Házhoz jön Németország a bűnügyi történetek kedvelőinek: krimisorozataik a ZDF és az ORF csatornákon itthonról is követhetők. A szinte ipari mennyiségben készülő német krimik – amelyek az ország legkülönbözőbb pontjain játszódnak – a társadalom lenyomatai. Tartják a lépést a bűnelkövetési formák változásaival is (például „unokás” csalások, dizájnerdrogok stb.).
Bevándorlók, migránsok korábban is szerepeltek ezekben a filmekben: egyszer érdekes volt Gryllus Dorkát viszontlátni a Der Kriminalist (A nyomozó) című berlini sorozatban, amint szíriai nőt alakít. De a 2015-ös migránsválság következményei is megérkeztek már a képernyőnkre. Így például a bűnözés. Meglepő látni viszont, miféle is az a bűn, ki fia, borja az elkövető.
A Nord Nord Mord sorozat (szabad fordításban: Gyilkosság baromi északon) Syltön, Németország legnagyobb északi-tengeri szigetén játszódik. Az egyik történet szerint holtan találják az egyik helyi szexklub tulajdonosát. (Sylt a mostoha időjárása dacára kedvelt a német milliomosok és az élet önjelölt császárainak körében.)
A takarítónője – mint kiderül, szíriai menekült – bukkan a holttestére. Dzsamila Aleppóból, az észak-szíriai nagyvárosból érkezett a fiával Németországba. Utóbbi, Amúd éppen a német nyelvtannal szenved a tanfolyamon.
Dzsamilának ellenben jól megy a der, die, das: Heidelbergben (!), az egyik legpatinásabb német egyetemen tanult, és Aleppóban építészirodájuk volt, amíg a család többi része – beleértve az apát – meg nem halt egy bombatámadásban. Az európai módra öltözködő Dzsamilát egy kivételesen szép színésznő, Carolina Vera alakítja.
Ő félig chilei, tanult nyelve a német, és nem csoda, hogy sötétebb tónusaival, kreol bőrével, fekete hajával alkalmasnak találták a migránsszerepre. Mint kiderül, Dzsamilát a lokáltulajdonos megzsarolta: ha nem fekszik le vele, feljelenti, hogy illegálisan dolgozik nála.
Mit sugall a film? A menekült tényleges üldözött, nem trükközik, nem adja ki magát másnak, nem derül ki róla, hogy szíriai helyett tunéziai. Vagy már jól tud németül, vagy pedig nagyon törekszik rá, hogy megtanuljon. (A film végén a rendőrök közös keleti vacsorán ugratják Amúdot a nyelvtannal.) Aki itt bűnt követ el – a gyilkoson kívül persze –, az a védtelen nőt kihasználó kéjenc lokáltulajdonos.
A német rontja meg az özvegy szíriai családanyát. Tehát a Weinstein-féle zaklatási botrány és a „me too” áldozatvédő mozgalom farvizein a Nord Nord Mord visszadobja a morális felelősség labdáját: nem az az érdekes, hogy szíriai, észak-afrikai és afgán férfiak német nőket zaklattak tömegével (hol van már a tavalyelőtti kölni hó?), hanem az ellenkezője.
Ugyancsak a német a fő ludas egy másik sorozat, a hamburgi Notruf Hafenkante (Kikötőszéli segélyhívás) egy szintén februárban bemutatott epizódjában, a Fremdes Landban is. Címéhez méltóan valóban idegen országot látunk: a menekülteknek a német valóság az, a németeknek pedig az a tömegszállás, ahol migránsok élnek. A történet szerint a szíriai Khuzma család fejét szándékosan lelökik a lépcsőn.
Ki tette? Mindenki menekült ezen a tömegszálláson. A hely eredetileg panzió, de a tulajdonos vállalkozó – ő a ludas – túl sok embert zsúfol össze, hogy minél több pénzt zsebelhessen be a várostól. Migránsonként 750 eurót kap. Nemcsak a szobákban, a folyosón, a lépcsőkön is felnőttek, gyerekek ülnek, jobbára tétlenül.
De mivel a német pénzéhes, nem működik a zuhanyzó, le van zárva a vécé is, a rossz körülmények, zsúfoltság pedig egymásnak ugrasztja az embereket. Mindjárt érthető az indulat. A Khuzma család hat főből, a szülőkből és gyerekeikből áll. A 17 éves nagylányon látszik, gyereket vár. De kiderül, ő nem a lánya az apának, hanem a „második felesége”.
A rendőrség ekkor abban az irányban tapogatózik, nem az „első feleség” féltékenysége áll-e a háttérben. De nem. A szülők nagy fia jött össze a lánnyal, együtt is képzelnék el az életüket, de tudják, reménytelen szerelem ez. Nem fér össze az arab család belső rendjével. Ezen különbözött össze apa a fiával. Utóbbi lökte le őt a lépcsőn.
Az az érzés alakul ki a nézőben, mintha a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak rendelné meg e filmeket. Hol azért, hogy elképessze a németeket, milyen családokat kell tömegével integrálniuk; a családegyesítés a koalíciós tárgyalások egyik kényes kérdése volt. Sokszor átláthatatlan, ki kinek a kicsodája.
Máskor pedig azért, hogy egy alternatív valósággal hergelje őket, ellentmondva mindennapi tapasztalataiknak, sőt a polkorrekt német médiahíreknek is. Ebben a párhuzamos univerzumban az élősködő szerepe a pénz- és szexéhes németé. A menekült finomakat főz, és diplomája dacára sem derogál neki a felmosóvödör: dolgozna ő, csak ne lökjék le a lépcsőn – képletesen sem.
Az idegen szép. Mint Carolina Vera. Ez az egész álomvilág is szép, csak éppen fájdalmas lesz az ébredés.