Stabil növekedés vagy stabilitás és növekedés? Nem véletlenül van itt a két kérdés. Az Orbán Viktor vezette új magyar kormánynak, illetve Varga Mihály gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek egyszerre két problémával kell megküzdenie. Az első az, hogy a fejlett országokhoz történő régóta várt és remélt felzárkózáshoz szükséges hosszú távon magas gazdasági növekedést elérje: magas és egyúttal tartós, illetve stabil növekedést.
A sikeres gazdasági kormányzáshoz azonban, ahogy azt az elmúlt évek egyértelműen mutatták, illetve bizonyították, szükséges a fiskális politikához illeszkedő, azt támogató monetáris politika, illetve a szerencsés külgazdasági, nemzetközi helyzet is.
Ez utóbbi nélkül (ismerve a magyar gazdaság erős globális beágyazottságát) nem képzelhető el magas növekedés, a felzárkózás viszont ilyenkor alacsonyabb növekedéssel vagy akár stagnálással is elérhető. Ezen a ponton érünk el a válságállóság kérdésköréhez.
Ahhoz a kérdéshez, hogy felmérjük azt, hogy egy esetleges nemzetközi gazdasági visszaesésben a magyar gazdaság válságállóságához milyen feltételekre van szükség. Azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen változtatásokat kell végrehajtani ahhoz, hogy mérsékeljük, minimalizáljuk a válság ránk gyakorolt negatív hatását. Ez a kihívás – utalva újólag a gazdaságföldrajzi pozíciónkra, uniós tagságunkra és az ezekből fakadó kitettségünkre – igencsak izgalmas és nehéz feladatot jelent minden hazai döntéshozó és gazdasági szakembernek.
A sebezhetőség csökkentésének két legfontosabb pénzügyi mutatója az államadósságon kívül az államháztartási hiány alacsony szintje, illetve a relatív magas (jegybank által kezelt) devizatartalék-szint.
A politikai feltétel viszont már adott, illetve megvan: stabil parlamenti többség és kormányzati támogatottság, amelynek hiánya az utóbbi időben Csehországban, de különösen Olaszországban oly sok gondot okozott az országok lakosainak és ezen nemzetek külföldi megítélésének. Márpedig a bizalom, a megítélés a kockázati elemek számbavételénél kiemelt fontosságú, hiszen a mai világban könnyen indíthat el lavinát egy-egy pánikreakció, illetve egy-egy szárnyra kapó hír vagy híresztelés.
Ezért is fontos, hogy azok a legfontosabb mutatók (költségvetési hiány, államadósság, annak a külföldi devizában tartott aránya, infláció, fizetési mérleg stb.), amelyek ilyenkor számítanak, rendben legyenek.
S ha jelenleg még nem is pályázhatnánk a magyar forinttal a nemzetközi tartalék- vagy menedékvaluta pozíciójára (az európai valuták közül a svájci frankot, illetve a norvég koronát szokták itt általában említeni), de a célnak mindenképp annak kell lennie, hogy egy esetleges válságos helyzetben a nemzetközi pénzügyi központokban ülő szakértők is azt gondolhassák: Magyarország stabil ország, így a forint árfolyama nem szenvedheti meg drasztikusan a negatív fejleményeket, ezért nem spekulálunk azok ellen. A külföldi befektetőink pedig mondják azt, hogy Magyarországot hagyják el az utolsók között, ha baj van…
A 2007–2008-ban kezdődő, az Egyesült Államokból indult pénzügyi válság esetében Lengyelország volt térségünkben az az ország, amely válságállónak bizonyult, és a növekedését végig a pozitív tartományban tudta tartani.
De a lengyel gazdaság majdnem négyszerese a magyarnak, ezért is tudta a hazai piac stabilan tartani a keresletet. Erre mi az adottságaink miatt nem vagyunk képesek, de az egyik (a sok közül) részmegoldás nyilván ez: hiszen ha a hazai erős kereslettel és a növekvő foglalkoztatottsággal, valamint az emelkedő bérekkel középtávon lehet számolni, az egyfajta horgonyszereppel bír a növekedésünk stabilitása szempontjából. Ebbe a körbe tartozik a hazai kisvállalkozói szektor megerősödése, aminek a legfontosabb feltétele a versenyképességük fokozása.
Ehhez pedig komoly fejlesztések és beruházások (hitelek) kellenek, valamint erős elmozdulás a digitalizáció-automatizáció és az exportképesség irányába. Kívánatos lenne a kisebb hazai vállalkozásoknál egyfajta menedzsmentforradalom is és az eddigi menedzsmenttudás jelentős emelése.
Fontos lenne, még ha ez az idő rövidsége és más okok miatt is nehéz feladat, a külkereskedelmünk szélesítése, ami egyfajta alternatíva, illetve konvertálási lehetőség is lehetne akkor, ha bizonyos hagyományos piacokon megnehezülne a hazai termékek vagy szolgáltatások értékesítése. Ennek segítéséhez professzionális gazdaságdiplomáciára és jó marketingre is szükség lenne.
Vannak kedvező jelek: stabil költségvetés, a közelmúltban tapasztalható devizatartalék-növekedés, a hazai fogyasztás látványos emelkedése, a banki hitelezés utóbbi időkben tapasztalt kiterjesztése.
Nehéz időkben bizonyosodhat be ugyanakkor annak a korábbi kormányzati döntéssorozatnak a megalapozottsága, bölcsessége, amely hazai többséget produkált a válság idején kiemelt jelentőségű energiaszolgáltatásban és a pénzintézetek tulajdoni hátterében.
De mindez akár kevés is lehet, hiszen egyre inkább úgy tűnik, hogy a Magyarország számára hozzáférhető uniós források a közeljövőben jelentősen csökkennek, a ma még ugyan nem aggasztó, mégis figyelemre méltó jelenség – jelesül a külső egyensúlyunkban tapasztalható negatív fejlemények – is el kell hogy gondolkodtassanak mindannyiunkat.
Ez a felismerés, illetve óvatosság már jól érzékelhető a miniszterelnöki megnyilatkozásokból vagy a pénzügyminiszteri költségvetési előterjesztésből is. Ám nemhiába mondja azt a magyar közmondás, hogy minden rosszban van valami jó, ez jelen esetben is így van.
A felzárkózásra, illetve a látványos előrelépésre éppen az az egyik legfontosabb lehetőség, kihívás, ha a válság nem ránt bennünket magával, míg a többiek alapvetően a konzervatív, felelősségteljes gazdaságpolitika hiánya miatt hirtelen hátrasorolódnak, visszaesnek. Ekkor igaz lehet a gyermekkori játék, illetve rigmus: utolsó pár előre fuss!
A szerző közgazdász, főiskolai tanár