Akkoriban igen sok ismerősöm volt az MDF-ben, mert éppen elvesztettem – egy másik MDF-es kollégával együtt – az 1990-es országgyűlési választásokat Zuglóban. Akkor még nem az MSZP, hanem az SZDSZ volt az MDF legnagyobb riválisa, amely párt majdnem megnyerte az 1990-es parlamenti választásokat, és a helyhatósági választások során sikerült is nagyon eredményessé válnia 1990 őszén. Az SZDSZ vált a legnagyobb párttá az önkormányzatokban.
Természetesen ma már nehezen érthető, hogy az SZDSZ miként tudott ilyen népszerű lenni a kilencvenes évek elején, de ha emlékezünk az 1990-es választások politikai üzeneteire, akkor már egy kicsit tisztábban láthatunk. Ugyanis akkoriban az SZDSZ, mint utóbb kiderült, nem teljesen őszinte módon, azzal az üzenettel igyekezett legyőzni az MDF-et, hogy az SZDSZ az igazi, sőt az egyetlen antikommunista, forradalmi rendszerváltó párt, és ezt az emberek az 1994-es MSZP–SZDSZ-koalícióig el is hitték. Végül a teljes kiábrándulás csak a 2010-es megsemmisítő MSZP–SZDSZ-vereség után következett be, az SZDSZ nyom nélkül el is tűnt, de ez már nem volt gyógyír az MDF korábban bekövetkezett látványos bukására.
A kilencvenes évek elején egy szégyenlős, úriemberekből álló MDF-kormány állt szemben egy revánsra vágyó, meglehetősen agresszív SZDSZ-szel. Éppen ezért nem meglepő, hogy a politikai folklórban erősen elterjedt az a közbeszéd, hogy a taxisblokádot (legalábbis a háttérből) valójában az SZDSZ szervezte. Sokan látták úgy, hogy az SZDSZ puccsra készült az MDF-kormánnyal szemben, amit később természetesen mind a taxisok, mind az SZDSZ-esek vehemensen tagadtak. Sok helyen magam is láttam, hogy középszintű SZDSZ-es politikusok ott voltak a taxisok blokádjainál, és jó szavak mellett forró teával és szendvicsekkel is igyekeztek buzdítani a blokádot fenntartó taxisokat. De ez még nem olyan eget rengető információ, amely miatt papírra kellett volna vetni ezt a pár sort.
Amiről viszont sokkal kevesebben tudnak: valamikor a taxisblokád második napján a lakitelki nagyadóból felhívott egy ismerősöm, és arra kért, juttassak el egy fontos üzenetet a kormányhoz. Az üzenet szerint a lakitelki nagyadóval eredményesen lehetett volna zavarni a taxisok rádiókommunikációs csatornáit. Akkoriban még szó sem volt hazánkban mobiltelefonokról, a taxisok kódolatlan CB-rádiókat használtak, amelyeket – hozzáértő ismerőseim szerint is – sikeresen lehetett volna zavarni olyan „fehér zajjal”, amely elnyomta volna a forgalmazásban található, a blokádszervezők számára igen fontos információkat. Természetesen eljuttattam ezt az üzenetet azokhoz az MDF-es politikusokhoz, akikkel volt kapcsolatom.
A válasz azonban meglepő volt, amikor azt jelezték vissza, hogy az „MDF nem fog ilyen úriemberekhez nem méltó eszközökkel élni a válság megoldására”. Na, tessék, az úriemberek nem élnek nemtelen eszközökkel, még akkor sem, amikor a másik fél láthatóan egyáltalán nem törekedett fair play díjra. És ez a hozzáállás volt jellemző az MDF-es politikusokra, akik végig igyekeztek úriemberhez méltóan viselkedni.
Az MDF úriemberekhez méltó magatartáskódexe a későbbiekben nagymértékben hozzájárult a párt végső bukásához. Az MDF-es politikusok ugyanis el sem tudták volna képzelni, hogy a politikában, akárcsak a sportban, végső soron csak az eredményesség, a siker számít. Érdekes módon az MDF-et az úriemberhez méltó viselkedés mítosza és céljai sem óvták meg attól, hogy ellenfelei ne vádolják – végül is politikailag sikeresen – aljas és antidemokratikus praktikákkal.
A szerző közgazdász