Nem került eléggé ez idáig az érdeklődés és a kampány homlokterébe az a tény, hogy az ellenzék minden csoportja alapvetően a középosztály rovására akarja megvalósítani az ideológiai alapú társadalomépítési terveit.
Az ellenzék trükkje az, ami 2002-ben és még 2006-ban is hatalomra juttatta őket, hogy a kampányban szinte az egész középosztályt a szegények közé sorolják, majd a kormányzásuk során az ígéreteik miatt rájuk szavazók hirtelen a „gazdagok” között találják magukat.
A vége mindig az, hogy a szegények liberális pártokra adott szavazatát és a nagyon gazdagok (alapvetően persze az ő gazdagjaik) további gazdagodását a középosztállyal fizettetik meg. Az ellenzéki pártok adózási és társadalompolitikai ígéretei most is ezt a hazugságot tükrözik.
A Fidesz volt az egyetlen olyan párt az elmúlt harminc évben, amelyik kormányzása során jelentősen növelni tudta a támogatottságát (1998 és 2002 között), és ezt a támogatottságnövekményt szinte töretlenül meg is tudta tartani. Ennek oka az, hogy az első Fidesz-kormány felismerte: a középosztály „közepének” megerősítése nélkül éveken belül összeomlik a társadalom.
Természetesen az alkalmazott eszközök mindegyike egyenként vitatható, de az összhatás nem, hiszen ez a társadalompolitika odázta el azt a kivándorlási hullámot, amit a liberálisok társadalompolitikája aztán kirobbantott. A Fidesz első négy évében teremtődtek meg a nemzeti középosztály újraépülésének halvány körvonalai, amelyet azonban brutálisan megszakított a nyolc év liberális kormányzás célzatos és tudatos középosztály-ellenessége.
Az emberek fejében Magyarországon a szegénységről és a társadalmi rétegződésről alkotott fogalmak máig a marxista doktrínán és az azt ügyesen felhasználó és átfazonírozó liberális média és tudományos elit hazugságain alapulnak.
A Fidesz ellenben mindig világos különbséget tett a középosztálybeli életformában élő emberek és az úgynevezett szegénykultúrában élők között. Az előbbiek problémái alapvetően anyagi jellegűek, az ő életminőségüket, lehetőségeiket azonnal és hatékonyan javítja, ha az anyagi helyzetük pozitívan változik.
A munkához kapcsolódó támogatások és kedvezmények, az adók és a munkanélküliség csökkentése ennek a nagyon jelentős lakossági csoportnak emelte az életszínvonalát az elmúlt négy évben, ráadásul úgy, hogy ezek a hatások szinte mindenkit elértek. Az életmódi szegénységben élő emberek általános életkörülményei viszont nem javíthatók közvetlenül a segélyek növelésével.
Mindent elsöprő általános tapasztalat az, hogy a segélyek növelése – különösen a pénzbeli segélyeké – kontraproduktív, ezek a pénzek nem eredményeznek életmódváltást, tanulást, munkaalkalmasság-növekedést. Sőt, igazából benne tartják a szegényeket a társadalom számára is költséges és káros helyzetükben.
Ennek az ellenzék által követelt politikának mindig az a vége, hogy a kényszerszolidaritással agyonterhelt középosztály kénytelen anyagi értelemben „felnevelni” a liberális társadalompolitikára életstratégiákat építő emberek gyerekeit, természetesen a sajátjai rovására. Ez vezet egyébként a középosztályban a gyermekszám drasztikus eséséhez, mert a középosztálybeliek java része egyszerűen nem képes már a saját maga által elvárt színvonalon egy vagy két gyermeknél többet felnevelni.
Az ellenzék eddigi ígéretei minden kétkeresős, gyermeket nevelő középosztálybeli családtól azonnal havonta tízezreket vennének el, ha esélyük lenne azokat megvalósítani. Az ellenzék minden igyekezete arra irányul, hogy a munkajövedelmeket csökkentse és a segélyeket növelje.
Ennek oka kettős: szavazatokat kell vásárolnia az életmódi szegénységben élő emberektől, és ez a segélyek növelésének ígéretével lehetséges, valamint nem kívánt győzelme esetén forrásokat kell biztosítania a százezres migránsbetelepítés finanszírozására.
Csak az elmúlt évben egy nagyságrendet nőtt a kötelezően befogadandó bevándorlók száma, ezerről tízezerre, de a jelenlegi nagyságrendek alapján a nyilas–bolsevik–zöld koalíció a legoptimistább becslések szerint is százezres nagyságrendű migráns befogadására készül.
Erre utalnak az üresen álló állami ingatlanok, volt laktanyák és bizonyos magáningatlanok száma és mérete utáni pártszintű érdeklődések is. Ennek költségei négyszázmilliárd forint fölött lesznek. Ez egy olyan összeg, amelyet a 2010 előtti szokásos évi egy-két megszorítócsomagokkal szoktak kipréselni belőlünk.
Ha Magyarországra is rákényszerítik ezt a migránsbefogadási arányt, amelyet Nyugat-Európa már elért (a lakosság öt százaléka), akkor ez az összeg akár évi 2000-2500 milliárd forintra is fel fog menni. És ez a hihetetlenül hatalmas pénz úgy tűnik majd el, hogy gyakorlatilag semmiféle integrációt és munkaképesség-növekedést nem fog eredményezni. Gondoljunk arra, hogy a hazai cigányság liberális szemléletű támogatása milyen „sikereket” tud felmutatni az elmúlt harminc évben!
