A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga…
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
(Reményik Sándor)
Az oktatásügy soha nem szűnő, fel-fellángoló viták tárgya, Keleten és Nyugaton egyaránt. Nem nehéz kihallani belőlük a tisztességtelen politikai szándékot, de a jobbító akaratot sem. A képzés reformja ellen kivált Magyarországon indult nemtelen támadás, beleértve a duális képzést, a pedagógus-életpályamodellt, az egységes tantervet és tankönyvellátást, a rászoruló diákok százezreinek ingyenes étkeztetését, a kötelező óvodát és az iskolalátogatáshoz kötött családi pótlékot. Noha a felsoroltak főképp a hátrányos helyzetű gyerekek számára nélkülözhetetlenek. A cél az, hogy az intézmények a növendékeket azonos vagy hasonló értékű bizonyítványhoz juttassák, s a kötelező feladatok mellett falun és városon egyaránt fejlesszék képességeiket is.
E sorok írója közel húsz évig tanított. Volt alkalma megtapasztalni, mi a különbség az alibitanulás és -tanárkodás meg a szorgos munkavégzés és az elhivatott oktatás között. A hiperliberális professzorok és hallgatóik az Egyesült Államok és Nyugat-Európa egyetemein, de még az ősrégi college-rendszerére büszke Angliában is úgynevezett safe space-eket, azaz „biztonságos tereket” szerveznek, ahol csakis egyforma világnézetűek vitatkozhatnak. Ilyen körülmények közt a polémiának ugyan semmi értelme, de az ellenvélemény kizárható. A nézetek ütköztetése helyett bősz egyetértés és nem szűnő követelőzés folyik. Támadják a maradi tananyagot, semleges nemű vécéket akarnak, rasszizmust sikoltva több száz éves írásokból szavakat, kifejezéseket irtanak, keresztény szimbólumokat és történelmi személyiségek szobrait távolítják el.
Mondhatnánk, legyen az ő bajuk. Csakhogy az őrület a határokat nem tiszteli, ahogy világhírű írók, költők, színpadi szerzők életművét és jeles képzőművészeti alkotásokat sem. Végül Magyarországon is oda jutunk, hogy a gender és más áltudományok a klasszikus ismeretszerzés rovására nemcsak teret nyernek, hanem túlharsogják, s a tananyagot uszító, hagymázas politikai tartalmakkal semlegesítik. Mintha nem maguk követelnék éjjel-nappal az ideológiamentes oktatást.
Szögezzük le: semleges világnézet éppúgy nem létezik, ahogy a tényektől és a történelmi tapasztalatoktól az iskola sem függetlenítheti magát. Több ezer év telt el az antik görög filozófiai stúdiumoktól a középkori szerzetesi skólákig. Sok száz év kellett a párizsi Sorbonne-hoz, a padovai, az oxfordi, a cambridge-i, a wittenbergi, a heidelbergi, a prágai és a krakkói univerzitáshoz, végül eljutottunk a sokrétű, valóban színvonalas európai képzéshez. Hosszú út vezetett Pázmány Péter püspök nagyszombati intézményétől Mária Terézia királynőnek az oktatást világi alapokra helyező Ratio Educationis rendeletéig, majd a Magyar Királyi József nádor Műegyetemig, az ELTE Bölcsészkaráig, az Eötvös József Kollégiumig és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemig, a magyar felsőoktatás egyéb színvonalas intézményeiről nem is beszélve.
A tandíjmentes vagy ösztöndíjas képzés nálunk sem előzmények nélkül való.
VI. Pál pápa kerek négyszáz évvel ezelőtt, 1617-ben hagyta jóvá a szegény sorsú gyerekek oktatása céljából szervezett piarista rend alapítását. Száz évvel később léptek az első diákok a pesti piarista iskolába. A kegyes tanító rendnek hívott közösség szerzetesi fogadalmai mellett a gyermeknevelésben kivételes gondoskodást vállalt. Más rendekkel ellentétben a világi tárgyakra és – mai kifejezéssel élve – a képességfejlesztésre koncentrált. Ezzel, mondhatni, az atyák Európa-szerte az oktatás úttörői voltak. A piarista hangsúlyváltás Nagy Károly császár aacheni iskolájától az altaichi, a Monte Cassinó-i és a weltenburgi apátságig terjedő hosszú időszak vége felé forradalmi újításnak számított. Elég, ha arra gondolunk, hogy a nyugati féltekén századokon át egyetlen szakegyetem működött: az újító, boncolásra is vállalkozó montpellier-i orvostanoda (csak ott lehetett gyógyító magister és doktorfokozatot szerezni).
A történet a spanyol Kalazanci Szent Józseffel kezdődött. A szegény sorsú gyerekeknek Rómában nyitott iskolát, majd Itáliában, Morvaországban és Lengyelországban terjeszkedett. Az oktatást 1637-ben már 27 rendház, 362 szerzetes és 70 novícius szolgálta. Az értetlen rosszindulattal eleinte nekik is meg kellett küzdeniük, ahogy napjainkig minden oktatónak, aki korszerű, de zsákutcás szellemi divatoktól mentes szolgálatot vállal. A rendet IX. Ince pápa kongregációvá degradálta, majd IX. Kelemen visszaállította az eredeti állapotot.
Az atyák a diákokat a latinnal szemben anyanyelvű képzésben részesítették. Olvasást, írást, számtant és hittant tanítottak. Tárgyaik közé sorolták a kalligráfiát, a zenét és a magasabb matematikát is. A firenzei piaristák szoros kapcsolatot ápoltak Galileivel, mi több, az ő tudományos nézeteit oktatták. Az 1600-as évek derekától Ausztriában, a magyarországi Privigyén, Litvániában, Németországban, az erdélyi Besztercén, végül Spanyolországban is gyökeret vertek. A következő állomás Bécs, Pest, Vilnius, Madrid, Prága, végül Milánó. Magyarország tehát a piarista törekvés előkelő helyét nyerte el.
A rendnek harcolnia is kellett, főképp a nagy múltú jezsuita iskolákkal. Végül XII. Kelemen hozzájárult, hogy növendékeiket gimnáziumi oktatásban is részesítsék, továbbá árvaházakat és szemináriumokat nyissanak. A rend tekintélyét növelte, hogy Kalazanci Józsefet boldoggá, majd szentté avatták. A piarista oktatásért Magyarországon Mária Terézia királynő tett legtöbbet, végül az atyák a jezsuitáktól átvették trencséni, kolozsvári, kőszegi és selmecbányai iskoláikat. Egy idő után inkább tekintették őket tudós tanároknak, mint szerzeteseknek.
Ma is érvényes jelmondatuk: kegyesség (alázat) és tudomány.
A kettő egymás nélkül értelmezhetetlen. Ezért méltányos a rend magyarországi megtelepedése háromszázadik évfordulójáról megemlékezni. Pár nap fegyverszünet a napjainkban vívott közoktatási háború során. Csönd, a tanulság levonása és újabb erőfeszítés az értékteremtésre, mely nemcsak a gyerekek, hanem az egész ország javát szolgálja.
Pár napja kiállítás nyílt a budai Vármúzeumban, ahol a magyar közoktatás piarista szellemét reneszánsz csillagóra, korai számológépek, ősnyomtatványok és még számtalan oktatási segédeszköz láttatja.
Hajtsunk fejet, és lépjünk tovább.
A szerző író