Jó összehasonlítási alapom van. Három dédapám volt felsőházi tag, nagyapám, Walko Lajos Bethlen István kormányában külügyminiszter. Dédapám, Weisz Fülöp, nemzetközileg elismert bankelnök és pénzügyi szakember volt. Hol vagyok én hozzájuk képest, a szinte kötelező három nyelv tudásától, a viselkedéskultúrától!
Ők egy más világban éltek. Gróf Teleki Pál nemzetközileg híres földrajztudósról, Apponyi Albertről, Eszterházy Jánosról, Bethlen István miniszterelnökről nem is beszélve. Nekik adott volt több nyelv tudása, a kemény, általában egyházi iskolához kötődő végzettség, külföldi tanulmányutak és legtöbbször jogi diploma.
S innen kezdhetett el valaki célirányosan tanulni, ha politikai pályát akart befutni. Döntően a magyar főnemesség elit emberei voltak, nem az a magyar ugar, amelyet Ady Endre, a Párizst megjárt, de többszörös függőségben élő hétszilvafás költő megírt. Nemcsak a kiemelt helyzetben lévő arisztokrácia emelkedhetett fel, de a polgárság fiataljai is, igaz, sokkal több tanulás árán.
De éppen ezért magas képzettség által juthattak a legmagasabb szintekig. Pehm József sváb legényből lett Mindszenty hercegprímás pályája sem akármi.
A magyarországi zsidóság elitje sem csak pénze, de magyar identitása által vált a nemzet meghatározójává. Weiss Manfréd egész vagyonát és nemzetközi tekintélyét vetette be a stabil pengőért, Weisz Fülöp Trianon után kiépítette az elcsatolt részek bankrendszerét, s evangélikus nagyapámmal meghatározó szerepe volt Csonka-Magyarország gazdasági kitörésében.
Nem egyedi családtörténet. Faludy György és Márai Sándor leírja, hogyan pusztították ki nemcsak a polgárságot, de még a szociáldemokráciát is. Mindennek pusztulnia kellett, ha nem bolsevik és proletár-internacionalista, s természetesen Sztálin-hű alattvalója volt.
Az ÁVH szellemi szintjéről javaslom elolvasni Farkas Vladimir Nincs mentség című könyvét – ő volt az ÁVH egyik vezetője –, vagy Dénes Béla ÁVO-s világ Magyarországon című könyvét.
Ő a magyar cionisták vezetőjeként került raborvosként Péter Gábor börtönébe. Míg Márai időben távozott, de még leírta a polgári társadalom szétverésének kezdetét, az alig ismert Csorba Manó könyve a pusztulásra ítélt osztályok utolsó kis presszóját.
Faludy Pokolbéli víg napjaim művének központjában Recsk áll, szociografikus pontossággal mutatja meg, kiket eliminált vagy semmisített meg a Rákosi-rendszer.
Az 1945. előtti egész politikai kultúrát az Andrássy út 60.-ba, a mai Terror Házába, Recskre, Kistarcsára vagy internálótáborokba üldözték. Egészen konkrét példák szerint a gallyszedő erdészeti munkások és az útkaparók több nyelvet beszéltek. Portás unokanővérem úgy lett egy nap alatt titkárnő, hogy egy kutatóintézetben egyedül ő beszélt franciául, németül és angolul.
Az MSZMP PB-tag intézetigazgató megengedhette magának, hogy titkárnő legyen, bárói származása ellenére is.
De hagyjuk a letűnt és elsöpört úri világot! A szocdemeket hasonlóan lapátra tették! Csicsery-Rónay István kisgazda politikus Nagy Ferencet követve az utolsó pillanatban távozott.
Ahogyan távozott több százezer ember a háború után, majd 1956-ban újabb kétszázezer. Itt külön kitérnék a zsidó polgári rétegre. A marxizmus kimondta, hogy „a kommunizmus a kapitalizmus sírásója”, s ezzel egyben a hazánkban jelentős zsidó polgári réteg végítéletét is, azokét, akik túlélték a vészkorszakot.
És miután a keresztény elit vagy megsemmisült vagy távozásra kényszerült, és a nemzeti zsidó elit is vagy megsemmisült vagy távozásra kényszerült, idehaza két diktatúra után mint „maradék”, mi folytatunk párbeszédet. És kik között is, és milyen motivációval? Egykor annyiszor énekeltették velünk november 7-én és április 4-én: „A múltat végképp eltörölni…” Hitlernek és Sztálin követőinek nagyjából sikerült: az egykori politikai kultúra szinte teljesen megsemmisült.
Bár nem teljesen: a katonaság legfelső szintjén a nemzeti identitás, sőt még a kultúra is meglepő módon részben megmaradt, sőt kezd újjáépülni.
Antall József és Szabad György azért még megmutatta, mi a politikai kultúra. Majd visszajött a szoclib irányvonal, Horn Gyulával, MSZP vállalkozói tagozattal, Tocsik-üggyel, offshore-os Boldvaival stb. A szabadrablás idején a politikai kultúrát a szabadrablás határozza meg – saját primitív módján.
Az említett cikk a politikai kultúrát szinte tisztán a Fideszen kéri számon. Valóban: a Fidesz nevében hordja a „young generation”, vagyis az ifjú generáció fogalmát. Tehát nem feltétlenül átörökítője a múlt politikai kultúrájának. Az viszont igencsak meglep, hogy a pszichológus szakértőnek nevezett interjúalany mindezt arra vezeti vissza, hogy Orbán Viktornak nincs politikai kultúrája, s ez mintegy lefojtja az egész magyar politikai kultúrát is.
Megkérdezném a kollégát: az őszödi beszédes, szemkilövetős, lovasrohamos időszak politikai kultúra volt-e, s ő hallatta-e akkor a hangját? Mert néhányan a szakmában megtettük, s nem veszélyzónán kívül.
Őróla ilyen emlékem nincs. És itt azért számít az életkor is! Kollégám talán évtizeddel idősebb, s akkor a szakma még majdnem tilalom alatt állt. Mi akkor a „young generation”-höz tartoztunk – óh, de rég volt! –, hozzájuk képest jogtalan előnnyel, hogy Nyugaton szerezhettünk akkor nagyon elit képzéseket.
Ők sokkal olvasottabbak – ráérvén a szögesdróttal elzárt országhatár mögött –, mi már áthozhattuk az elitiskolák tudását. Ez persze alapvető szemléleti különbség.
A politikai kultúra hiányának felvetésével messzemenően egyetértek! Ha azonban ezt valaki csupán és főleg a kormányoldalon keresi, az talán nem kevés elfogultságot is felvet. Én az őszödi „bátor beszédet”, a táncikálást és a könnygázhadműveletet is mérlegre tenném!
S miután ez nem történt meg, félek, a kollégám is beállt a kormánylejárató kampányba. Az jobban fizet!
A szerző pszichológus