Az egyik klasszikus toposz a magyar értelmiségi nyavalygások sűrű sötét erdejében, hogy „mekkora nagy irodalmunk is van nékünk, oszt’ az a fránya Nyugat nem hajlandó el- és megismerni”. Aztán jönnek a magyarázatszerűségek, hogy hát a magyar irodalom líraközpontú, azokat meg úgysem lehet lefordítani, hivatkoznak Weöres Sándortól Pilinszky Jánosig mindenkire, aki fordíthatatlan.
Meg hogy a magyar irodalom történelemközpontú, azt meg úgysem ismerik a Lajtától nyugatra – ha meg ismerik, hát félre –, ezért nem ment át az európai irodalmi köztudatba a magyar regényirodalom. Meg hogy a cseheknek világhírűben ott van Bohumil Hrabal, Milan Kundera meg Václav Havel, a lengyeleknek Milos meg Gombrowicz, a románoknak Eliade, Cioran meg Ionescu, akikkel dugig lehet rakni a könyvesboltok polcait, csak a szittya magyar áll világító irodalmi nagyság nélkül az ő nagy lapos pusztáján.
Lássuk csak a helyzetet az országunkért és a klasszikus magyar nemzeti hagyományért, kultúráért oly közismerten rajongó Franciaországban! Üssük fel az egyik legnagyobb könyves hálózat, a Gibert weblapját (www.gibert.com), ahol a prózairodalomnál szerencsére találunk országonkénti bontást. Itt pontosan 227 magyar szépirodalmi mű szerepel.
Az áttekintés nem tudományos és kritikai, előfordulhatnak átfedések, ha ugyanaz a mű több kiadásban van fent, vagy válogatásköteteknél. A jól ismert Nyugat folyóirat centrikus magyar irodalmi kánon köszön vissza és dominálja a kínálatot: az abszolút csúcstartó Kosztolányi Dezső (huszonöt cím, azaz a magyar irodalmi tematika tíz százaléka!), Karinthy Frigyes (huszonegy), Krúdy Gyula (tizenöt), Móricz Zsigmond (öt). Kissé felülreprezentált Szentkuthy Miklós (kilenc), helyén van Márai Sándor húsz kötettel.
Azóta sem értem, hogyan tudott a nemzetközi porondon szinte megmagyarázhatatlanul befutni irodalmilag a halála után vagy két évtizeddel. Bár talán legjobb regényei, a Féltékenyek és a Sértődöttek nem találhatók meg itt, igaz, azoknak vannak „gyanús” vonatkozásai, még ha Márai hiperallegorizált stílusába is bújtatva… Futottak még egy-két kötettel Zilahy Lajos, Csáth Géza, Illyés Gyula, Tamási Áron, Szerb Antal, Mikszáth Kálmán stb.
És akkor vigyázó szemünket vessük egy pillanatra a mai modern irodalomra – és süssük is le gyorsan, hiszen sokadszor is elénk kerül a közismert ballib kultúrfölény (már bocsánat a szóösszetételért Klebelsberg miniszter úrtól!). Hát bizony itten, a magyar ugaron nyomhatja néhány megátalkodott fasisztoid/ultramontán/ókonzervatív a kulturkampfot, a művelt Nyugat tudja, mi a valódi érték! Ez itt: Kertész Imre vezet természetesen (Nobel-díjasként ez nyilvánvaló és elvárható) tizenöt kötettel, de utána következik Esterházy Péter tizenegy kötettel, Krasznahorkai László nyolc kötettel, Nádas Péter héttel, Szabó Magda hét kötettel. Hát ennyi.
Nézzük kissé a kiadókat: Szabó Magda mind a hét kötete az 1990-ben alakult Éditions Vivane Hamy kiadónál van – van, ki e nevet nem ismeri? Pedig érdemes lenne megjegyezni: kínálatukban szerepel négy Kosztolányi, két Karinthy, egy Mikszáth, sőt két Tormay Cécile. Ne tessenek aggódni azért a káros magyar kultúrbefolyástól, a Bujdosó könyv nincs köztük, hanem A régi ház és az Emberek a kövek között. Bár azért a métely próbálkozott: 1925-ben kiadták Le livre proscrit címmel, szerencsére Frankhonban manapság ilyesmi már senkinek nem jutna eszébe.
