Jellemzője a temérdek tárgyi tévedés, a nyilvánosan hozzáférhető tudnivalók mellőzése. És a hamisítás. Első páciensünk Hargitai Miklós. Noha nem igaz, a Népszabadság című napilap Földet rá! című cikkében váltig állította: az állami területekből „…10 százaléknyit külföldiek vettek meg”. A 2015-ös földárveréseken a nemzeti tulajdonú birtoktestek alig egy százalékát sikerült megvásárolniuk magyar állampolgársággal nem rendelkező személyeknek. Az árverésen eladott mintegy 121 000 hektárból 1100 hektárt vett meg kevesebb mint tizenöt külföldi, európai uniós tagállami földműves. Az új földtörvény gátat szabott az európai uniós tagállami polgárok magyarországi birtoképítésének.
De menjünk tovább. A publicista szerint „a 2011 táján elindított új földbérleti rendszer […] remek lehetőség lehetett volna […] a fiatal gazdák pályájának elindítására…”. Az is volt: a 2010 óta megkötött 7500 darab állami haszonbérleti szerződés több mint 40 százalékát ugyanis fiatal gazdák nyerték el. „A jelenlegi földpolitika által preferált agrárnagyüzemek…” – folytatja a szerző. A kormányzati agrárpolitika kiemelten a kis és közepes agrárvállalkozások és földművesek gazdasági pozícióinak stabilizálását, megerősítését szolgálja, amit jól példáz a 2010 óta megkötött több mint 7500 haszonbérleti szerződés és az állami földeladások kapcsán eddig megkötött több mint 9000 adásvételi kontraktus is, melyek átlagosan 41 hektáros földekre vonatkoznak.
Még valami: a második Orbán-kabinet földszabályozása szerint cégek, tehát nagyüzemek nem vehetnek területet, magánszemélyek is csak 300 hektárt birtokolhatnak. Ha tehát valaki már birtokol 200 hektárt, akkor legfeljebb csak 100 hektárral gyarapíthatja a gazdaságát. Ennyit a balliberális orgánum állításairól.
Térjünk át második antihősünkre. A Lehet Más a Politika (LMP) politikusa szélmalomharcot folytat a valósággal. Sallai Róbert Benedek nyilatkozatok tucatjait ontja, tényekkel viaskodó közlemények garmadáját bocsátja ütközetbe. Célpontja: a Földet a gazdáknak program. Pedig ennek révén felesége és családi cége 2010 után 237 hektár állami föld használati jogát nyerte el. Mégis ellenpropaganda-hadjáratot indított ellene. Kampányának egyik iskolapéldája „A kárpótlás befejezése helyett újabb földrablást hajt végre a Fidesz” című anyaga.
„Földet a haveroknak!”, avagy „földet a gazdagoknak” program – így jellemzi a nemzeti kormány birtokpolitikai reformját az ökoliberális párt parlamenti képviselője, noha a földeladási adatok rácáfolnak az ellenzéki vádakra. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is elmondta már: a második Orbán-kormány megalakulásakor 258 olyan nagygazdaság működött az országban, amely 1800 hektár feletti területen gazdálkodott, 2015-re számuk 137-re csökkent. Míg 2010-ben a nagybirtokok 733 ezer hektárt használtak, ma már az összterület alig éri el a 440 ezer hektárt. Ez azt mutatja, hogy csökkent a nagygazdaságok aránya a magyar mezőgazdaságon belül.
A kabinet célja, hogy megerősítse a kisgazdaságokat és az agrárközéposztályt. Mégis miről beszél az LMP? A „fideszes nagybirtokot bebetonozó” Földet a gazdáknak programról. Pedig már minden tizedik földműves állami területet vásárolt, és még csak most indul az értékesítések harmadik köre. Ez a szám tehát emelkedni fog. Több mint tízezer oligarchája lenne hazánknak? Természetesen nincs: a liciteken nyertes gazdák zöme egyénileg szánt-vet vagy családi vállalkozásban dolgozik.
A kormány nemhogy leépítené a nagybirtokrendszert, inkább elmélyíti a feudális viszonyokat – mondta nemrég Sallai Róbert Benedek. Feudális rendszert emlegetett, miközben az Orbán-kormány volt az első kabinet, amely elkezdte lebontani a mamutbirtok túltengésére épülő birtokszerkezetet.
A nemzeti kormány e téren a népi mozgalom örökségét viszi tovább. A földreformért küzdő irányzat közgazdásza, Matolcsy Mátyás (1905–1953) időszerű gondolatokat feszegetett A magyar élet keresztmetszete című 1938-as cikkében. Mintha csak a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-féle baloldali korszakról írt volna: „A kapitalizmus, illetve annak megjelenési formája, a gazdasági liberalizmus Magyarországon nem számolta fel a feudalizmust, hanem az egészségtelen alapokra építette rá új rendszerét az elmúlt században. A liberalizmus végül is a feudális nagytőke, vagyis a nagybirtok és a kapitalizmus reprezentánsa a mobil nagytőke korlátlan szabadságát jelentette […]”.
Mindezzel szemben a népiek az életképes kisgazdaságokra épülő Magyarország eszméjére esküdtek föl, ahogy az Orbán-kormány is. Akkor is így van ez, ha az ellenzék vitába száll a realitással.
A balliberálisok hatásos, ám hamis jelmondatokat és pontatlan információkat tukmálnak a nyilvánosságra. Fő támadási irányuk a kommunikációs megtévesztés. A nemzeti kabinet magyar kézben tartja a magyar földet, kisgazdáknak és agrár-középosztálybelieknek kedvező birtokreformot hajt végre, s a fiatal pályakezdők boldogulását segíti. Véget ér a zöldbárók vircsaftja akkor is, ha az ellenzék zöldségeket beszél.
A szerző a Földművelésügyi Minisztérium elemzője