Az utóbbi időben ismét kezd divatba jönni azoknak a politikusoknak a stigmatizálása, akik a világpolitikában zajló események, folyamatok között összefüggést, vagyis nem egészen a közjót előmozdító érdekeket vélnek felfedezni, mi több, összeesküvést emlegetnek. Ezzel a megbélyegzéssel implicite tagadják az összeesküvés-elméletek létjogosultságát. Pedig ha valami újra és újra kitartóan megjelenik a közvélekedésben, abban mégiscsak van némi igazság.
Most éppen a magyar miniszterelnök az, aki kivívta a nemzetek, népek érdekeivel szembemenő háttérhatalmat szolgáló körök haragját, amiért korlátozni igyekszik a külföldről, pontosabban Soros Györgytől vezérelt és finanszírozott nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tevékenységét.
Vele szemben a választási eredmények alapján nem sok sikerrel kecsegtet a törvényesség látszatát keltő, de valójában a nemzetállami szuverenitás, illetve az emellett kiálló kormányok megbuktatását célzó agresszív fellépés. A háttérhatalom sokkal jobb eredményre számíthat a kevésbé stabil kormányzatok által irányított államokban.
Ma ezek széles választékban megtalálhatók Európában. Elszaporodtak a labilisnak mondható nagykoalíciók vagy az állam életének egy-egy szegmensére, leggyakrabban a gazdaságra összpontosító szakértői kormányok, amelyek kis parlamenti többséggel kormányoznak, rendszerint rövid életűek, de nagy pusztítást hagynak maguk után a társadalom szövetében.
Nagyfokú naivitásra van szükség ahhoz, hogy a trónjukat vesztett baloldali pártoknak a konzervatív-nemzeti oldal megbuktatására tett meg-megújuló kísérleteiben ne fedezzük fel a közös forrást úgy kommunikációs, mint eszmei és anyagi források tekintetében.
Jó példája ennek Horvátország, amelynek immár sokadik konzervatív kormánya próbálja csekély parlamenti többséggel, állandó ellenszélben irányítani az országot. Az ellenzékbe szorult baloldal, elsősorban a Szociáldemokrata Párt (SDP) és a vele egy követ fújó NGO-k már a konzervatív Hazafias Koalíció 2016-os választási győzelme idején rövid életet jósoltak a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) vezetésével felálló kormánynak.
Mindent meg is tesznek azért, hogy így legyen. Eszközeik a csip-csup ügyekben merő időhúzásként és a figyelem elterelése végett elhangzó parlamenti felszólalásaiktól kezdve a sorozatban, sok esetben ok nélkül kirobbantott korrupciós ügyekig széles skálán mozognak.
Az utóbbi időben szokásukká vált összeférhetetlenségi ügyek kreálásával a sikeres Zdravko Maric pénzügyminiszter, Martina Dalic gazdasági miniszter és rajtuk keresztül a kormányfő, Andrej Plenkovic távozását sürgetni. Ő rutinos játékos, de most lehet, hogy komolyan sikerül megingatni a székében.
A horvát bruttó hazai termék 15 százalékát adó mezőgazdasági termeltető, élelmiszer kis- és nagykereskedő cég, az Agrokor fenyegető csődje adott lehetőséget az ellenzéknek tavaly egyszerre három kapitális vad elejtésére, vagyis Maric, Dalic és a kormányfő lemondatására. Plenkovicnak először egy huszárvágással sikerült elkerülnie Maric elvesztését.
Egy magát Borg Csoportnak nevező informális tanácsadói kör közreműködésével pedig törvény készült az Agrokor megmentésére. A csaknem hatvanezer fő foglalkoztatója és a kötelékébe tartozó 72 délszláv térségbeli vállalkozás révén regionális multinak számító cég 1976-os megalapítása óta folyamatosan növekedett, a szlovén Mercator 2013-ban történt megvásárlásával azonban „megemelte” magát.
Ehhez két orosz bank biztosította számára a finanszírozást (a Sberbank és a VTB bank), amelyek azonban tavaly felmondták a cég további hitelezését. Ebben politikai megfontolások is közrejátszhattak, hiszen Horvátországot Moszkva az orosz érdekszférának tartott délszláv térségbe sorolja, és nehezményezi, hogy Zágráb túlságosan szorosra fonta katonai együttműködését az Egyesült Államokkal. A Borg Csoport révén sikerült egy amerikai bejegyzésű befektetési társaság, a Knighthead Capital részéről egy áthidaló hitel biztosítása.
