Valami ködös, cseppet sem egyértelmű, még csak nem is az érintetteket megszólító hazahívó szózattal rukkolt elő a román államfő a külhoni románok napján, május utolsó vasárnapján. Úgy tűnik, Klaus Johannis is érezte a helyzet fonákságát.
Napjaink Romániája jobbára csak a melldöngető nacionalizmussal dicsekedhet, a városokat trikolórba öltöztető zászlóerdőkkel, amelyek azonban nem képesek elfedni a könyörtelen valóságot. A szegények és a gazdagok közötti szakadék nő, az ország történelmi régióit nem köti össze autópálya, 16 ezer romániai orvos dolgozik külföldön. Legkevesebb két hétbe telik egy cégbejegyzés, míg például Észtországban ugyanez 18 percet vesz igénybe.
Egyre nagyobb a munkaerőhiány, folyamatos az elvándorlás. A következő harminc év során 17 millióra csökkenhet a lakosság, az aktív munkaerő száma pedig négymillióra. Miközben Magyarországon a harmadik egymás utáni, komoly bizalmi tőkével rendelkező Orbán-kormány kezdte el munkáját, addig Romániában másfél év alatt két kormány bukott meg, és a harmadik próbálja meg elkerülni az előre hozott választásokat.
Szóval ilyen kontextusban és közhangulatban hazahívni a kiegyensúlyozott nyugat-európai életszínvonalat élvező kivándoroltakat, felér egy rossz viccel. Ezért a tanár úr is inkább hazabeszélt. Nem a négymillió kitántorgót szólította meg, hanem a kormány felelősségét firtatta, mondván: a román hatóságok feladata visszaszerezni a külföldön élő honfitársak bizalmát, lehetővé téve hazatérésüket. A kilencvenes évek elején kezdődött kivándorlás két fő célpontja Olaszország és Spanyolország volt.
Az akkori külhoni munkavállalók a keresetükből felépítették a romániai lakhelyükön a házat, talán laktak is benne egy rövid ideig, majd a munkanélküliség elől visszatértek külföldre. Gyermekeik már ott születtek, akiknek az anyaország már egy idegen és főleg szegény, nem túl rokonszenves hely. Ahová már nem akarnak hazajönni.
Az elvándorlás mostanság is tart. Ma már a jól fizető romániai cégek is nehezen találnak szakembereket. A jó szakmunkások Nyugatra mentek a 600-700 eurós romániai fizetésük többszöröséért, a szakoktatás elsorvadt. Nemcsak informatikusokból és mérnökökből van krónikus hiány, hanem az alacsony szakképzettséget igénylő állásokra is egyre nehezebben találnak munkavállalót.
Így aztán a mezőgazdaságban dolgozó nepáliakról (számuk már ötezerre rúg Romániában) és a hajóépítésben alkalmazott vietnamiakról szólnak a hírek. De Arad megyében például már magyarországiakat is alkalmaztak egy autókábeleket gyártó cégnél, igaz, csak két és fél hónapos idénymunkában és csak hatvan főt.
Különösen fájdalmas az erdélyi magyarokat érintő kivándorlás, amely szórványosodáshoz vezet, hiszen a kisebbségnek eleve nincsenek meg azok az erőtartalékai, mint a többségnek. A három székely megye, de különösen Kovászna és Hargita gazdasági fejletlensége az országos átlaghoz képest szembetűnő.
Különösen a szórványban élő magyaroknak lenne nagy segítség egy olyan, megyei szintű magyar munkavállalói adattár, amely valamely érdekvédelmi szervezet vagy párt kezelésében összegyűjtené és kiközvetítené a szabad munkalehetőségeket, hogy a diplomás és képzetlen munkavállalók útja a sokadik és végső kétségbeesésükben ne az országhatárokon túlra vezessen.
Mert hogy mostanság is sokat emlegetik kampányban a szülőföldön maradás és boldogulás igazságát és fontosságát, de ehhez a szavakon túl többre van szükség. Egy olyan központi védőhálóra, amely konkrét és használható információval segíti az álláskereső erdélyi magyarokat egy-egy megyeközpontban.
A szerző újságíró, Nagyvárad