Az Eppur si muove olasz eredetű szállóige szó szerinti jelentése: És mégis mozog (a Föld). A legenda szerint a híres olasz csillagász, Galileo Galileitől származik, amelyet röviddel halála előtt mondott ki. Az inkvizíció nyomására előzőleg kénytelen volt visszakozni, később azonban megerősítette, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem fordítva.
Abban az időben az volt az uralkodó nézet, amelyet a keresztény teológia is vallott, hogy a Föld mozdulatlan. E kijelentését és annak terjesztését az inkvizítorok eretnekségnek tekintették, ami akkoriban gyakran egyet jelentett a halálbüntetéssel.
Sajátos eretneküldözésnek lehettünk tanúi az elmúlt hetekben Magyarországon is, azok után, hogy Thomas Piketty neves francia közgazdász közzétett egy tanulmányt, miszerint hazánkban az uniós támogatásoknál sokkal több profit megy ki az országból, mint amennyit az EU-s alapokból visszakapunk. A magukat a neoliberalizmus felkent papjainak és jelenkori inkvizítorainak tekintők együttes erővel rontottak neki Pikettynek és az eredményeit ismertető hazai közgazdászoknak.
Először minősíthetetlen stílusban a HVG együttműködésével működő Kapitalizmus blogon, majd a Portfólión, az Indexen és Mércén kezdték el ostorozni azokat és azok nézeteit, akik hírt adtak Piketty elemzésének eredményéről.
Holott Thomas Piketty bűne csak annyi volt, hogy ki mert mondani egy régóta nagyon nyilvánvaló igazságot, és ezt a Neumann János Egyetem együttműködésével működő blogon be merték mutatni a széles közvéleménynek is.
Az ügy közvetlen előzménye, hogy korunk egyik legnagyobb sztárközgazdásza, Thomas Piketty megjelentetett egy tanulmányt a blogján, amelyből kiderül, hogy a fejlett nyugat-európai EU-országok több tőkét visznek ki a kelet-közép-európai országokból, mint amennyit uniós támogatások formájában idehoznak.
Ez minden V4-országra igaz, de különösképpen Magyarországra. Ezért az EU-támogatás nem könyöradomány, amiért nekünk életünket és vérünket felajánlva ki kellene szolgálnunk a mindenkori brüsszeli döntéshozókat és bürokratákat, ahogy ezt a korábbi kormányok tették, illetve a mostani ellenzéki pártok javasolják, hanem ez a pénz csupán a töredéke annak, amit innen a külföldi vállalkozások haszonként kivisznek.
El kell szomorítanom az egyre hiteltelenebb és színvonaltalanabb, azonnali felindulásból tollat ragadó, magukat a közgazdaságtan egyedüli letéteményesének tekintő balliberális-globalista szerzőket, hogy e kérdéskörben már több elemzés is született hasonló eredménnyel, illetve az adatok mindenki számára most is széles körben elérhetők. A tények tagadása ebben az esetben is hasonlóan megmosolyogtató, mint annak a tagadása, hogy a Föld nem mozog, és a Nap kering körülötte.
A szakmában járatosabbak pontosan tudják azt, hogy az OECD Economic Globalization Indicators című kiadványa már 2011-ben, jóval Piketty bejelentése előtt többek között az alábbi megállapításokat tartalmazta Magyarországról.
A tőkekiáramlás mértéke a válság kitörésekor nemzetközi összehasonlításban Magyarország esetében volt a legnagyobb Izland után, megelőzve Görögországot. Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kirívóan kiszolgáltatottá vált az elmúlt évtizedekben a külföldi vállalkozásokkal szemben. Mindez pedig jelentősen felerősítette a globalizáció és a pénzügyi és gazdasági válság számos negatív következményeit, többek között ezért is volt Magyarországon a legnagyobb a gazdasági visszaesés a válság idején.
A pénzügyi mérlegkimutatások szerint 2009-ben Magyarország nettó pénzügyi vagyona mínusz 31,961 milliárd forinttal negatív csúcsot ért el. Ez közel a duplája volt a 2002. évinek, amikor mínusz 17,944 milliárd forint volt a mérlegünk egyenlege.
A magyar kormány és a MNB közös gazdaságpolitikája eredményeként mára sikerült elérni, hogy az ország nettó pénzügyi vagyona kedvezőbb, mint 2002-ben volt, és összehasonlíthatatlanabbul jobban alakul, mint 2009-ben vagy 2010-ben.
De kétségtelen az, hogy a pénzügyi mérleg hiánya még ma is meghaladja az országba beáramló EU-támogatások mértékét. A pénzkiáramlások csökkenésében természetesen jelentős szerepet játszott az, hogy az ország valamennyi gazdasági szereplőjének adósságállománya lényegesen csökkent, egyaránt beleértve ebbe az államot, az önkormányzatokat, a háztartásokat és a vállalkozásokat.
Ráadásul az akkoriban még majdnem a teljes egészében külföldi kézben lévő pénzügyi szektorból származó profit szinte maradéktalanul külföldre áramlott, mert – ahogy azt az OECD említett tanulmánya megállapította – a pénzügyi szektorban a külföldi vállalatok befolyása kiugróan magas volt Szlovákia és Csehország összehasonlításában.
Ezért volt szükség többek között a bankadó bevezetésére, több külföldi bank, az MKB, a Budapest Bank teljes átvételére, illetve állami részesedés vásárlására az Erste Bankban, valamint szigorú szabályok bevezetésére annak érdekében, hogy a kormány megakadályozza a gazdaság szereplőinek újbóli eladósodását.
Az OECD-kiadvány ezen túlmenően bemutatta, hogy a külföldi vállalkozások által realizált profit is nálunk volt az egyik legmagasabb Szlovénia után. Az is kiderült, hogy az importarány mértéke szintén nálunk volt az egyik legmagasabb Szlovákia, Belgium és Csehország után.
Mindezek miatt volt szükséges, hogy a kormány stratégiai megállapodások sorát kösse külföldi vállalkozásokkal, hogy minél több hazai beszállítót foglalkoztassanak, és lehetőleg ne vigyék ki az itt megtermelt profitjukat, hanem nálunk fektessék be újra, illetve ösztönözzék a külföldi beszállítóikat, hogy települjenek Magyarországra. A magyar exportban lévő hozzáadottérték-tartalomban még mindig kiemelkedő a külföldi vállalkozások részaránya.
Ezért a kormány egyik célja a hazai vállalkozások súlyának a növelése a kormány újraiparosítási stratégiájában, továbbá a kabinet az Irinyi-tervben emiatt fókuszálta a hazai kis- és középvállalatokra az EU-támogatások nyújtását kétharmad arányban.
De azt is tudjuk az egyik magas rangú uniós politikustól, hogy az EU-pályázatok nyertesei a projektek megvalósítása során sok német–francia céget bíznak meg, és így a támogatások jelentős része visszaáramlik a donorországokba.
Az eset a hazai közgazdasági gondolkodás szükséges megújítására is rávilágít. Félek, korántsem lesz elégséges az, hogy vezető közgazdászok 33 pontban összefoglalták a megújítás legfontosabb területeit. Az igazi harc a közgazdaságtan megújításáért a fejekben fog eldőlni.
Ezért van szükség a teljes közgazdaságtani képzés megújítására az általános iskoláktól az Akadémiáig, hogy ne kizárólag azokat a neoliberális gazdasági modelleket, megközelítéseket tanítsák még mindig, amelyek 2008-ban katasztrófához vezettek.
A szerző közgazdász, egyetemi docens