Akár szó nélkül is elmehetnénk Bojár Gábor milliárdos üzletember Magyar Nemzetben megjelent interjúja (Béke vagy Orbán Viktor, február 10–11.) mellett, hiszen csak a szokványos, csökött Orbán-gyűlölet árad belőle, de mégse tegyük.
Ugyanis mégiscsak Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje tanácsadó testületének egyik oszlopos tagjáról van szó, tehát az általa kifejtettek jelentőséggel bírnak: így gondolkodnak a „demokratikus” ellenzékiek.
Nézzük tehát az interjú megállapításait.
Bojár kifejti, hogy a jelenlegi rendszer leváltása érdekében mindent meg kell tenni. De mit is jelent ez szó szerint? Jelenleg Magyarországon kapitalizmus van és demokrácia, ez a rendszer. Ő akkor milyen rendszert akar, ha ezt le kell váltani? Kizárásos alapon nem marad más, mint a szocializmus és a diktatúra. Tudják egyáltalán, ő és társai, hogy miről beszélnek?
Bojár szerint az is megengedhető eszköz a hatalomváltás érdekében, hogy beígérik a 13. havi nyugdíj visszaállítását. Azt mondja, lehet, hogy ez gazdaságilag nem jó megoldás, de „ha most ilyen ígéretekkel lehet a választáson eredményt elérni, akkor most ezt is el tudom fogadni”. Hiszen, amit a Fidesz csinál az országgal, az szerinte történelmi bűn, és ezzel szemben azt kell elfogadni, ami a legjobban hat a választókra.
Vagyis a NER leváltása érdekében akár hazudni is lehet, becsapni, manipulálni a választókat? Szabad populistának, demagógnak lenni? Nem éppen ugyanezt csinálta Gyurcsány Bérmálkozó Ferenc, aki legalább utólag be is vallotta, hogy hazudott reggel, éjjel meg este? Még Gyurcsány és Bojár nagy szellemi elődje, Lukács György marxista filozófus számára is kérdéses volt, hogy szabad-e, lehet-e végighazudni magukat a kommunizmus végső győzelméig.
Lukács kételyei ma már elszálltak a szélben, Bojár számára nem kérdés, hogy a NER olyan borzalom a világegyetem létezésében, hogy legyőzése érdekében nyugodtan lehet hazugnak, erkölcstelennek, tisztességtelennek lenni. A neoliberális ész, a felsőbbrendű racionalitás felette áll holmi morális, emberi megfontolásoknak.
De ha a fentiek mind nem is számítanának – holott nagyon is számítanak! –, akkor is ott marad a levegőben a tény: Karácsonyék, Bojár Gáborral együtt, a választók manipulálásával és becsapásával akarnak hatalomhoz jutni. Mindezzel csak egy a baj: egy hazugságban fogant kormányban vajon melyik az a nép, amelyik megbízna?
Gyurcsánynak 2006-ban pontosan ilyen eszközökkel sikerült nyernie, hogy aztán brutális vereséget szenvedjen a szocialistákkal és szabad demokratákkal együtt 2010-ben. Alantas, manipulációs módszerekkel, csalással és hazugsággal megnyerte a csatát, hogy aztán a háborút elveszítse. Ez a sors várna Karácsonyékra is, ha szemernyi esélyük is lenne a választások bármilyen formában való megnyerésére – de ez a veszély nem fenyegeti őket.
Bojár, mint Karácsony tanácsadója, feltétlen híve az Európai Egyesült Államok Juncker, Timmermans, Merkel, Schulz és eszmetársaik által vallott koncepciójának, amely egyet jelentene a nemzetállami szuverenitás felszámolásával. Gondoljuk el azt a képtelenséget, hogy mondjuk megalakulna a Karácsony-kormány, s abban Bojár lenne a gazdasági miniszter. Mi a mostani ars poeticája az elképzelt gazdasági miniszternek?
„A világ tele van olyan kihívással, amire nemzeti keretek között nincs válasz, annyira felgyorsult a globalizáció, hogy ennek nem lehet ellenállni. Ez pedig a nemzeti szuverenitás jelentős részének feladásával jár.”
Nos, íme a balliberális ellenzék világképe sűrített összefoglalásban: a globalizáció miatt fel kell adni a nemzeti szuverenitást, tudomásul kell venni, hogy a nemsokára létrejövő Európai Egyesült Államok fújja innentől a passzátszelet, Magyarországnak pedig alkalmazkodnia kell, követnie kell a brüsszeli irányítást, önmegadóan, önálló akarat és független szándék nélkül.
Itt vissza is tértünk a szocialistáknak és a liberálisoknak már a rendszerváltás kezdetén is meglévő világképéhez, amely szoci kiszerelésben egyet jelentett a Merjünk kicsik lenni! Kovács László-i bátor felszólításával, illetve a szabad demokraták részéről a Nyugatot kell mindenben követnünk kiindulópontjával.
Harminc év után nem változott semmi: Bojár Gábor ismét abban látja a kiutat, hogy egy az egyben hajoljunk meg a birodalmi akarat előtt, adjuk fel önállóságunkat és szuverenitásunkat. E
szükbe sem jut egy olyan megoldás, amelyben a globalizáció nem vezet a nemzetállami önállóság megszűnéséhez, eszükbe sem jut olyan Európai Unió, amelyik birodalommá válás helyett a tagállamok szuverenitására épít, s nem felülről lefelé, hanem alulról felfelé építkezik, és a nyugat-európaiak keletiekkel szembeni lenézését a közép- és kelet-európai országok összefogása ellensúlyozza.
