Igazán nem vagyok híve a társadalom megosztottságának, különösen az annak fokozását célzó vitáknak. Nem lehet azonban szó nélkül elmenni amellett, hogy a Társaság a Szabadságjogokért „nem érti”, miért kell több gyerek.
Azért, mert a jelenlegi születésszám mellett a magyar társadalom rövidesen drasztikusan lecsökken. Hogy gyermek kell, az nem kétséges. De ennek semmi köze a szabadságjogokhoz. Nem érthető a kérdésfeltevés! Hiszen a kormánypolitika senkinek a szabadságát nem sérti a tekintetben, hogy mennyi gyermeket akar. Csupán bátorít a többre. Ezt hívja a modern közgazdaságtan nudgingnak. Az angol szó jelentése a magyar szótárban: gyengéd oldalba lökés, ösztönzés.
Miért hozom ezt fel? Mert 2017-ben a viselkedési közgazdaságtan jeles művelője, a nudging fogalom bevezetője, Richard Thaler Nobel-díjat kapott. Immáron legalább hat közgazdász van, aki a pszichológiai tényezőkkel foglalkozva nyerte el ezt a magas elismerést.
Szemben a korábbi évekkel, amikor a matematikai modellekkel foglalkozó főáramú közgazdaságtan művelői kapták meg a díjat, hogy a 2008-as válsággal aztán elméleteik cáfolatát is beszerezzék. A gyengéd ösztökélés nem lehet a szabadságjogok sérelme, hiszen az egyén döntésén alapuló cselekvést tételez fel. Vagy talán egyesek nem tekintik érettnek a magyar polgárt arra, hogy szabadon döntsön? Vagy bajnak vélik azt a pozitív diszkriminációt, amit a több gyereket nevelő szülők áldozatvállalásuk kompenzálására a közösségtől kapnak?
Hiszen a gyermekre minden polgárnak szüksége van. Annak is, aki nem vállalt. Elemi közgazdasági tétel, hogy az időskori jövedelmek megtermeléséhez járulék- és adófizető polgárt kell magunk helyett állítanunk, mert jövedelmet csak abból kaphat majd az idős korosztály – „a szabadságjogok” társasága is –, amit a majdani aktív generáció megtermel.
Hogy egyesek a gyermekszámcsökkenést migrációval kívánják megoldani? Igen, ez egyenes folytatása annak a gyakorlatnak, amely más társadalmak lenyúlásával szeretne meggazdagodni. Mi nem tartoztunk a gyarmati rendszer haszonélvezői közé, s ezután se szeretnénk oda sorolni. Elég probléma volt, hogy a határon kívüli magyarság bevándorlásával pótoltuk eddig is demográfiai deficitünket. Ezek az emberek ugyan remekül beilleszkedtek társadalmunkba, a gond csak az, hogy elhagyták – gyakran éppen a legképzettebbek – az ottani magyarságot, feladták szülőföldjüket.
Kétségtelen, hogy a más földrészeken napjainkban megtapasztalható népességrobbanás ott termel többletembertömeget. De sajnos az nem biztos, hogy alkalmas a hazai igények kielégítésére, és nem is túl tisztességes az ott felnevelt munkavállalók ingyen importálása. Nem is beszélve a kulturális szakadékokról! Ami nyilvánvalóan a gazdasági érdekeket néző „szabadságjogok” társaságát nem érdekli. Ilyen földhöz ragadt materializmussal már régen találkoztunk.
Továbbá minden józan paraszti ésszel rendelkező ember tudja, hogy gyermek csak kétnemű párkapcsolatból születhet. Hogy egynemű párok fogadhatnak-e örökbe gyereket, az a társadalom értékítéletétől függ, de ők se tehetik ezt másképp, mint a két nem találkozásából született gyermekekkel. Semmiképp nem olyan fontos kérdés ez népesedési szempontból, mint azt a liberális közgazdász-véleményvezérek megfogalmazzák. Mondhatnám, e szempontból teljesen mellékes. Összegezhetjük: a TASZ véleményvezéreinek megnyilatkozása indokolatlan, érthetetlen, hogy ne használjunk erősebb jelzőket. Vannak bírálható jelenségek a mai társadalomban. De ez nem az.
A szerző közgazdász