A gazdasági bevándorlók gyakorlatilag meg fogják duplázni a magyarországi szegények számát, az olyanokét, akiknek semmi esélyük semmiféle kitörésre. Pontosabban, a gazdasági bevándorlók azoknak a 16 és 35 év közötti fiatal férfiaknak a számát fogják meghússzorozni, akiknek semmi esélyük egy általuk elvárt életre, mert amellett, hogy nem beszélik a nyelvet, teljesen képzetlenek, semmiféle szocializációs készségük sincs, nem is akarnak dolgozni, mert európai értelemben a saját kultúrájukban sem szoktak.
És ha ez még mindig nem lenne elég a migránsbarát ellenzéknek, vallásilag és etnikailag is ellenségesek velünk, és „konfliktuskezelési módszereik” sem európaiak. Természetesen szinte minden magyar óvodában és iskolában megjelennének a gyerekeik is, akik a kötelező családegyesítés következtében követhetik őket. Micsoda terhelést jelentene ez mindannyiunk napi életében! A szegények megszokták az ilyen környezetet, a gazdagok iskoláiban meg valahogy nem lesznek majd muszlim kamaszok.
Ennek az összes terhét is a középosztályra hárítja majd a nyilas–bolsevik–zöld koalíció.
Végiggondolta a liberálisok közül valaki, hogy ha több százezer, a magyar átlaghoz képest rossz egészségi állapotú ember jelenik meg egy-két év alatt nálunk, akkor mi történik az egészségügyi ellátórendszerrel? Ezért is jó az egészségügy pocskondiázása, hogy egy darabig a katasztrófát majd a korábbi kormányra és nem a több százezer gazdasági bevándorlóra lehet fogni. Ugye világos, hogy ezzel a teherviselő középosztályt szorítanák ki az általa finanszírozott ellátásból?
Az ellenzék sem gondolja, hogy Brüsszel mindezt kifizeti nekünk. Mint ahogy azt sem gondolhatja komolyan senki, hogy a bevándorlók ingyenes eltartását és ellátását a magyarországi gazdagok fogják kifizetni.
Nem is tudnák egyébként, de főleg nem is akarják, ezért bizonyos, hogyha nem is azonnal, a szegények segélyét meg a nyugdíjakat csökkentik majd. De a pénz döntő többségét a gyermekes, dolgozó szülőkkel rendelkező magyar középosztálybeli családokból fogják kipréselni, akik akkor már újra nyugat-európai energiaárakat fognak fizetni a nyugati multiknak, garantált nyolcszázalékos haszonkulccsal (minimum, több azért lehet).
De kit fog érdekelni az ötvenszázalékos gázáremelés, amikor az áram már kétszáz százalékkal lesz több? Az LMP német mintájú energiapolitikája ugyanis német áramárat is jelent!
A liberálisoknak, vagyis nyugati gazdáiknak nincs szükségük középosztálybeli, önálló, szabad és független egzisztenciákra. Megnyomorított, a lét határán kapaszkodó fuldoklók millióira van szükségük, akik nem vállalkoznak, nem képesek az önellátásra, akik teljesen ki vannak szolgáltatva a multik kénye-kedvének.
Gyermekellenességük is ezt a célt szolgálja, hogy meggyengítsék a nemzetet (mindegyiket), és a nők számára megnehezítsék, lehetetlenné tegyék a gyermekvállalást. A „kompetenciákra” koncentráló liberális oktatási doktrína is, amely végletesen tudásellenes, arra szolgál, hogy lehetetlenné tegyék a fejlődőképes magyar ipari szakmunkásréteg újratermelését és a magyar munkaerőt a gazdasági bevándorlók szintjére züllesszék.
Mindeközben persze a magyar nők külföldiekkel, bevándorlókkal, muszlimokkal való házasságát és gyermekvállalását minden nyílt és rejtett eszközzel támogatják. A gazdasági migránsok szerencsétlen segítségkérőként történő bemutatása kifejezetten a középosztálybeli nőket célozza, hogy érzelmi kötelékeket építsenek ki a hódítók irányába.
Minden olyan politikai irányzat, amely akár etnikai okból, akár valamilyen egyenlőségi eszme alapján újraosztotta a rendelkezésre álló erőforrásokat, végül mindig arra jutott, hogy a középosztályt kell kifosztani, mert az minden ellenállás bázisa, és az ő vagyonából lehet a leghatékonyabban kifizetni azokat, akik gátlástalanul kiszolgálják az új rendszert. Az ellenzék által a választások utánra beígért kvázi szabadrablás is ennek a rétegnek a mobilizálását szolgálja.
Az ellenzék ígéreteiből és eddigi viselkedéséből az energiaárak drasztikus emelése, brutális szja-növelés, a munkához kapcsolódó támogatások megszüntetése, a magyar kisvállalkozások ellehetetlenítése (a kata megszüntetése) következik.
Hasonlóan a teljesítményalapú oktatás átállítása elégedettségalapúra is azt szolgálja, hogy a magyar középosztály eltűnjön, és egy nemzedék múlva ne lehessen megkülönböztetni a jelenlegi nyugati városok külső kerületeinek keverék lakosságától.
A migránsok befogadását leszámítva mindezt már megcsinálták a liberálisok 2010 előtt. Ne felejtsük erre emlékeztetni egymást.
A szerző szociológus