Ha Bojár Gábor miniszter lenne, és balliberális oldal kormányozna, a nemzeti szuverenitásunk újra megszűnne, s megint a központi hatalmak kiszolgáltatottjaivá, páriává válnánk Európában.
Bojár szerint Soros György egy gazdag filantróp, aki sokat tett egy jobb világért és a hazájáért. Bevallása szerint hiába hívták őt gyakran pesti Sorosnak, ő eltörpülhet a valódi Soros mellett, hiszen míg a spekuláns a vagyona jelentős részét közügyekre költi, addig ő a vagyonának csak kevesebb, mint egy százalékát, és „azt is csak a lelkiismeretem megnyugtatására.” „Önzőbb vagyok, mint Soros, szóval nem érdemlem meg ezt a nagyon szép jelzőt (mármint hogy ő a pesti Soros – F. T.)”.
Bojár számára Soros nem több és nem kevesebb, mint egy filantróp ember, aki segít a szegényeken és csupa jó ügyet szolgál, és nem akar tudomást venni arról, hogy itt egy olyan nemzetközi spekulánssal állunk szembe, aki azt a vagyonát, amit most országok kormányainak elmozdítására, a migránsok folyamatos Európába juttatására, a brexit visszafordítására, a melegek házasságának törvényesítésére stb. költ, erkölcstelen és durva, sokszor törvényeket is sértő pénzügyi spekulációkkal, emberek tízezreinek tönkretételével gyűjtötte össze.
Még meglepőbb azonban, hogy beismeri, alig fordít nem kis vagyonából közügyekre. Ehhez persze joga van, azt tesz, amit akar, bár az ország egyik problémája valóban az, hogy a milliárdos vállalkozóink egy jelentős része nem igazán érti, mi az a társadalmi felelősségvállalás. Megdolgoztam érte, az enyém – szokták mondogatni.
Lelkük rajta, ha így akarják fenntartani a vadkeletet, s egy cseppet sem közelíteni álmuk Amerikájához, ahol valóban létezik milliárdos körökben a társadalmi felelősségvállalás, sőt ez morális követelmény is. Bojár legalább őszinte: „Önzőbb vagyok, mint Soros.” Persze, ha ez így van, akkor nagyon nagy a baj.
Bojár azt mondja, akár még az induló vállalkozások pályázati pénzekkel való megsegítését is megszüntetné, mert sokkal sikeresebbek lesznek, ha a piacból kell megélniük. Nem tudom, Bojár viccel, vagy csak nem mondja komolyan, amit mond? Nem hallott arról, hogy ez egy forráshiányos ország, s a kezdő vállalkozásoknak csak egyetlen problémájuk van, s az éppen a kezdőtőke, mert hogy az nincs?
Majd a piac megoldja – mondja, s ez az, ami színtiszta elitizmus. Az az igazi piac, amelyik csak azoknak ad lehetőséget, akik eleve előnyökkel indulnak? Éljen az eleve nyertes gazdasági elit és annak leszármazottjai, a többi szerencsétlen meg mehet a lecsóba? Miféle piac ez?
Bojár nem tenne mást, mint folytatná a Gyurcsányi ultraliberális ámokfutást. Az pedig, tudjuk, hová vezetett.
Bojár ott teszi fel az i-re a pontot, amikor arról beszél: nem kizárt, hogy a Fidesz fegyveres konfliktusokat fog provokálni a szomszédos országokkal szemben (nyilván Trianon miatt – teszem én hozzá).
Becsületére legyen mondva a kérdezőnek, ezt nem hagyta szó nélkül, és bizonyítékokra kérdezett rá, amire Bojár képes volt azt mondani, hogy a mindennapos tornaóra is lehet a katonai kiképzés része (!). Valamint: a militarizálódás irányába mutat, hogy a költségvetésben a katonai kiadások nőnek a legjobban.
És ez nem is olyan vicces: Bojár és a hozzá hasonlók még el is hiszik talán, amit mondanak. Mert ha nem, akkor viszont csúnyán és alantas módon provokálnak, heccelnek jobb sorsra érdemes embereket.
Azonban én inkább arra gyanakszom, ami az igazán nagy baj: Bojár és balliberális társai valóban gyűlöletes, aljas, mindenre képes alakzatnak tartják az Orbán-kormányt, egyáltalán a jobboldalt.
Mi, akik pontosan tudjuk, hogy a fentiek feltételezése egyszerűen szánalmas ostobaság, attól szomorodunk el, hogy így valóban nehéz párbeszédet folytatni a másik oldallal – még a Párbeszéddel is/sem.
A végére még egy pikáns mondat Bojártól, miután alaposan és lelkesen kigyűlölte magát az interjúban: „Nekem személy szerint semmi bajom nincs most sem.” Most sincs semmi baja Bojárnak – mert ő mindig győztes. Szemben azok sokaságával, akiknek bizony sok bajuk van most is, de meggyőződésük, hogy egyedül az Orbán-kormány a garanciája annak, hogy az ország sorsa jobbra forduljon.
De a Bojár Gáboroknak – a tömegekkel szemben – most sincs semmi bajuk. Tehát ő abba a kategóriába tartozik, akiket Simon János politológus nemes egyszerűséggel csak úgy szokott nevezni, hogy „érdek nélkül rossz szándékúak”. Ez aztán a karakter!
A szerző politológus