Kezdjük azzal, hogy a szakértők kiemelték, Lengyelország lehetne a jó példa a régióban, hiszen az egyik legrosszabból (2000-ben még Magyarország mögött voltak) mára egyenesen régiós éltanulóvá váltak, számos gazdag EU-tagállamot lehagyva. Ennek előzménye, hogy Lengyelországban az 1990-es évek végén egyszerűen és radikálisan megszüntették az iskolai szelekciót és sokszínűséget, és a 15 évesek teljes populációja immáron gyakorlatilag azonos iskolatípusba jár. A Világbank 2010-ben kiadott értékelése alapján a lengyel oktatási rendszerben több előnyös változtatás is történt. Ezek közül a legfontosabb az, hogy nagyobb mértékben egységesítették a különböző iskolatípusok követelményrendszerét (homogenitás), illetve tudatosan törekedtek egy erősebb, biztosabb alapozó képzésre is.
A most decemberben publikált PISA-felmérés összesítése szerint az élbolyban – Észtországot és Finnországot leszámítva – szinte kizárólag ázsiai országok találhatók; az első tíz közé mindössze egyetlen nyugati állam került még be: Kanada. Még az innovációban élenjáró Hollandia is több mint hét helyet bukott két év alatt és kikerült a mostani top 10-ből. Az Európai Unió tagállamai a 15 évesekre vonatkozó PISA-adatok alapján a világ élvonalában tartózkodnak. A 2016-os eredménylista 11–20. helyén hat uniós tagállamot találhatunk, többek közt: Egyesült Királyság (15.), Németország (16.), Belgium (20.). Franciaország már a 27., Magyarország négy helyet javítva a 35. az előző, hasonló jellegű 2014-es összesítéshez képest.
Térségünkből Szlovénia az előkelő 13. helyen, míg Lengyelország a 22. helyen van. Ausztria a 26., Csehország a 29., Szlovákia a 42., míg Románia három helyet rontva a 48. helyen áll 2016-ban. Ezek közül a többé-kevésbé hasonló fejlettségi szinten álló Litvánia, Svédország, Magyarország, Görögország, Románia, Bulgária és Csehország a célpontja a 2013-ban startolt, a szegregáció lebontását célzó EU-s kutatási programnak, a DARE-netnek, amelyet a Harvard Egyetem szakértői segítenek.
Az amerikai kutatók részvétele azért érdekes, mert az OECD nemzetközi oktatásügyi szakértője, Andreas Schleicher korábban kifejtette, hogy az alapfokú, kötelező oktatás finanszírozása és így annak minősége az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedekben alapvetően a helyi (ingatlan)adóktól függött, bár ez változott az utóbbi években. Összességében azonban minél gazdagabb egy település, annál magasabbak a helyi adókból származó bevételek, és ezzel együtt az oktatás színvonala is. Így például 2011-ben New York államban az egy főre eső finanszírozásbeli eltérés mintegy ötszörös volt a leggazdagabb körzetekben élő diákok (10 százalék) javára.
Nézzük a híres amerikai társadalmi mobilitás kérdését, és részben megkapjuk a választ Donald Trump győzelmére is. Az OECD 2012-es adatai szerint a magánerőből biztosított kiadások aránya az Egyesült Államokban és a Brexit mellett szavazó Egyesült Királyságban közel a duplája az EU-országok átlagának. Annak esélye, hogy a legalacsonyabb képzettségű szülők gyermekei felsőfokú képesítést szerezzenek, az Egyesült Államokban mindössze fele az OECD-átlagnak; és ennél még a görög, a cseh és a magyar adat is jobb volt.
A PISA-felmérés figyelembe veszi azt is, hogy a diákok a megszerzett tudást az iskolán kívül is tudják-e alkalmazni. Az olvasás és szövegértés terén elvégzett felmérések (2000, 2003, 2006, 2009 és 2012) Magyarországon sajnos egyértelmű trendromlást mutatnak már hosszú ideje. Egy biztos: az utóbbi 15 évben minden alkalommal az OECD átlaga alatt és a többi régiós ország mögött végeztünk; az általános iskolát végzett magyar gyerekek közül minden ötödik egyszerűen nem tudja értelmezni az olvasottakat. A legfrissebb adatok megerősítik azt is, hogy a hátrányosabb helyzetű gyerekek sokkal rosszabbul teljesítenek hazánkban, és a teljes átlagot ez nagymértékben befolyásolja.
