Először csak magyar modell volt, de mások emlegették Orbán-modellnek is, míg mára eljutottunk oda, hogy a legújabb megnevezés a visegrádi modell lett. Van olyan ember ma Európában, aki nem látja az összefüggést a 2010 óta épülő magyar modell, az osztrák, a csehországi, az olasz választások, illetve a magyar voksolás elsöprő eredményeivel záruló nyolcéves periódus között?
Képzeljék, vannak. Bár egyre kevesebben, de mégis van ezekben az emberekben egy megmagyarázhatatlan belső késztetés arra, hogy a szemüket becsukva tartsák, fejükkel a homokban elemezzék Európa jelenkori történéseit.
Pedig számtalan tengerentúli videómegosztó kommentje bizonyítja, hogy drága kontinensünktől több ezer kilométerre lévők is értik, hogy mi folyik nálunk. Kérdés, hogy érdemes-e foglalkozni azokkal, akik nem fogják föl, hogy Európa népeinek többsége sokkal jobban vonzódik a mostanra visegrádi modellé duzzadt politikához és világnézethez, mint a baloldalnak az európai történelem szabályszerűségeire fittyet hányó ideológiájához. Mik ezek a szabályszerűségek?
Európa keresztény volt, lesz és marad is, ha tetszik ez, ha nem. Európát erős nemzetek tették, teszik naggyá, és ez sem változik. Erős nemzetek, erős szövetségben, szuverén alapon, közös döntésekkel, amelyeket az adott államok választott vezetői hoznak meg.
Az, hogy kinek az érdeke, hogy ez ne így legyen, szinte másodlagos, mert a kontinensen élő népek nem fogják hagyni, hogy másképp alakuljon. Olaszország mérföldkőnek számít, mert a józan ész talaján állók leginkább talán azt nem értették eddig, hogy az olaszok hogy engedhetik mindazt, ami velük történik. Hát nem engedték. Borítékolható volt, és most bekövetkezett. Lengyelország, Csehország, Ausztria, Olaszország, Magyarország.
A következő és valóban sorsdöntő ország a sorban, amelyik beáll a V4-ek politikája mögé vagy mellé, Németország lesz. Csak nem gondolják komolyan, hogy a „minden megy tovább pont úgy, ahogy eddig” nevezetű ötlettel, négy hosszú éven keresztül majd valahogy békésen eléldegél a német nép? A nagykoalíciót gyakorlatilag fejbe dobták egy visítóan csörgő vekkerrel, mire ő megrázta magát, nyelt egyet, és azt mondta: egy kicsit még szunyókálunk.
Igen ám, csak az óra tovább csörög, a társadalmi feszültség egyre csak nő, ezért a magyar modell, ha úgy tetszik, az Orbán-modell ott is győzedelmeskedik majd. Csak idő kérdése. Ne felejtsük el, hogy az eszme, amit Németországra megpróbáltak ráerőltetni, nem sajátja, és az ország éppen akkor talál vissza régi önmagához, amikor még emlékszik arra. Berlinből nem lesz Hollywood, bármilyen erőbedobással is csinálják ott a fesztivált.
Már csak egy kérdés marad. A régi önmagát visszanyerő, V4-modellt alapul vevő kontinens hogyan áll talpra gazdaságilag, miután leszakítja magáról a haladó nyugati országok halmazát.
Erre lehet válasz az „új selyemút”, amely a következő évtized legmeghatározóbb elképzelése. A keleti nyitás hamarosan először közép-európai, majd a németekkel és olaszokkal kiegészülve összeurópai politikává fejlődhet. Ez is a magyar modell része, még ha keveset is beszélnek róla, mert még nincs itt az ideje. A 16+1 olyan transzregionális együttműködés, amelyet Kína és tizenhat kelet-közép-európai állam hozott létre a kapcsolatok elmélyítése céljából.
Ennek kulcsa az, hogy a V4-ek megállapodást kössenek Kínával, hogy aztán szépen lassan, ahogy minden másban, őket kövessék a 16+1 tagjai, majd egy igazán erős csapattal kiegészülve a megújult Európa is. Időközben létrejött az első V4–Kína politikai konzultáció. A nagy megállapodás már a láthatáron van, egyre közeledik, és megvalósulása egyszerre nyújthat megoldást Európa elhatalmasodó nehézségeire.
A szerző az Európa Kapuja–V4–Kína Egyesület elnöke