A törvényt az ellenzék kezdettől fogva hevesen bírálta, bár működőképes alternatívát nem ajánlott fel helyette, és azzal is tisztában volt, hogy a cég ellenőrizetlen csődje az egész horvát gazdaságot megrendítené.
Mivel ez az akciója kevés sikerrel járt, a nálunk is ismert nemzetközi hírportál, a www.index.hr sietett a segítségére: nyilvánosságra hozta azokat az e-maileket, amelyeket a gazdasági miniszter váltott a Borg Csoport tagjaival a törvény előkészítése során, és amelyekben nem túl barátságosan emlékeztek meg az annak hiányosságait ecsetelő, a csoporton kívül maradt jogi szakértőkről.
Az ellenzék emellett még azt is Dalic szemére veti, hogy az informális tanácsadói körbe tartozók az Agrokornál bevezetett rendkívüli igazgatástól jó fizető megbízatásokat kaptak. A gazdasági miniszter, jóllehet vétlenségét hangoztatta, lemondott, mert nem akart tehertétel lenni a HDZ-nek.
Az Index.hr azonban Dalic e-mailjeinek egy újabb csokrával állt elő, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy a Borg Csoporttal kapcsolatos aggályokról a kormányfőnek is tudomása volt, tehát neki is le kell mondania. Ezek között szerepel az is, hogy a csoport egyes tagjait szoros szálak fűzték a hitelező bankokhoz, ezért félő, hogy a törvény nem a horvát érdekek szerint készült. Plenkovic cáfolja, hogy közelebbi ismeretségben lett volna a csoport tagjaival és ilyen részleteket tudott volna róluk.
Az államügyészség viszont megerősítette, hogy tanulmányozza a dokumentációt az Agrokorról született törvény előkészítéséről és a rendkívüli igazgatás eddigi lépéseiről. Május 25-én a szábor megszavazta, hogy a gazdasági tárca új gazdája Darko Horvat legyen. A gazdasági koordinációért felelős miniszterelnök-helyettesi poszton Tomislav Tolusic mezőgazdasági miniszter lép Martina Dalic örökébe.
Az ellenzék nagyon is tisztában van vele, hogy Horvátországban senkinek sem érdeke előre hozott választásokat tartani. Egyrészt mert nincs egyértelmű esélyes, aki szilárd parlamenti többséggel tudna kormányt alakítani, másrészt mert a 2016 óta megindult kedvező gazdasági-pénzügyi folyamatok – elsősorban a térségi összehasonlításban kiemelkedően magas államadósság (82,3 százalék) csökkentése – egy újabb választás miatt megakadnának.
Ennek ellenére folytatja aknamunkáját a kormány ellen. A Darko Horvathoz intézett kérdések között előkelő helyen szerepelt az INA, közelebbről a magyarokhoz (sic!) való viszony, és hogy miért véli úgy, hogy az olajtársaság nem lehet kizárólag horvát tulajdonban. A miniszterjelölt ügyesen válaszolt, mondván: túl nagy cég, ezért régiós játékosnak kell lennie, ahhoz pedig erős stratégiai partnerre van szüksége. Hogy Horvat később mennyire bírja majd a folyamatos szélmalomharcot, a jövő zenéje.
De ez a jövő már nem várat sokáig magára, a Krk szigetére tervezett LNG-terminálról (cseppfolyósított földgáz-terminálról) szóló törvénytervezethez az ellenzék máris nem kevesebb mint 350 módosító javaslatot adott be, amelyeknek csupán töredéke lényegbevágó, ám arra jók, hogy hátráltassák a már úgyis régóta műsoron lévő törvény elfogadását, így bírálatok kereszttüzében tartsák a kormányt a tehetetlensége miatt.
Kinek dolgozik a horvát ellenzék? Horvátország sajátos helyzeténél fogva nemcsak a nemzetközi baloldalnak, hanem még azoknak a külső-belső politikai erőknek is, amelyek egy legeslegújabb Jugoszláviába szeretnék beterelni az abból éppen csak kiszabadult országot.
A szerző Balkán-szakértő