E tekintetben a nagy bevándorlóközösséggel rendelkező Franciaországgal vagyunk egy csoportban.Most nézzük a matematikát! Talán nem meglepő: az ázsiai országok itt is elképesztően jól teljesítenek. Magyarország az 1970-es évek végétől vesz részt nemzetközi összehasonlító kutatásokban az IEA (International Association for the Evaluation of Educational Achievement) égisze alatt. 1983-ban a 13 éves magyar tanulók 5. helye azt bizonyította, hogy a fejlett országok felső egyharmadában volt a helyünk. A legjobban teljesítők arányát tekintve azonban hazánk már akkor is csak közepesen produkált. A felmérést 2003-ban és 2007-ben megismételték: egyre csak rosszabb eredmények születtek, a 2000-es évek gyakorlatilag semmilyen formában nem hoztak tartós javulást.
A természettudományok terén az IEA módszertana alapján szintén már az 1970-es évek óta mérik az iskolások teljesítményeit. A rendszerváltást megelőző államszocialista berendezkedés alatt az 1980-as évek első felében hazánk a világ élmezőnyébe tartozott, megelőzve a japánokat is. Bár itt egy pici kétség azért felmerülhet egy szocialista ország adatszolgáltatása kapcsán. Ez a pozíció 1995-re a nemzetközi átlagra esett vissza, majd 2003-tól folyamatosan gyorsuló romlást láthatunk, 2009-től pedig egy még erősebb hanyatlást.
A kombinált eredményekből az látszik, hogy a magyar diákok 35 százalékának feladatmegoldása már 2012-ben teljes mértékben értékelhetetlen volt. Ez annak fényében érdekes szám, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon a legfeljebb alapfokú végzettségű, álláskeresésben nyilvántartott tartós, már nem tankötelezett korú munkanélküliek aránya is 30 százalék körül volt, ők – részben – a közmunkaprogramok célcsoportjai. A kreatív problémamegoldás teszt eredményei alapján Magyarország (Izrael és Törökország társaságában) az utolsó egyharmadban foglalt helyet 2012-ben, ami a közoktatási rendszer utóbbi két évtizedbeli, látványos eredménytelenségét mutatja.
A kutatók megállapították, hogy hazánkban a rendszerváltást követően folyamatosan csökkent a kiemelkedő szintű eredményeket elérő diákok száma, az iskolák közötti különbségek ugyanakkor hatalmassá váltak. Ráadásul nálunk az iskolázás kezdetekor, tehát az első évben meglévő képességbeli különbségek, azaz az otthonról hozott tudás hiánya, valamint a kulturális fogyasztói attitűdök (például a könyvolvasás gyakorisága) oly mértékben eltérőek a családokban, mint a legjobban teljesítő országokban az iskola utolsó évében. Például a hetvenes-nyolcvanas években Öveges professzor népszerű, fekete-fehérben sugárzott kísérletei, vagy a felnőtteket is tanító Mindenki iskolája a tévében sokat lendíthetett a motiváció terén, szemben a mai bugyuta sorozatokkal és szuperhősös filmekkel.
Vélhetően az sem segít, hogy hazánkban a 18 év alattiak naponta átlagosan (!) 3 óránál is többet (míg az 50 felettiek 6 óránál is többet) tévéznek a Nielsen-közönségmérés 2014 februárjában publikált adatai alapján. Azaz a magyar oktatási rendszer sokkal nagyobb kihívásokkal küzd, mint a többi, már jobban teljesítő ország. Ennek okai is szerteágazóak lehetnek, az apák nevelésbéli inaktivitásától át a különösen szélsőséges tévénézői szokásokon keresztül egészen az óvodáztatás eddigi, bár javuló tendenciájú elmaradottságáig.
A múlt öröksége tehát elképesztő teherként tornyosul ránk, ami megnyilvánul a szülők iskolai végzettségében is. Mielőtt romantikus emlékeket ápolnánk a múlt nagyságán, látnunk kell azt is, hogy a KSH 2014-ben publikált kutatásai szerint a legfeljebb általános iskolát végzettek aránya 1960-ban 22 százalék (!) volt. Ami még brutálisabb: ehhez hozzájött a maximum hét elemit végzettek aránya: csaknem 70 (!) százalék.
Ezt követően (lásd gulyáskommunizmus) a legfeljebb 8 általánost végzettek aránya 1990-ig növekedni, majd a középfokú iskolákban való továbbtanulás terjedésével mérséklődni kezdett. Ennek ellenére 2011-ben a 7 éves és idősebb népesség még mindig csak egynegyedének volt legfeljebb általános iskolai végzettsége. És ez is egy olyan adottság, amin egykönnyen aligha lehet túllépni és egyben túlmutat az iskolarendszer mai állapotán is.
A szerző ENSZ-szakértő, egyetemi oktató