És akkor most figyelem, mert cikkünk fénypontja következik! Van egy fészekalja kakukktojás: gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiája a Phébus kiadó gondozásában: Vos jours sont comptés (2002, 768 old.), Vous étiez trop légers (2004, 520 old.) Que le vent vous emporte (2006, 382 oldal). Ez volt az első kiadás, azután 2010–11-ben új kiadás. Ergo úgy tűnik, eladták. És megvették, s talán még el is olvasták páran.
De tegyünk egy rövid kitérőt, nézzük csak a többi európai nyelvet! Bánffy angol kiadás: mindhárom kötet (1999–2001), spanyol kiadás, mindhárom kötet (2009–2011), olasz és holland: (egyelőre) első kötet (2010 és 2012). Német kiadás, mindhárom kötet (2014–2016).
Nos igen: valami, ami a „történelmi Magyarország”, valami, amitől az összes ballib ezerrel felmegy a falra és visítani kezd, ez nagyjából az Erdély-trilógia. Már a szerző is: a szörnyű fehérterrorban nemrég még csüdig a vérben tapicskáló, kezdeti Horthy-rendszer külügyminisztere (1921 áprilisa és 1922 decembere közt), s ilyen minőségében a magyar irredenta egyik korai megnyilvánulásaként intézi a Sopron környéki népszavazást, ahol aztán a retrográd tömeg a fejlett Nyugat helyett az illiberális Kis-Magyarországot választotta. Utána hazamegy, és belülről, irodalmilag bomlasztja a fejlődésnek induló román királyságot. Háborús évek, majd a szomorú, nyugodtan mondhatni: tragikus vég. Neki is, mint oly sok sors- és kortársának.
S közben folyamatosan írogat. Kisbán Miklós álnéven főleg drámákat, de utána a saját nevén az Erdély-trilógiát, megteremtve ezzel a magyar nagyregény egyik fő reprezentánsát. Itt és most hosszasan lehetne futtatni az eszmét arról, miért is hiányzik az igazi XX. századi magyar nagyregény, mert Az elsodort falu és a Segítség sem az, Németh László regényei sem azok, Babits Halálfiai sem az, mint ahogy még nagyon sok regény nem az. Ha választani kell, akkor mégiscsak Bánffy regénye lesz az – viszont ez inkább a kiegyezés kora, s véget is ér az első világháború kitörésekor. És utána?
Szóval itt áll ez a tipikus erdélyi/magyar történet, amit elvileg sehol senki a művelt Nyugaton meg nem érthetne, s mégis, mindenféle napnyugati kiadók, támogatással vagy inkább anélkül, nekiállnak fordítani, s a nép megveszi, meg vélhetőleg el is olvassa. A távolban halkan zúg a ballib megmondókórus: „A magyar irodalom liberális vagy baloldali, vagy semmilyen!”
No és a magyar kultúrpolitika mit lép erre? Hozsanna, cikkek és interjúk tucatjai, mindenhol hivatkozási alap, hogy lám-lám, a magyar regényirodalom, meg hogy a magyar múlt s történelem iráni érdeklődés, meg hogy esetleg még Trianont is kissé másképp szemlélné valaki, aki végigrágta ezeken a köteteken magát. Szóval a konzervatív Magyarország egy kicsi kulturális/irodalmi ünnepe! Vélhetőleg újságcikkek és elektronikus médiaesemények tömkelege foglalkozik ezzel a jó hírrel. Nos, ó nyájas olvasó, nem szeretném elszomorítani. Keresse ön is, de nem nagyon fogja találni – én legalábbis nem találtam a jelenség valamirevaló megjelenését a magyar médiában.
Pedig létezik egy Párizsi Magyar Intézet. Álmomban ez az intézmény estet szentelt a magyar irodalom propagálóinak, mint például a Phébus, vagy csak úgy egyáltalán Bánffy francia (újra)megjelenésének. Mondjuk egy találkozó, ahol meg lehet tudni, hogy egy francia kiadó miért publikál magyar irodalmat, s azon belül Bánffy gróf hosszú-hosszú regényfolyamát.
Felébredve gyorsan rávetődtem a netre, irány a Párizsi Magyar Intézet honlapja. S lőn bizonyosság: szerencsére lázálom volt csak az egész, a világ a helyén van, csapataink harcban állnak: van ott a honlapon Esterházy Péter-konferencia (2018. október) és Jancsó Miklós-filmbemutató (Még kér a nép, 2018. június), de arra, hogy „Bánffy”, egy darab találatot sem ad a kereső.
A szerző könyvkiadó
Grób László véleménycikkére Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója reagált, amit ITT olvashatnak.