Az ellenzék bebizonyította március 15-én, hogy mindig képes meglepetést okozni. Ki gondolta volna ugyanis, hogy a Kétfarkú Kutya párt úgynevezett ellenbékemenetén, helyesebben gyagyafelvonulásán többen lesznek, mint a Gyurcsány Ferencékkel megerősített MSZP–Párbeszéd-féle összejövetelen a Szabadság híd pesti hídfőjénél.
Mindennek amiatt van jelentősége, mert a szocialisták azóta is akkora arccal dicsérik önmagukat és becsmérlik a kormánypártokat, s a békemenet több százezer résztvevőjét, mintha a Kossuth téren, a miniszterelnök beszédén lettek volna mindössze pár százan, és a Szabadság híd környéke lett volna zsúfolásig telve baloldali szimpatizánsokkal.
Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt meg is mondta a véleményét arról az elhanyagolható pár százezer főről, akik Orbán Viktor szereplésére voltak kíváncsiak, és nem az általuk előadott handabandázó jobboldalszapulásra. Bálványimádóknak minősítette az egész konzervatív publikumot, míg magukat többségnek. Akik ezernél is kevesebben voltak, és a tömeglátszatot csak a RTL Klub és a többi balliberális csatorna operatőreinek verejtékes erőfeszítései árán tudták fenntartani.
Bizonyára önszuggeráló tréningként fogták föl a Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök rikácsolásával dúsított eseményt. Bizonyára úgy gondolják, azért mentek ki ilyen szégyenletesen kevesen a főrendezvényükre, mert olyannyira biztosak a győzelemben. Feltehetően szintén hasonló okból ásítozott az ürességtől a baloldal által körüludvarolt Jobbik ünnepségének helyszíne a Batthyány-örökmécsesnél. Ha már zsebben a választási győzelem, minek túlnyüzsögni a rendezvényeket?
A Párbeszéd nevű mikropárt elnöke, másodállásban MSZP miniszterelnök-jelölt mindenesetre – előre borítékolt győzelme magabiztos tudatában – Vona Gábor Jobbik-vezetővel versenyre kelve, egyre féktelenebbül gyalázkodik, a kormányfőt pedig egyenesen azzal rágalmazza, hogy beszédében megfenyegette a változást akaró embereket. Csak hát túlzottan átüt a túllihegett szándék, hogy szeretnék magukat erőnek erejével mártír szerepkörbe pozicionálni. Mert ugyan mi a kivetnivaló abban, hogy a miniszterelnök azt mondta a vérlázító vádaskodásokra reflektálva: „A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is, de most nem vesztegethetjük erre se az erőnket, se az időnket.”
Már a jogállami, erkölcsi és politikai, tehát minden szempontból fair play megoldásokat is tiltaná a magát végletesen elgaloppírozó baloldal a szemükben létjogosultság nélküli konzervatív közösség számára? Sokkal inkább azt próbálnák megtorolni, hogy előtte Orbán Viktor metsző iróniával leírta, mit esznek: „Semmitől sem riadnak vissza. Nem érvelnek, hanem cenzúráznak, nem vívnak, hanem csípnek, rúgnak, harapnak, és a gyűlölet magvait szórják szét, amerre csak járnak.” Ez különösen fájhatott Karácsonynak, Vonának és a többi egzaltált figurának, azért tartottak a szokásosnál is nekivadultabb gyűlölködőpartikat.
Jobban tennék pedig, ha saját kijelentéseiket vennék kritika alá, mielőtt jajonganának. Mielőtt permanensen fideszbűnözőznének. Honnan veszi Karácsony Gergely a bátorságot, hogy fenyegetőző telefonokat intézzen a választópolgároknak? Hiszen ha felvételről arra szólít, hogy aki kíváncsi arra, mi lesz a fideszes bűnözőkkel a választás után, az nyomja meg az ötös gombot, az azt is jelenti: aki nem így tesz, akár listázhatják. Főként, hogy ugyanebben az üzenetben olyasmit fejteget, hogy a kormány nem veszi emberszámba azt, aki nem fideszes szavazó. Iménti hihetetlenül antidemokratikus, torz logika mentén pedig, aki bűnözőket segít a hatalomba, rájuk szavaz, az ugye maga is bűnöző.
A langaléta köpönyegforgatási rekorder diktatúrapárti szemléletét illusztrálja az a szintén a napokban előadott szövege is, miszerint amit Magyarországon kormánynak hívnak, az valójában egy bűnszervezet. Mindebből kitűnik: nem a lakosság szívére, hanem az idegeire akarnak hatni. Fenyegetőzéseikkel az általuk keltett félelemre apellálva. Ki is adta meg az alaphangot? Soros György recseg állandóan Orbán Viktor maffiakormányáról.
A következmény: az ellenzéki pártok nem a programjaikkal vetélkednek egymással, hanem azzal, ki tud agresszívebben fellépni a kormány és a választók felé. A rémálom-koalíció tehát rajtra kész, véres leszámolásról fantáziál, s várja a nemzetközi munkásmozgalom helyett immár a tőkésmozgalom segítségét. Utóbbi támogatásában vakon bízva jelenthette ki Karácsony példátlan módon, hogy nem fog esküt tenni az alaptörvényre, ha kormányfőnek választják. Könnyen ígérhette meg ezt is, mert csekély esélye van rá, hogy ígéretét beválthassa.
Mindenkinek világossá kell válnia ebből azonban, hogy tényleg hatalmas változást hozna a hatalomra kerülése: olyan ember kaparintaná meg a kormányrudat, aki még Gyurcsánynál is kevésbé tisztelné a demokratikus szabadságjogokat, jogállami kereteket. Hisz még az alkotmányra tett esküjét sem kellene megszegnie ahhoz, hogy diktatórikusan fellépjen mindenkivel szemben, aki nem ért vele egyet.