Jelen cikkünkben röviden a településszerkezettel, konkrétan pedig azzal foglalkozunk, hogy Magyarországon – mint más országokban is – szükség van erős fővárosra, fejlődő és alternatív centrumokként létező nagyvárosokra, a községek életét közigazgatásilag, szolgáltatásokban és munkahelyi kapacitásban is segítő kisvárosokra, kistérségi központokra, valamint a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart és a turizmust is támogató nagy- és kisközségekre. Vajon megvannak-e mindezek a mai Magyarországon? Biztosítva van-e mindenhol a megélhetés, s mindegyik településtípus tudja-e azt nyújtani, amire hivatott, illetve amit igényelnek az ott lakó emberek?
Hogy mindezekre a kérdésekre válaszoljunk, pillantsunk rá most a migrációs és a lakáspiaci tranzakciós térképre, amely fontos háttér-információt ad nekünk. A migráció és a lakásárak ugyanis összefüggnek. Mindkettő azt mutatja, hogy az emberek honnan hová vándorolnak, illetve ennek a következménye a megüresedett lakás, amit nehéz eladni, ha túlkínálat van belőle. Márpedig Magyarországon a lakáspiacon egyértelműen túlkereslet van Budapesten, míg túlkínálat az ország keleti felében, s ezen belül is különösen a kisebb településeinken.
Magyarország gazdasági gyarapodásának az elmúlt néhány évben az egyik legfontosabb oka, előidézője a munkavállalók számának látványos gyarapodása volt. Mintegy félmillióval nőtt a foglalkoztatottak száma az utóbbi fél évtizedben, ami óriási eredmény. S még további tartalékaink vannak: lásd a közmunkásainkat vagy a remélhetően rövid ideig jelenleg külföldön dolgozó magyar embereket, fiataljainkat. Nyilván növelni kell a versenyképességünket is, s erre már számos intézkedés született: a közelmúltbeli adócsökkentési program, a Versenyképességi Tanács felállítása és az Irinyi-terv is ezt az intenzív pályamódosítást kívánta támogatni. No de térjünk vissza a kapacitásaink kihasználásához!
A gazdaságföldrajz és a gazdaságtörténet tudományát vizsgálva törvényszerű, hogy a régiók és településtípusok helyzete, fejlettsége időről időre változik. Nem is szabad ezért kormányzati vagy hatalmi erővel kiiktatni vagy megszüntetni a változást. Azonban egy dologra mégis figyelni kell. Meg kell találni a kistelepüléseink (ide akár a kisvárosokat is beleérthetjük) új funkcióit és szerepkörét, mert ha drasztikusan leértékelődnek, kiüresednek funkcióban és fizikailag is, akkor kezdetét veszi a gettósodás, a lepusztulás. Mindig kell ezért az új helyzethez alkalmazkodó stratégiát találni, ehhez pedig a feltételeket – személyi, tárgyi, szabályozói és más tényezőket – is biztosítani szükséges.
A jelek arra utalnak, hogy az ország kettészakadás előtt áll: a budapesti lakásárak jelenleg közel kilencszeresek az Észak-Alföld községeihez képest, miközben ez az arány 2007-ben még kevesebb mint hatszoros volt. A belvárosban már gyakoriak a milliós négyzetméterárak, míg egy városoktól távol lévő faluban a tulajdonosok sokszor meg sem próbálják eladni az ingatlanjukat, mert az lényegében teljesen esélytelen próbálkozás lenne. Tömegesen költöznek el Kelet-Magyarországról és a dél-dunántúli régióból az emberek, vagy rögtön külföldre mennek, vagy – s ez a jobbik eset – Budapestre és Észak-Dunántúlra. 2010 és 2014 között, ami igen rövid idő, 20 ezer fő költözött el Borsod-Abaúj-Zemplénből, és szintén 20 ezer ember Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, miközben Budapest lakossága 50 ezer fővel gyarapodott. A lakáspiaci kereslet-kínálat elmozdulása törvényszerűen ugyanezt a képet mutatja: a vidéki falvakban szinte képtelenség eladni lakásokat és házakat, egyre több településen jelennek meg nyomornegyedek, azaz indul be a szlömösödés. Felújítások se nagyon vannak, hiszen általában a fiatalabbak és szakképzettebbek mennek el, a falujukban maradó öregek pedig már értelemszerűen nem kezdenek komoly átépítésbe, korszerűsítésbe. A lakáspiaci tranzakciós számok és a lakásárak változása is egyértelmű bizonyíték az előbbiekben vázolt tendenciák létére, érvényesülésére.
Márpedig ha mi nem népesítjük be a hazánkat, akkor benépesíti azt majd más. Azaz meg kell találni az eszközöket és az összefogási lehetőségeket a leszakadó területek és települések fejlesztésére. Gyors, szakszerű és a térségi jellemzőkre épülő programok kellenek, amelyek összekapcsolása és szisztematikus végrehajtása külön feladat kell, hogy legyen. Ennek híján ugyanis nem lesz változás a jelenlegi trendben, s így ráadásul hosszabb távon a fejlettek is rosszul járnak. Ha ugyanis nem tud megállni egy-egy térség a saját lábán, akkor a jövőben már viszonylag rövid időn belül nagy többlettámogatásokra lesz szükség. S minél többet várunk, annál többre. Ráadásul negatív tendencia esetén helyben idővel egyre kevesebb lesz az önerő és az alkalmas személyi háttér a tervek támogatására, megvalósítására.
Az igazi fordulat még nem történt meg.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár