valósította. Igaz, a törvény csak a választások után lépett volna életbe, de létezett.
A választások után azonban a második Gyurcsány-kormány megszüntette. Ezen is túlment azonban – ha ugyan lehet – Gyurcsány másik húzása. A vitában arra kérte Orbán Viktort: ne híreszteljék, hogy a szocialisták valami recept- vagy vizitdíjat vezetnének be, mert ez nem igaz. Hangzatosan elvetett minden ilyesmit, majd kormányra kerülve szemrebbenés és egy árva magyarázó szó, bocsánatkérés nélkül bevezette a vita során letagadott vizitdíjat.
Sajnos nincs jele annak, hogy a mai MSZP egy fikarcnyival is jobb lenne, mint 2006-ban volt. Karácsony Gergely szerint ahhoz, hogy az áprilisi, történelmi jelentőségű választáson a választók bölcs döntést hozhassanak, tudniuk kell, milyen alternatívák állnak egymással szemben.
Az MSZP üzenetei viszont nem a saját vagy PM-esített elképzeléseiről szólnak, hanem arról, hogy minden, amit a kormány az elmúlt nyolc évben tett, az rossz, ők mindent másképp tennének, és ezt kíséri még a korrupcióról szóló általános, ritkán konkretizált vádaskodás. Épp ezen utóbbi területen derül ki leginkább, hogy milyen ártalmas a mostani ellenzéki magatartás. Az igazolatlan vádak tömege elfedi, hitelteleníti még azokat is, amelyek esetleg valós esetekre vonatkoznának. Ma ugyanis nem a demokrácia sokat emlegetett hiánya, hanem az ellenzék hiteltelensége gátolja meg a legfontosabb ellenzéki feladat ellátását: a kormány ellenőrzését.
Úgy vélem, hogy semmi, de semmi értelme nincs olyanokkal nyilvános vitába szállni, akik a vitában csak a versenytárs legyőzésének és a hallgatók átverésének a lehetőségét látják. A régi világban ismerték a párbajképtelenség fogalmát. Ma a vitaképtelenséggel találkozunk. Magyarországnak nagy szüksége volna egy hiteles és ezáltal vitaképes ellenzékre, mert a jelenleginél feltétlenül jobbat érdemel.
A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke