Az utóbbi hetekben már-már bohózathoz kezdett hasonlítani a szlovéniai kormányalakítás: jobboldali győzelem a választáson; baloldali koalíciós bojkott; eredménytelen próbálkozás a baloldalon nemzeti egységkormányra a kereszténydemokratákkal; heves tiltakozás az együttműködés ellen a radikális követelésekkel fellépő Baloldallal; aztán mégis megállapodás kisebbségi kormány alakításáról a Baloldal támogatásával.
Elválik, hogy a kormányalakítással most megbízott politikai újonc, Marjan Sarec színészi végzettsége elég lesz-e a kisebbségi kormány működtetésére a mandátum végéig. Borut Pahor államfő kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy Szlovéniának széles társadalmi támogatottságú, stabil kormányra van szüksége, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen kormányt a választáson győztes, akár relatív győztes pártok tudnak felállítani. Ha mégsem így alakul, a választók elvesztik bizalmukat a demokratikus választások intézményében, hiszen nem a többség akarata érvényesül. Szlovéniában ez már jó ideje így van, amint erről a folyamatosan csökkenő választási részvétel is tanúskodik.
Júniusban a szlovén függetlenség kiharcolásában nagy érdemeket szerzett Janez Jansa, illetve az általa vezetett konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) nyert, de sajnos nem annyira, hogy egyedül kormányt alakíthasson. A 25 induló pártból pedig csak kettőre számíthatott mint koalíciós partnerre, de együtt sem tudták biztosítani a parlamenti többséget.
Sokkal könnyebb volt a helyzete a másik oldalnak, az ott nyüzsgő baloldali-liberális pártok összesen 52 mandátumot szereztek. Közöttük a legfőbb, sőt talán az egyetlen összetartó erő – a hatalom megtartásán kívül persze – az SDS hatalomra kerülésének megakadályozása volt. Ez a sokat hangoztatott nyitottság ellenére a koalíciós tárgyalások során is így maradt. Idővel az újabb választásoktól való félelem is csatlakozott hozzá, hiszen az SDS kivételével minden pártnak csökkenni kezdett a támogatottsága.
Jansát a közvélemény-kutatók és a méréseik „objektív” eredményére hivatkozó média folyamatosan a legnépszerűtlenebb politikusnak állítja be. Az ellene felhozott leggyakoribb vád a korrupció, amit azonban eddig még nem sikerült bizonyítani, továbbá az, hogy megosztó személyiség. A korrupciót illetően éppen eleget merítettek a közvagyonnak nevezett mézesbödönből a politikai elit baloldali és liberális tagjai is, már csak annak okán is, hogy volt rá elég idejük.
A megosztásról pedig annyit, hogy azt inkább az SDS elnökét gyakorlatilag kiközösítő másik oldalról lehetne elmondani. Jansa talán egyetlen „súlyos bűne”, amelyen a másik táborban senki sem osztozik, hogy olyanokkal barátkozik, mint a szlovén sajtó és jó néhány baloldali politikus által diktátorként beállított Orbán Viktor. Nem csoda hát, hogy az SDS elnöke már a választási eredmények kihirdetésekor szkeptikusan nyilatkozott saját kormányalakítási esélyeiről. Ennek ellenére szélesre tárta az ajtót minden együttműködni hajlandó párt előtt, de nem talált meghallgatásra.
Az ellentábor üdvöskéje, a választáson másodiknak befutó, alig néhány hónapos múltra visszatekintő Marjan Sarec Listája (LMS) és elnöke, a kamniki polgármester szintén nekiveselkedett egy kormánykoalíció összekovácsolásának. Kezdettől fogva világos volt, hogy Sarecnek legalább hat párt összefogására van szüksége a 46 mandátumot jelentő többség eléréséhez, mivel a választáson csak feleannyi mandátumot szerzett, mint az SDS.
Csakúgy, mint riválisa, elvileg minden pártot szívesen látott, így a két potenciális SDS-partnert, a nacionalista Szlovén Nemzeti Pártot (SNS) és a magát kereszténydemokrata irányultságú pártként meghatározó Új Szlovéniát (NSi) is. Az előbbi azonban elképzelhetetlennek tartotta részvételét egy baloldali kormányban.
Az NSi ezt a kategorikus visszautasítást nem engedhette meg magának, hiszen egész választási kampánya arra épült, hogy minden formációban kész a kormányzásra, amennyiben programjának legfontosabb pontjait sikerül megvalósítania. Többheti tárgyalás után azonban mégis felállt az asztaltól, mert a kompromisszumkeresésben kiüresedett koalíciós megállapodás alapján ezt nem látta biztosítottnak. Persze más oka is volt az „asztalbontásra”: számolnia kellett azzal is, hogy a baloldallal való összefogás amúgy is apadó szavazóbázisa további részének elvesztésével járhat.
A kampány során és a koalíciós tárgyalások menetében is mantraként ismételték az ideológiamentességet. Ezért a hoppon maradt baloldali pártok – legalábbis látszólag – zokon vették a kereszténydemokraták távozását, mert nélkülük ugyebár ennek nincs jelentősége, lelepleződik, hogy a szlovén politikát egy balliberális konzorcium uralja, és csak véletlenül tud szóhoz jutni a másik, a konzervatív oldal.
A Sarec mögött felsorakozott „ötök”, a Szociáldemokraták (SD), a jelenlegi ügyvezető miniszterelnök, Miro Cerar vezette Modern Centrum Pártja (SMC), a Szlovén Nyugdíjasok Demokratikus Pártja (DeSUS) és egy korábbi kormányfő, Alenka Bratusek Pártja (SAB), ha nem is nagy múltúak, de kormányzásban jártasak. Ők tartják ellenőrzésük alatt a szlovén gazdasági, kulturális és politikai elitet. Eleinte még a lehetőségét is kizárták a Baloldallal való összefogásnak annak radikális követelései miatt (mint a népszavazás megismétlése a NATO-tagságról, a privatizáció leállítása, a határkerítés lebontása).
A Baloldal szintén kérette magát, végül mégis leült a tárgyalóasztalhoz, mert kiderült, hogy nem gondolta komolyan a kilépést a NATO-ból. Hogy még mi mindent nem, az majd akkor válik el, amikor sorra kerülnek azok a kérdések, amelyeket „saját projektjének” tekint, mint például nyugdíjemelés. A kormányba való belépésre mégsem szánta el magát, inkább csak kívülről támogatja, ami érthető is, hiszen az 54 oldalas koalíciós megállapodást elnagyoltnak minősítette, és nem tudta kialkudni, hogy beleszólhasson a tárcavezetők kiválasztásába. Véleményezési jogot kapott, cserébe a nemzetgyűlésben támogatta Sarec kormányalakítási megbízatását, és megígérte, hogy a kabinetjét is meg fogja szavazni.
Szlovéniát már hosszabb ideje a sodródás, a határozott irány hiánya jellemzi. A függetlenné váláskor kijelölt célok teljesültek (mint az uniós tagság), újak pedig egyelőre nincsenek, mert az egymást váltó baloldali-liberális koalíciók nem találnak igazodási pontokat. Közben az EU-ban az erőviszonyok változnak, új csoportosulások jönnek létre. A szlovén gazdaság zászlóshajói sorra mennek tönkre vagy kerülnek külföldi (orosz, kínai) kézbe, a bankok megmentése a 2008-as válságból 80 százalék fölé emelte az államadósságot, minden hetedik polgár a szegénységi küszöb alatt él, bomlófélben van a jóléti állam.
A polgárok egyre inkább elidegenednek a saját országuktól. A függetlenség kikiáltásakor nem erre számítottak. A fent aposztrofált kompánia vagyona azonban gyarapszik. Érthető, ha el akarnak kerülni mindenfajta határozott irányváltást, amit egy Jansa vezette konzervatív kormány hatalomra kerülése hozhat. Ennek megakadályozásáért pedig, úgy látszik, akár egész Szlovénia sem nagy ár.
A szerző Balkán-szakértő