Vekerdy Tamás az ATV Egyenes beszéd című műsorában a mai magyar oktatáspolitikáról és oktatási rendszerről mondott sommás véleményt. A tévés beszélgetés műfajából következik, hogy elmélyült tudományos elemzésre és bizonyításra nincs lehetőség. Komoly tudóstól azonban elvárható lenne, hogy ha nem is bizonyít mindent, tudományos módon közelítsen meg vitatott kérdéseket.
Vekerdy Tamás számára azonban korábban megszerzett tudományos tekintélye itt arra szolgál, hogy szakmai kérdésekről politikai véleményt mondjon. Mindeközben alaposan eltér a tudományosan igazolható tényektől.
A beszélgetés elején kijelenti, hogy a mai magyar oktatáspolitika nemzetpusztító politika, amelynek a célja „rosszakaratú megközelítés szerint” az, hogy a gyerek ne érjen rá semmire, ne tudjon gondolkozni, legyen rabszolga. A továbbiakban ebből a megközelítésből indul ki, hiszen rejtett szándéka az, hogy a jelenlegi magyar kormány diktatórikus jellegét inszinuálja. Itt eltér a tudományos módszertől: egyrészt a tudomány nem sejtet, nem inszinuál, hanem bizonyít, másrészt egy másodpercig sem mérlegeli más tényezők hatásának lehetőségét.
Nem jut eszébe, hogy az oktatási rendszerek általában konzervatívak, nehezen mozdulnak, hogy a jelenlegi magyar oktatási rendszer csupán folytatása egy régen kialakult rendszernek, és elképzelhető, hogy a jelenlegi kormány oktatáspolitikájának hatása – bármi legyen is az – nem lehet azonnali és mélyreható, hogy a jelen oktatáspolitika az előzőek folytatása, nem egy vadonatúj, a kreativitást elfojtó oktatáspolitika. Vekerdy elfelejtkezik arról is, hogy a sokat emlegetett finn oktatási rendszer mellett ott van például a francia oktatási rendszer is, amelynek jellemzőit egy kattintással ellenőrizheti.
A mai francia oktatási rendszer legjellemzőbb vonásai – nemzetközi szakértők szerint – a következők: intézményei többnyire állami fenntartásúak (csak 15 százalékot képviselnek a nem állami, tehát egyházi, illetve magániskolák), de strukturális különbség egyáltalán nincs közöttük; a rendszer erősen centralizált; duális; hierarchikus; az oktatás nagymértékben – sőt, túlságosan is! – verbális jellegű; hangsúlyozottan intellektuális; vizsgaközpontú; nagy jelentőséget tulajdonít az érdemjegyeknek és versengésre késztető.
Ezek szerint a francia oktatási rendszer is nemzetpusztító, és ezért a jelenlegi francia kormány viseli a felelősséget, amely nem kreatívan, kritikusan gondolkodó embereket akar nevelni, hanem rabszolgákat.
Vekerdy azzal bizonyítja a mai magyar oktatási rendszer nemzetpusztító és embertelen jellegét, hogy a szülők, ahogy tudják, menekítik a gyerekeket. További „érve” a magyar iskolarendszer ellen, hogy a gimnazisták jó része külföldön képzeli el a továbbtanulását és az életét. Ez a legvegytisztább tudománytalanság: egy társadalmi jelenséget nem lehet egyetlen tényezőre visszavezetni. Politikusoknál megengedhető, hogy minden negatív jelenséget az éppen regnáló kormány rossz politikájának számlájára írjanak – tudósoknál nem.
Ami a „kimenekítést” illeti, nem vesz tudomást arról, hogy az iskolai munka sikertelensége sokszor nem a tanmeneten, a tanáron, a módszereken múlik, hanem azon, hogy egyes tanulók lehetetlenné teszik a normális tanítást, különösen általános iskolában, és az a szülő, aki azt szeretné, hogy a gyermeke tanuljon, ha teheti, más lehetőséget keres.
Vekerdy azonban nem differenciál, hogy melyik iskolatípusról van szó. Arra buzdítja a szülőket, hogy menekítsék ki gyermekeiket az iskolarendszerből, másutt meg azon sajnálkozik, hogy nálunk „nagyon gyorsan leválogatják a jó tanulókat”, akik minőségibb oktatáshoz jutnak, míg a többségnek maradnak a lepusztult iskolák, a motiválatlan tanárok. Nem említi meg azt sem, hogy nyilvánvalóan a tehetős szülők menekítik ki a gyermekeiket, és nem ad tanácsot, hogy a kevésbé tehetős szülők mit tegyenek, tehát kifejezetten antidemokratikusan gondolkodik.
Ami a kivándorlást illeti, nem veszi észre, hogy ennek egyik oka az lehet, hogy ma az emberek (és a fiatalok) egyéni érdekeiket helyezik előtérbe, és kevésbé érdekli őket a közösség (család, nemzet) sorsa, mint a korábbi generációkat, és hogy ebben szerepe van a liberális nevelésnek, amelynek Vekerdy az egyik legnagyobb szószólója. Nem tudósra, inkább politikusra vall az a sok általánosítás, amely ebben a beszélgetésben hallható.
Nálunk utálják, irtják a kritikus gondolkodást és a kreativitást – jelenti ki, mintha ez minden tanárra, minden iskolatípusra érvényes lenne. Mintha nyolc évvel ezelőtt minden tanár egy csapásra magáévá tette volna a kormány sötét hátsó szándékát, hogy ne kritikusan gondolkodó, kreatív egyéneket, hanem rabszolgákat neveljen.
Vekerdy évtizedek óta propagálja a Waldorf-pedagógiát, amelynek elveit általános érvényűnek tekinti. Mások azonban nem fogadják el ezeket az elveket. Vitatható az a megállapítás, hogy a „kevesebb, de orientált tudás megmarad, a nagy tömegű, rendezetlen tananyag viszont felejtésre ítélt” – többek között azért is, mert a nagy mennyiségű tananyag nem szükségszerűen rendezetlen.
Nagyon sok író, költő, tudós kifejezetten rossz tanuló volt – de ebből nem következik, hogy minden rosszul tanuló, lusta gyerekből nagy író vagy költő lesz. Városi legenda, hogy Einstein rossz tanuló volt, és megbukott matematikából. Valójában jó tanuló volt, és éppen a matematika és fizika területén már gyerekkorában is kiemelkedő tehetség.
A szerző professor emeritus